Címke: Közösségi program
A(z) "Közösségi program" címke a következő tartalmaknál lett felhasználva (összesen 136 alkalommal):
Címke: Közösségi program
A(z) Közösségi program címke a következő tartalmaknál lett felhasználva (összesen 136 alkalommal):

Közös játékkal, beszélgetéssel, szórakozással indítottuk el Józsefváros új gyerek- és ifjúsági részvételi programját
Utolsó frissítés:2023. szeptember 22-én hivatalosan is elstartolt a JóKer, Józsefváros Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Programja, köszönjük, hogy ennyien velünk tartottatok! A Kesztyűgyár 15. születésnapját ünneplő hétvége programsorozatába bekapcsolódva péntek délután játékokkal, sportfoglalkozással, beszélgetéssel, chillszobával vártuk a gyerekeket és a fiatalokat – szerencsére ragyogó időben –, hogy a kétéves, az Európai Unió által is támogatott programot ünnepélyesen […]

Mikszáth téri dallamok – október 13. péntek 18 óra
Utolsó frissítés:Tartsanak velünk október 13-án pénteken este 6 órától a Mikszáth téren, ahol a Gentry Sultan lép fel. A Téri dallamok sorozat keretében a Józsefváros Önkormányzat és a JKN minden héten pénteken tavaszi-nyári-őszi zenélést szervez október közepéig. A Téri dallamok sorozat a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával […]

Téri dallamok szeptember 29. Gutenberg tér
Utolsó frissítés:Tartsanak velünk szeptember 29-én pénteken este 6 órától a Gutenberg téren, ahol a LeRom Együttes lép fel. A Téri dallamok sorozat keretében a Józsefváros Önkormányzat és a JKN minden héten pénteken tavaszi-nyári-őszi zenélést szervez október közepéig. A Téri dallamok sorozat a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával […]

Avassuk fel együtt André Kertész emléktábláját!
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Önkormányzat szeretettel vár mindenkit André Kertész emléktáblájának avatóünnepségére, amelyre 2023. szeptember 28-án csütörtökön 10 órakor kerül sor a Népszínház utca 47. szám alatt. André Kertész a magyar és az európai fotóművészet megkérdőjelezhetetlen alakja, aki a józsefvárosi Népszínház utcában élt családjával. Korai fotográfiái is innen valók, gyakran örökítette meg a környék hétköznapi életét, emléket […]

Októberben ismét Déri Miksa utcaünnepet tartunk
Utolsó frissítés:Erkélykoncerttel, óriás buborékokkal, táncházzal és még sok minden mással készülünk a következő Déri Miksa utcaünnepre, ahol megünnepeljük az 1 éves utcát. 2023. október 7-ét mindenki írja be a naptárába, és találkozzunk 14 órakor az utcában! Tavaly ilyenkor még nagyban működtek a munkagépek, nagy volt a sürgés-forgás az utcában. Egészen novemberig tartott az építkezés, és ezután […]

III. Józsefvárosi Jazzfesztivál, szeptember 15-17.
Utolsó frissítés:2023. szeptember 15-17. Rákóczi tér & Rákóczi téri Vásárcsarnok Ünnepeld velünk a magyar jazzt a harmadik Józsefvárosi Jazzfesztiválon, amelynek idén is a Rákóczi tér ad otthont szeptember 15. és 17. között! Budapest legszínesebb kerülete, a gyönyörű Józsefváros büszkén üdvözli a jazz szerelmeseit ezen a különleges eseményen. Az idei program összeállításakor fontosnak tartottuk azt is, hogy […]

Mire valók a talajtakaró növények? Szeptember 20-án megtudhatja
Utolsó frissítés:Egyre több helyen esik szó arról, hogy nem szabad a talajt szabadon hagyni, hanem érdemes beültetni. De vajon miért? Mely növények lehetnek jók takarásra? Mi a haszna ennek? A következő Tolnai pikniken ezekről a kérdésekről lesz szó a Tolnai kertben 2023. szeptember 20-án 18 órakor. A facebook esemény A termőtalaj egy nagyon értékes réteg, hiszen […]

¡Hola Budapest! – Spanyol-magyar fesztivál a Palotanegyedben
Utolsó frissítés:Luz Casal, spanyol énekesnő a Belvárosi Színházban ad koncertet Budapest, 2023. augusztus 24. – Idén ősszel igazi mediterrán hangulat költözik Budapest egyik legszínesebb városrészébe: szeptember 30-án és október 1-jén a spanyol zene és tánc, a gasztronómia, valamint különleges művészeti és a kulturális élmények kapnak főszerepet a nyolcadik kerületi a Palotanegyedben. Luz Casal, a világhírű spanyol […]

Őszi bringás reggeli Józsefvárosban
Utolsó frissítés:A Magyar Kerékpárosklub helyi szervezeteivel és partnereivel az ország több tucat pontján vár újra bringás reggelivel vagy uzsonnával. A Józsefvárosi Önkormányzat újra csatlakozott a kezdeményezéshez, így szeptember 19-én, reggel 7 órától várunk minden bringázót a József körút és a Baross utca sarkán egy kis reggelivel. Érdemes időben érkezni, hiszen a csomagok tavaly is gyorsan elfogytak! […]

Így lakunk mi – séta az Alföldi utcában és átmeneti szállón szeptember 16-án
Utolsó frissítés:Séta a Józsefvárosi Múzeum és az Alföldi utcai Átmeneti Szálló együttműködésében/szervezésében. Ha mindig is kíváncsi volt, de sose merte megkérdezni, hogy bemehet -e… Ha kíváncsi az Alföldi utca történetére… … akkor jöjjön, tartson velünk egy séta erejéig 2023. szeptember 16-án 10-12 óra közöt, az Alföldi utcába! Nézzen szét, kérdezzen, fedezze fel azt a világot, amiről […]

Tali a téren – Programok fiataloknak szerdánként a II. János Pál pápa téren
Utolsó frissítés:Elindult Józsefváros Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Programja, a JóKer, amely nemcsak a közös gondolkodásról, a közös tervezésekről és döntésekről szól, hanem arról is, hogy megismerjük egymást, és játsszunk, beszélgessünk, érezzük jól magunkat együtt. – Ha van kedved a kora őszi jó időben együtt focizni, kosarazni, – ha szeretsz kártyázni, […]

Csatlakozz a Szedd össze magad Józsefváros! akcióhéthez
Utolsó frissítés:Csatlakozz a SZEDD ÖSSZE MAGAD! AKCIÓHÉTHEZ 2023. szeptember 11-17. között, hívjuk fel közösen a gazdik figyelmét a kutyakaki összeszedésének fontosságára! Az akcióhét során egyedül, barátaiddal, vagy az általunk szervezett közös akciózás alkalmával helyezhetsz el figyelemfelkeltő Szedd össze magad! jelzéseket kerületszerte, a kellékeket mi biztosítjuk. Közös akciózásunkhoz is csatlakozhatsz: szeptember 13-án 17 órakor találkozunk a Teleki […]

Szeptemberben megnyitjuk a Víg utcát, találkozzunk szeptember 16-án!
Utolsó frissítés:A Rákóczi csarnok mögötti szakaszon a hónap első felében megváltozik a forgalmi rend, utcabútorok kerülnek ki az utcára, és egy közös aszfaltfestést is tartunk. Az új utca 2023. szeptember 16-án szombaton 13 órakor nyit, ahol egy vásárral és agyagozással is várunk minden érdeklődőt. Novemberben pedig megépítjük a magaságyásokat is! Az Egy Vígabb utca a tavalyi […]

Elindult Józsefváros Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Programja – Nyitóesemény szeptember 22.
Utolsó frissítés:Hogyan tehetnénk a józsefvárosi parkokat és játszótereket jobbá, izgalmasabbá? Milyenek az itteni iskolák, és milyenek a szórakozási lehetőségek? Mit tegyünk, hogy tanácsokat és ötleteket kapjunk az itt élő gyerekektől és fiataloktól, és hogyan lehetne nagyobb beleszólásuk a döntésekbe? Ilyen kérdésekre keressük a választ a Józsefvárosi Önkormányzatnál. 2023 májusában kétéves, az Európai Unió által is támogatott […]

15 éves a Kesztyűgyár – A Rapfesztivál programja
Utolsó frissítés:A Kesztyűgyár Közösségi Ház a 15. születésnapját ünnepli, ennek részeként Rapversenyre és Rapfesztiválra várunk minden érdeklődőt. Szeptember 22-én, pénteken józsefvárosi fiatalok rapversenyen mérhetik össze a tudásukat. Ennek részleteit és a jelentkezés feltételeit ITT olvashatják. Az esemény a Facebookon. A verseny másnapján, szeptember 23-án, szombaton Rapfesztiválra várunk minden érdeklődőt – az eseményen a kerületi vagy a […]

Jótékonysági főzőverseny a Mátyás téren
Utolsó frissítés:Várunk mindenkit szeretettel szeptember 9-én szombaton a Mátyás téren a 10 órakor kezdődő II. Józsefvárosi jótékonysági főzőversenyen, ahol délután 1-től mindenkit vendégül látunk asztalainknál. 14 órakor pedig a zsűri kihirdeti a verseny eredményét. A zsűri: MolnárErik (ArchitectoPitPit), Molnár Imre (Cintányéros Borozó) A helyszínen a jó hangulatot és a zenét a Tilos Rádió DJ-i, illetve a […]

Járdaszabadítás örömséta a Palotanegyedben
Utolsó frissítés:2023 augusztusában a Józsefvárosi Önkormányzat a Palotanegyedben és a Nap utca egy részén felszabadította a járdák egy részét az autós parkolás alól. A változtatások célja a gyaloglás és kerékpározás biztonságának és kényelmének javítása, a gépkocsi-közlekedés sebességének lassítása és az utcák hangulatának javítása. A járdaszabadításról részletesen itt olvashat: jozsefvaros.hu/go/jardaszabaditas Szeptember 4-én hétfőn délután 17 órától örömsétát […]

Szenes Iván emlékkoncert szeptember 3-án
Utolsó frissítés:A Szenes Iván parkban idén is megrendezik a Szenes Iván koncertet. Időpont: 2023. szeptember 3. vasárnap 18.30. Helyszín: Szenes Iván tér. A koncert facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/3002729663358371?locale=hu_HU További információk: https://www.facebook.com/profile.php?id=100045126072004&locale=hu_HU

Idén is: ingyenes józsefvárosi bebiciklizés- frissítve!
Utolsó frissítés:Szeretnél nagyobb rutinra szert tenni, és jobban megismerni a közlekedési szabályokat, városi közlekedési helyzeteket? Tanulj ingyen, profiktól! Gyakorold a városi bringázást a Magyar Kerékpárosklub képzett vezetőivel. Legyél magabiztos bringás. Ismerd meg a biztonságos biciklizés szabályait. Tekerd körbe Józsefváros tereit és utcáit tapasztalt vezetővel. Bebiciklizés 2023 – A túrák időpontjai: 2023. szeptember 10., vasárnap […]

Téri dallamok Józsefvárosban 2023. augusztus 25. péntek
Utolsó frissítés:Hangulatos élőzene Józsefváros legkülönbözőbb részein. A Józsefváros Önkormányzat és a JKN minden héten tavaszi-nyári-őszi zenélést szervez október közepéig. A program folyamatosan frissül, kövessék felületeinket! A Téri dallamok sorozat a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával valósul meg. #budapest150 #bmknet

Évnyitó ovis séta augusztus 31-én
Utolsó frissítés:Józsefvárosban már hagyomány, hogy nyár legvégén, az évnyitó küszöbén nagy közös sétára hívjuk leendő óvodásainkat, a már oviba járó gyerekeket, a szülőket és az óvodák munkatársait. Közös énekkel, tánccal, játékkal, izgalmas programokkal és varázslatos bűvésztrükkökkel búcsúztatjuk a nyarat és nyitjuk az óvodai nevelési évet. Nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt idén is, tartsanak velünk minél többen! […]

Cigány Zenészek Éjszakája a Mátyás téren
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Önkormányzat először hirdeti meg a Cigány Zenészek Éjszakáját. Az eseményen számos formáció és neves művész nyújt ízelítőt a tudása legjavából. Változatos műfajokban hallgathatunk jobbnál jobb produkciókat a Mátyás téren öt órán át. A rendezvény ingyenes. Várjuk Önöket szeretettel! Időpont: 2023. szeptember 2., szombat 17.00–22.00 Helyszín: 1084 Budapest, Mátyás tér Műsorvezető: Daróczi Tímea Program: […]

Rapfesztivállal ünnepel a 15 éves Kesztyűgyár
Utolsó frissítés:A Kesztyűgyár Közösségi Ház 15. születésnapját ünnepli, ennek részeként Rapfesztiválra várunk minden érdeklődőt. 2023. szeptember 22-én, pénteken józsefvárosi fiatalok rapversenyen mérhetik össze a tudásukat. A versenyt két kategóriában indítják: a 18 éven aluliakat és 18 éven felülieket a zsűri külön fogja értékelni. Másnap, szeptember 23-án ismert előadók rapkoncertjeit tekinthetik meg a résztvevők, a fellépők névsorát […]

Meghívó közös zebraünneplésre az Orczy útra
Utolsó frissítés:Szeretettel várjuk Józsefváros legjobban várt gyalogátkelőjének ünnepélyes átadójára! 2023 nyarán elkészül az Orczy út, Kőris utca sarkán a gyalogos-átkelőhely, amely túlzás nélkül nevezhető a nyolcadik kerület történelmi jelentőségű beruházásának. A Józsefvárosi Önkormányzat finanszírozásában megvalósult zebrára évtizedek óta óriási szükségük van az itt élőknek és az erre közlekedőknek – a korábban rendkívül balesetveszélyes közlekedési csomópont 2023 […]

Közös ünneplés vízipisztolycsatával – Részvételi Költségvetés 2023 After
Utolsó frissítés:A 2023-as józsefvárosi részvételi költségvetés lezárását, nyertes projektjeit és a résztvevőket, szervezőket már megünnepeltük egyszer – de a java még hátravan! Tavaly hagyományteremtő szándékkal indítottuk, idénre tényleg hagyománnyá érett: közös szabadtéri vízipisztolycsatával szeretnénk még emlékezetesebbé és vidámabbá tenni a projekt lezárását. Tartsanak velünk! Felnőtteket és gyerekeket is várunk szeretettel! Időpont: 2023. augusztus 24., csütörtök 16.00 […]

Az én Józsefvárosom történetmesélő est a Teleki téri piacon: Kint és bent- szeptember 21.
Utolsó frissítés:Józsefváros története a mi történetünk. Az én Józsefvárosom sztorimesélő programsorozat harmadik alkalommal várja szeretettel a szereplőket és a hallgatókat, ezúttal igazán különleges helyszínen, a Teleki téri piacon. Szeptemberi eseményünk témája: kint és bent. Arról mesélünk és arról hallgatunk meg történeteket, milyen otthon lenni ebben a nyüzsgő, dinamikusan változó, sokat látott kerületben, mit lát a szemlélődő, […]

Nyugdíjasklubok Józsefvárosban
Utolsó frissítés:Nyugdíjasklubjaink színes programokkal, hasznos szolgáltatásokkal, jó társasággal várják a csatlakozni vágyókat! A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ (JSzSzGyK) az alábbi felhívással él a nyolcadik kerületben élő nyugdíjas lakosok felé. A kerületben működő nyugdíjasklubok célja és feladata a nyugdíjas hétköznapok megszínesítése, vidámabbá tétele. Változatos programokkal és szolgáltatásokkal várjuk az érdeklődőket. Igény esetén ebédet is tudunk […]

Ingyenes önbecsülés-növelő csoport indul családon belüli erőszakot elszenvedett nőknek Józsefvárosban
Utolsó frissítés:A NANE Egyesület a Józsefváros Közbiztonságáért Közalapítvány támogatásával önbecsülés-növelő csoportot indít olyan, Józsefvárosban élő nők részére, akik testileg vagy lelkileg bántalmazó párkapcsolatban éltek, és szeretnének megszabadulni annak romboló hatásától. Az „Erő a változáshoz” csoportot a NANE Egyesület segítő munkatársai vezetik. A csoportban a résztvevők: támogató kapcsolatokat teremthetnek más túlélőkkel felépíthetik lerombolt önbecsülésüket és bizalmukat megszabadulhatnak […]

Felavattuk Somogyi Béla, Bacsó Béla, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Népszava emléktábláját Józsefvárosban
Utolsó frissítés:A Tolnai Lajos utca 4-10. szám alatt működött 1907-től a Népszava szerkesztősége és az SzDP titkársága. Innen indult el 1920. február 17-én Somogyi Béla és Bacsó Béla, a Népszava felelős szerkesztője és újságírója, akiket az Ostenburg-különítmény tagjai elhurcoltak és meggyilkoltak. A korábbi emléktábla helyreállítását és kiegészítését Dr. Erőss Gábor alpolgármester és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma […]

Józsefvárosi Főzőverseny – Csapatok jelentkezését várjuk!
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Önkormányzat idén újra főzőversenyt hirdet. Helyszín: VIII. kerület, Mátyás tér Időpont: 2023. szeptember 9. szombat 10:00-15:00 Jelentkezzen csapatával 2023. augusztus 20-ig az alábbi jelentkezési lap kitöltésével: https://forms.gle/fgR6bpusTAGjhdyz7 A versenyen a hely korlátai miatt az első 15 érvényes jelentkező csapat vehet részt. Erről legkésőbb augusztus 25-ig kapnak értesítést a jelentkezők. Mit kérünk az induló […]

Téri dallamok júliusban is Józsefvárosban
Utolsó frissítés:Hangulatos élőzene Józsefváros legkülönbözőbb részein. A Józsefváros Önkormányzat és a JKN minden héten tavaszi-nyári-őszi zenélést szervez október közepéig. A program folyamatosan frissül, kövessék felületeinket! A Téri dallamok sorozat a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával valósul meg. #budapest150 #bmknet Július 7. 18 óra: Pollack Mihály téri dallamok: […]

Avassuk fel együtt Somogyi Béla, Bacsó Béla, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Népszava emléktábláját!
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Önkormányzat szeretettel vár mindenkit a Somogyi Béla, Bacsó Béla, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Népszava emléktáblájának avatóünnepségére, amelyre 2023. július 4. kedden 16 órakor kerül sor a Tolnai Lajos utca 4-10. szám alatt. A Tolnai Lajos utca 4-10. szám alatt működött 1907-től a Népszava szerkesztősége és az SzDP titkársága. Innen indult el […]

Ünnepeljük együtt a részvételi költségvetés nyerteseit!
Utolsó frissítés:Ünnepeljük meg együtt a második józsefvárosi részvételi költségvetés nyerteseit! Ünnepeljük meg mindazokat, akik ötleteltek, munkacsoportoztak, önkénteskedtek, szavaztak, részt vettek a programokon, vagy bármilyen formában segítették a részvételi költségvetés megvalósulását. Gyertek el a Grundba (Nagy Templom utca 30.) 2023. július 21-én pénteken este 6-ra, bulizzunk, ünnepeljünk, beszélgessünk együtt! További információ: Közösségi Részvételi Iroda, reszvetel@jozsefvaros.hu

Az én Józsefvárosom II.: Találkozások – Mondd el te is a legjobb történetedet!
Utolsó frissítés:Józsefváros története a mi történetünk. Júniusban a találkozásokról szóló sztorikat tesszük be a közösbe. Az én Józsefvárosom sztorimesélő programsorozat második alkalommal várja szeretettel a szereplőket és a hallgatókat, ezúttal a Lumenben. A 2023. június 28-i est során minden a találkozásokról fog szólni: legendásakról és legendásan rosszakról, örökre szólóakról és soha meg nem valósulókról, vágyottakról és […]

8Feszt – Sztárfellépők a kétnapos fesztiválon a II. János Pál pápa téren
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Önkormányzat június harmadik hétvégéjén, 16-án és 17-én szeretettel vár mindenkit ingyenes szabadtéri fesztiváljára, a 8Fesztre. A fellépők között a legnépszerűbb hazai előadókat találjuk A 8Feszt mindkét nap remek zenés programokat kínál. Tartsanak velünk! Időpont: 2023. június 16–17., péntek, szombat Helyszín: II. János Pál pápa tér Program: június 16., péntek 18.00 Mohamed Fatima 20.00 […]

Újra indul a Tréner a futtatóban program!
Utolsó frissítés:Van kutyád és jól jönne tanács alapengedelmesség kérdésében? Nem tudjátok, hogyan kezeljetek egy-egy viselkedési problémát? Szeretnétek, ha kutyáitok jól működnének közösségben? Antiszoc, reaktív, fóbiás, vagy csak nem tudod behívni, mindent is megugat? Mindegy hol akadtál el, trénereink segítenek nektek a boldogabb gazdi életben. Hamarosan ismét elindul a Tréner a futtatóban program Józsefvárosban a ZöldEb Egyesület […]

Újra közösségi virágültetés a Nemzeti Múzeum körül
Utolsó frissítés:Idén is ültetünk virágokat a Múzeum körüli virágládákba. Most is évelőket ültetünk, azoknak a virágoknak a helyére, amik tönkrementek a tavalyi nagy hőségben. Számítunk a szorgos önkéntes kertészekre. Találkozzunk június 2-án pénteken 15 órakor a Pollack Mihály téren. Eszközöket, locsolókannát, vizet biztosítunk, de annak is örülünk, ha saját eszközökkel dolgoznának!

III. RákócziSokk a Rákóczi téren – 2023. június 9-10.
Utolsó frissítés:Ismét RákócziSokk Fesztivál a Rákóczi téren. Június 9. péntek 17:00 – 22:00 MC guacho Aljas Iván feat Árkosi Szabi Ágoston Béla Quartett Ujj Zsuzsi & Darvas Kristóf Hét Hat Klub Június 10. szombat 17:00 – 22:00 Gentry Sultan Másik János Chalaban I Love You A program a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és […]

Részvételi költségvetés – piknikezz velünk!
Utolsó frissítés:2023. június 15-ig lehet szavazni Józsefváros idei részvételi költségvetésére, ahol együtt döntjük el, mire költsön el a kerület 150 millió forintot. Gyere velünk piknikezni: Ismerkedjünk meg egymással, a részvételi költségvetés kulisszatitkaival, beszélgessünk, inspirálódjunk, lazuljunk együtt! Várunk titeket: 2023. május 20. szombat délután 3 órától: Hot-dogozz velünk a Szenes Iván téren! 2023. június 3. szombat délelőtt […]

Ingyenes bringaoktatás teljesen kezdő felnőtteknek Józsefvárosban
Utolsó frissítés:Biciklizni jó, és tényleg sosem késő elkezdeni. Ha felnőttként nem tudsz bringázni, de szeretnél, segítünk. A Józsefvárosi Önkormányzat és a Velo Budapest idén is elindítja öt alkalmas, ingyenes kerékpáros tanfolyamát teljesen kezdő felnőtteknek. Egy kis elszántságon és bátorságon kívül alig van szükség valamire: ha nincs biciklid, az oktatás idejére biztosítunk neked. Arra kérünk, hogy az […]

Készülődés a nyári melegre a Tolnai kertben
Utolsó frissítés:Közeleg a nyári hőség, ezért itt az ideje, hogy felkészítsük a Tolnai kertet a nagy melegre. A talajtakaró növények élő mulcsként segítenek abban, hogy aszályálló legyen a kert: egyszerre hűtik a kertet és javítják a talajt. Márk, a kert gazdája fog mesélni arról, hogy a takaró növények, hogyan teszik kellemesebbé a mikroklímát egy kertben. Emellett […]

Téri dallamok Józsefvárosban
Utolsó frissítés:Hangulatos élőzene Józsefváros legkülönbözőbb részein. A Józsefváros Önkormányzat és a JKN minden héten tavaszi-nyári-őszi zenélést szervez október közepéig. A program folyamatosan frissül, kövessék felületeinket! A Téri dallamok sorozat a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Művelődési Központ anyagi támogatásával valósul meg. #budapest150 #bmknet A program folyamatosan frissül Május 19. 18:00 Teleki […]

Napközis táborok Józsefvárosban
Utolsó frissítés:A józsefvárosi Kesztyűgyár Közösségi Ház 2023-ban is megszervezi a nyári napközis tábort a Józsefvárosban lakó vagy józsefvárosi általános iskolában tanuló 7 és 14 éves korú gyermekek számára. 10 héten át hétfőtől péntekig, heti turnusokban lehet jelentkezni. A tábor helyszíne: Orczy-kert, Ludovika Campus A tábor időpontja: 2023. június 19. hétfő – augusztus 25. péntek – heti […]

Június 2-3.: GyereKi a Rákóczi térre!
Utolsó frissítés:Június 2-3-án a Rákóczi téren és a mellette lévő Vásár és Víg utcában lazulós hétvégét szervezünk GyereKi néven. Gyere ki tollasozni, vitorlás versenyre, kiállításra, filmet nézni, beszélgetni! GyereKi Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/240664211949567 Programok: Kincsesbánya a Vásár és Víg utcában Rendhagyó üzemmódban a Vásár és Víg utcában működő üzletek pénteken és szombaton. Gyere, nézgelődj náluk, kapcsolj ki és […]

Szép nyári nap – aszfalt rajzverseny a Rákóczi téren
Utolsó frissítés:Június 2-án és 3-án a Rákóczi téren és a mellette lévő Vásár és Víg utcában lazulós slow hétvégét szervezünk GyereKi néven. A számos program egyike a 3-án, szombaton 10 órakor kezdődő aszfalt rajzversenyünk. A versenyre négyfős csapatokat (baráti társaságokat, családokat várunk). Krétát, helyet, jó kedvet biztosítunk. A játékos versenyre itt lehet regisztrálni: https://forms.gle/cN8fypz4yJfA2CpJA A projekt […]

Jelentkezzen zsibvásárra és csereberére a Rákóczi téri Vásárcsarnokban június 2-3-án!
Utolsó frissítés:Idén június 2-án és 3-án a Józsefvárosi Önkormányzat és a Budapest 150 szervezésében a GyereKi fesztiválon megnyitjuk a Rákóczi téri piacot: az előre jelentkezőknek lehetőségük van külön felszámolt díj nélkül, ingyenesen tárgyakat árulni vagy csereberélni a piacon: június 2-án pénteken 16 és 19 óra között június 3-án szombaton 10 és 18 óra között Jelentkezni május […]

II. Cigányzene Éjszakája
Utolsó frissítés:Időpont: 2023. május 26-27. Program leírása: Csak győzzük szuflával! Ezen az éjszakán rophatjuk hajnalig, cigányzenétől lesznek hangosak a nyócker utcái, neves prímások trillái és futamai töltik meg a tereket. A cél, hogy a cigányzene, ez a méltatlanul mellőzött hungaricum hazájában ismét népszerű legyen, és ne haljon ki ez a nemes mesterség. Május 26. péntek 17:00 […]

Gyereknap Józsefvárosban
Utolsó frissítés:Kedves gyerekek és szülők! Idén is nagy szeretettel várunk mindenkit a Józsefvárosi Önkormányzat gyereknapjára május 27-én szombaton 10 órától a Teleki téren! Gyertek és játsszunk, táncoljunk, nevessünk felszabadultan! Helyszín: Teleki tér, Időpont: május 27. szombat 10:00 – 14:00 Programok 10:00-10:50 Kovácsovics Fruzsina koncert https://kovacsovicsfruzsina.hu/index.php 11:00-11:30 Gólyalábas műsor https://www.facebook.com/tuzfeszektuzzsonglor 12:00-13:00 Eszter-lánc mesezenekar https://www.facebook.com/mesezenekar/?locale=hu_HU 13:00-14:00 Óriásbuborék show […]

Józsefvárosi Lakhatási Konferencia
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Önkormányzat 2023. június 1-én egynapos konferenciát szervez, melynek célja, hogy a szakmai, érdekvédő, civil szervezetek, szakértők, önkormányzatok tanulhassanak egymás tapasztalataiból, és elhelyezhessék munkájukat a lakáspolitika tágabb kontextusában. A konferencia terveink szerint lehetőséget ad arra is, hogy többet megtudjunk a nem csak Budapesten, hanem szerte az országban tapasztalható lakhatással kapcsolatos konfliktusokról, kihívásokról. A konferencia […]

Józsefvárosi kutyás nap
Utolsó frissítés:A ZöldEb Egyesület Józsefváros Önkormányzatával karöltve tovább építi a kerület kutyás közösségét. 2023. május 6-án szombaton a Mátyás téren tartunk Józsefvárosi kutyás napot. A program célja a kutyatartók összefogása, a közösség építése, a felelős kutyatartás népszerűsítése és a kutyások és nem kutyások harmonikus együttélésének elősegítése. Program: 10.00 nyitás 10.15 kutyák munkában (kereső kutyás bemutató) 11.00 […]

Losonci téri dallamok és gyerekrajz pályázat díjátadó
Utolsó frissítés:Áprilisban megkérdeztük a gyerekeket, hogy nekik mit jelent a Losonci téri lakótelep. Május 5-én pénteken 16 órakor pedig bemutatjuk a nyertes alkotásokat a Szigony utcában lévő űrhajókon, és fellép a Haj Ku Minyé zenekar. Az is előfordulhat, hogy a legjobb rajzok a Marsra is eljutnak. Jöjjön el, és ünnepeljük meg együtt a nyerteseket! A Losonci […]

Brunszvik piknik – kerülj közelebb a szomszédaidhoz, ismerd meg a környék régi és mai arcát
Utolsó frissítés:Időpont: 2023. május 5. péntek 17 órától -19 óráig Helyszín: Brunszvik Júlia tér Hozz magaddal enni- és innivalót, plédet és mindent, ami egy piknik tartozéka lehet (pl. tollasütő, társas, aszfaltkréta), és hívd meg a szomszédodat is! Május 5-én ismét várunk a Brunszvik Júlia téren, ahol egy piknik keretében megismerheted a környék régi és mai arcát. […]

A tánc összehoz – 2023. április 29. szombat
Utolsó frissítés:A tánc összehoz – Táncra fel Józsefváros! A Tánc Világnapja alkalmából szeretettel várjuk az érdeklődőket, hogy együtt vegyük birtokba a Teleki László teret, ahol egész délután a táncé lesz a főszerep. Váljunk táncpartnerekké, érezzük jól magunkat! Időpont: 2023. április 29. szombat 15 óra Helyszín: VIII. kerület, Teleki László tér Fellépők, akikhez csatlakozhatunk: 15.00 – Magyar […]

Az én Józsefvárosom: Szerelem Józsefvárosban – Jelentkezz Te is! (május 11.)
Utolsó frissítés:Van egy sztorid Józsefvárosról, ami vicces, érdekes, meghatározó, tanulságos, izgalmas? Itt talált rád az igaz szerelem, vagy éppen itt volt a legszerencsétlenebbül sikerült randid? Szívesen mesélsz történeteket? Örömöt okoz mások történeteinek a meghallgatása? Keressük a kerület legviccesebb, legérdekesebb, legfurcsább, vagy éppen legmeghatóbb szerelmes történeteit. Gyere el az Én Józsefvárosom első sztorimesélő estjére május 11-én csütörtökön […]

CoolTúra – A te kerületed, te CoolTúrád!
Utolsó frissítés:Mi ez? 2023 márciusától hirdeti meg a Józsefvárosi Önkormányzat a CoolTúrát. Ez bakancslistára méltó útvonal, melynek helyszíneit bejárva megtapasztalhatjuk a Nyolcker páratlan sokszínűségét, elevenségét, különlegességét, olyan helyeket, amiktől máig ez az egyik legemblematikusabb kerülete Budapestnek. A CoolTúra nem egyszerű városi túra, ez élmény-kincstár. Aki bejárja, találkozhat serény tejes emberekkel, pékekkel, vasedényesekkel, barátságos pincérekkel, izgalmas terekkel, […]

Tavaszi újranyitás – FiDo gördeszkapálya átadó
Utolsó frissítés:A FiDo park gördeszkapályája felújítási munkák miatt zárva volt az elmúlt hónapokban. Most elkészült a felújítás, reméljük, hogy az időjárás is tavasziasra fordul és újra sokan használhatják majd a pályát. Találkozzunk az újranyitáson a FiDo-n 2023. április 22-én, szombaton 15 órától, (Koltói Anna tér – FiDo park) Program leírása: A felújított gördeszkapálya átadása Dj és […]

Szervusz Április – a JSZSZGYK nappali ellátásának áprilisi programjai
Utolsó frissítés:Víg-Otthon Idősek Klubja (1084 Bp., Víg u. 18.) Séta a Halászbástyához április 14. Indulás: 10:00-kor a klubból ÉNO (1082 Bp., Kisstáció u. 11.) Látogatás a Természettudományi Múzeumba április 14. délelőtt Őszikék Idősek Klubja (1082 Bp., Baross u. 109.) Várkert Bazár – Petőfi kiállítás április 13. Indulás: 10:00-kor a klubból Reménysugár Idősek Klubja […]

Mednyánszky László emléktáblájának felavatása
Utolsó frissítés:Avassuk fel együtt Mednyánszky László emléktábláját! A Józsefvárosi Önkormányzat szeretettel vár minden érdeklődőt Mednyánszky László emléktáblájának avatóünnepségére, amelyre 2023. április 20-án csütörtökön 10 órakor kerül sor a Práter utca 9. szám előtt. A Práter utca 9. szám alatt élt Mednyánszky László, a kritikai realizmus magyar képviselője. A régi, magyar nemesi származású báró aranyosmedgyesi Mednyánszky család sarja volt. […]

Józsefvárosi Növényvásár 2023
Utolsó frissítés:Ti kitaláltátok – mi veletek együtt megvalósítjuk! Tartsatok velünk április 22-én szombaton 10 és 18 óra között a Horváth Mihály téren, ahol több tucat standon várnak titeket a kitelepülő kerületi növény- és virágboltok kézművesek civilek Mivel várunk titeket? növény- és kézműves vásár civil szervezetek és közösségek bemutatkozása gyerekprogramok 16 órától beszélgetés a városi kertészkedésről növényekkel […]

Rendezzük be együtt a Víg utcát!
Utolsó frissítés:A tavalyi józsefvárosi részvételi költségvetés egyik nyertes ötlete az “Egy Vígabb utca lett”, azaz a Víg utca Vásár utca és Déri Miksa utca közötti térrendezése lett. Kíváncsi, mi történik majd a Víg utcában pontosan? Szeretne beleszólni, hogy milyen legyen az utcaszakasz? Esetleg szeretne valamilyen eseményt tartani az új utcában? Most ezekre itt a lehetőség! A […]

Ismét Szedd össze magad Józsefváros! akciónap
Utolsó frissítés:A Pápa téri kutyások közössége részben a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával sok helyre kihelyezett már a kerületben sárga Szedd össze magad! táblákat az elmúlt években, amellyel a kutyatartók figyelmét hívják fel a kutyasétáltatás szükséges velejárójára, a kutyapiszok eltakarítására. Tavaly év végén józsefvárosi lakókkal közösen egy akciónap keretében kerületszerte helyeztünk ki az Önkormányzat által gyártott táblákból. Ismét […]

Nemzetközi Roma Nap Józsefvárosban
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt 2023. április 5-én, szerdán délután 16:30-tól a Romák világnapja alkalmából rendezett kerületi ünnepségre a Kesztyűgyárba. Program: Köszöntőt mond Pikó András polgármester és Bogdán Adrienn roma referens Balogh Paci Ösztöndíjasok közös fellépése: Zöld az erdő… Varga Helena Band zenél Nagyecsedi Cigány Táncház

„Hívd a nagyit is!” – közös torna óvodásoknak és idősebbeknek a II. János Pál pápa téren
Utolsó frissítés:Figyelem! A HIDEG IDŐ MIATT A MÁRCIUS 31-i TORNA ELMARAD. KÖSZÖNJÜK MEGÉRTÉSÜKET! Március utolsó napján egy tavaszköszöntő sétával újraindítjuk a „Hívd a nagyit is!” tornát — pár héten át péntekenként együtt tornászunk majd a János Pál Pápa tér gyepén. Hacsak az eső el nem mos minket, minden pénteken 10-órától megmutatjuk, hogy egy kis közös mozgás […]

Az utca nem hamutartó – közösségi csikkszedés a Magdolna negyedben
Utolsó frissítés:Eleged van az eldobott csikkekből az utcán? Van kedved együtt tenni ellenük? Gyere velünk első közösségi csikkszedő alkalmunkra április 5-én 17 órakor, a Magdolna negyedi közösségi fogadóóra előtt, és szánjunk egy órát a környezetünk megtisztítására! A csikkszemét nem csak Józsefvárosban, hanem minden közterületen probléma: a felelőtlen szemetelők nincsenek tekintettel arra, hogy az utca nem hamutartó, […]

Szervusz Március – a JSZSZGYK nappali ellátásának márciusi programjai
Utolsó frissítés:NŐNAP március 8. 13 óra: REMÉNYSUGÁR Idősek Klubja március 8. 11 óra: MÁTYÁS KLUB március 8. 12 óra: CIKLÁMEN Idősek Klubja március 8. 13 óra: VIG OTTHON Idősek Klubja március 8. 13 óra: ŐSZIKÉK Idősek Klubja március 9. 11 óra: ÉNO MÁRCIUS 15. – MEGEMLÉKEZÉS március 14. 10:30: REMÉNYSUGÁR Idősek Klubja március 14. 11 óra: […]

ÍGY LAKUNK MI – intézménylátogatás és történeti ismertető a Józsefvárosi Múzeum és az Alföldi Szálló szervezésében
Utolsó frissítés:Ha mindig is kíváncsi voltál, de sose merted megkérdezni, hogy bemehetsz-e… Ha kíváncsi vagy az Alföldi utca történetére… Gyere, tarts velünk egy séta erejéig az Alföldi utcába! Nézz szét, kérdezz, fedezd fel azt a világot, amiről eddig csak halvány fogalmaid voltak. 2023 tavaszán még két alkalommal szervezünk sétát az alábbi időpontokban: 2023. március 18. szombat […]

A Józsefvárosi Önkormányzat március 15-i megemlékezése
Utolsó frissítés:“Mit jelent nékem, mit jelent, kérded, Mi volnánk itt a folytatás? A folytatás?” (Dinnyés József: Jelképek) A Józsefvárosi Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt 2023. március 15-én, szerdán délelőtt 10 órától az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett kerületi ünnepségre a Horváth Mihály térre. Program: 10:00 óra Vers: Részletet mond Vajda János visszaemlékezéséből Gulyás-Nagy Gáspár Vörösmarty Mihály […]

Látogatás egy józsefvárosi szűcsműhelyben
Utolsó frissítés:A Tasnádi család 80 éve a Józsefvárosban, a Baross utcában nyitotta meg szűcsműhelyét, ami később a József körúton folytatta működését. Az egy órás műhelylátogatás során megismerkedünk a Nagykörút rövid történetével, s ennek kapcsán, kicsit közelebbről, a József körút 19-es számú házzal. Majd látogatást teszünk az udvarban álló műhelybe, ahol Tasnádi István szűcs fogad minket, és […]

Nyílt nap a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalban
Utolsó frissítés:Kíváncsi rá, hogyan működik egy polgármesteri hivatal? Gyanakszik, hogy lassan folynak az ügyek, nem érti, mivel telik az idő? Mindig is szeretett volna benézni a színfalak mögé? Szeretne beülni a polgármester székébe? Ötleteivel hozzájárulna a kerület jobb működéséhez? Idén első alkalommal rendezzük meg a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal nyílt napját, ahol az érdeklődők megismerhetnek számos iroda […]

Gyertyagyújtás Ukrajna megtámadásának első évfordulóján
Utolsó frissítés:2022. február 24-én reggel arra ébredt a világ, hogy újra háború van Európában: Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború azóta is tart, Józsefváros, ahogyan eddig, úgy most is együttérző szívvel gondol az áldozatokra, otthonukat elhagyni kényszerülőkre. Emlékezzünk meg csendes gyertyagyújtással Ukrajna megtámadásának első évfordulójáról együtt! Várjunk mindenkit 2023. február 24-én pénteken, 19 órakor a Bacsó Béla […]

Ünnepeljük együtt a kerületi közösségeket!
Utolsó frissítés:A Józsefváros Önkormányzat Közösségi Részvételi Irodája a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.-vel együttműködésében, ismét pályázatot hirdet olyan közösségi események, programok szervezésére, amelyek megerősítik és támogatják a helyi közösségek közötti kapcsolatokat. A pályázatokat 2023. március 16. csütörtök éjfélig várjuk. Józsefváros sokszínű kerület, amely sűrű beépítettsége miatt sok szomszédság életterét belső udvarokra, szűk terekre, utcafrontokra korlátozza. A terek […]

Ünnepeljenek Józsefváros 150 éves házai is!
Utolsó frissítés:BUDAPEST100 VÁROSEGYESÍTÉS Budapest idén ünnepli 150. születésnapját. Ez alkalomból a Budapest100 a 150 éves házakat köszönti idén tavasszal egy négy napon át tartó városi ünnep keretében, melyet 2023. május 11-14. között rendez meg a Kortárs Építészeti Központ (KÉK). A programokat önkéntesekkel és a lakók bevonásával szervezzük, legyen az háztörténeti kiállítás, piknik, közös mesélés, koncert az […]

Télűző programjaink Józsefvárosban
Utolsó frissítés:TÉLŰZŐ KARNEVÁL A KESZTYŰGYÁRBAN Időpont: 2023. február 17. péntek 15:00-18:00 Helyszín: Kesztyűgyár Közösségi Ház, VIII. kerület, Mátyás tér 15. Sok szeretettel várjuk azokat a gyermekeket, és persze szüleiket is, akik szívesen megmérettetnék magukat bátorságpróbáinkon, busómaszkot készítenének kézműves foglalkozásunkon, illetve részt vennének közös afrotánc- és zsonglőrfoglalkozásunkon, vagy csatlakoznának futball játékunkhoz. A résztvevőket filmvetítés is várja, melyen […]

ÍGY LAKUNK MI – Séta az Alföldi Szállón
Utolsó frissítés:Mindig is kíváncsi voltál, hogy mi van odabent, de sosem merted megkérdezni, hogy bemehetsz-e? Nem tudod pontosan, hogy kik és miért laknak az intézményben? Érdekel a VIII. kerület történelme? Tarts velünk egy intézményi sétára az Alföldi Szálláson! Nézz szét nálunk, ismerd meg az ellátórendszert, láss bele lakóink mindennapjaiba! Sétáink ingyenesek, ám regisztrációhoz kötöttek, jelentkezni itt […]

Avassuk fel együtt Kádár Béla emléktábláját!
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Önkormányzat szeretettel vár mindenkit Kádár Béla emléktáblájának avatóünnepségére, amelyre 2023. február 2-án csütörtökön 14 órakor kerül sor a Bródy Sándor utca 17. szám alatt. Kádár Béla festőművész, aki életének utolsó szakaszát a Bródy Sándor utca 17-ben töltötte, a XX. századi magyar művészet kiemelkedő alakja. Életműve erős szálakkal kapcsolódik mind a magyar, mind a […]

A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja Józsefvárosban – 2023. január 27.
Utolsó frissítés:A 100 éves Nagy Fuvaros utcai zsinagóga Józsefváros zsidó történelmének fontos és megkerülhetetlen helyszíne. A Holokauszt Nemzetközi Emléknapján arról is megemlékezünk, hogy a zsinagóga a vészkorszak idején csillagos házként működött, gyermekmenhelyként emberéleteket mentett. Emlékezzünk meg a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjáról együtt! Várjuk Önöket január 27-én pénteken, 10 órakor a Nagy Fuvaros utcai zsinagógában (Nagy Fuvaros utca […]

A Magyar Kultúra Napja Józsefvárosban
Utolsó frissítés:Énekeljük el együtt a Himnuszt a Magyar Kultúra Napján! Közös himnuszénekléssel ünnepeljük idén a Magyar Kultúra Napját. Jöjjön el január 20-án, pénteken délután 3 órára a Kölcsey utcába, ahol a Budapesti Medicantare Kórus vezetésével közösen elénekeljük az idén 200 éves Himnuszt.

A negyedik adventi gyertya gyújtása december 18. vasárnap
Utolsó frissítés:A negyedik adventi gyertyát vasárnap este 7 órakor gyújtjuk meg Józsefvárosban A Józsefvárosi Önkormányzat hagyományos adventi gyertyagyújtó ünnepségére advent negyedik vasárnapján, december 18-án, kivételesen este 19 órakor kerül sor. Az adventi koszorú negyedik gyertyáját vallási felekezetek országos vezetőivel együtt gyújtjuk meg. A gyertyagyújtáshoz karácsonyi ünnepi program és vendéglátás kapcsolódik. Várunk mindenkit a Horváth Mihály téren […]

Losonci karácsony és tervbemutató – december 16.
Utolsó frissítés:December 16-án 15:30 órakor leszállnak az űrhajók a Losonci térre, és elhozzák magukkal a panelházak közötti közterek új terveit. Aki arra jár, segíthet feldíszíteni a Losonci tér első közös karácsonyfáját, és felteheti a kérdéseit a tervekkel kapcsolatban a Rév8 munkatársainak. Aki pedig szeretne, játszhat a panelházak falán lézerfényekkel, olyan régi számítógépes játékokat, mint a legendás […]

’A bölcsőtől a sírig’ – Verses emlékséta József Attila halálának 85. évfordulóján
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Múzeum szeretettel vár mindenkit ’A bölcsőtől a sírig’ – Verses emléksétára József Attila halálának 85. évfordulóján, melynek időpontja: 2022. december 3. 17 óra induló helyszíne a Gát utca 3. A József Attila Emlékhellyel közös szervezésben, 2022. december 3-án megvalósuló fáklyás emlékséta 17 h-kor indul a költő egykori szülőházától (Gát utca 3.) és Józsefvároson […]

Adventi készülődés Józsefvárosban
Utolsó frissítés:Készülődjünk közösen az ünnepre Józsefvárosban! Józsefvárosi Jégpálya a Horváth Mihály téren Nyitva 2022. november 26-tól januárt 31-ig mindennap 8:00 órától 20:00 óráig (kivéve december 24-én, december 31-én és 2023. január 1-én). A jégpályát kerületi lakosok lakcímkártyával ingyen használhatják. Ha nagyobb csoporttal vagy iskolai osztállyal érkezne a jégpályára, akkor a JKN Zrt. Rendezvényszervezési Irodájánál tud bejelentkezni […]

Déri Miksa utcaünnep
Utolsó frissítés:Csarnok negyedi lakosok figyelem! A Déri Miksa utcában már az utolsó simításokat végezzük, hamarosan kész az utca. Megterveztük, leteszteltük és most itt az ideje belakni a kész utcát. Találkozzunk november 12-én szombaton 14 órakor, és egy nagy közös térfoglaló akció keretében ünnepeljük meg, hogy végre minden munkagép hazament és miénk az utca! Az esemény részletes […]

Felavattuk Thék Endre emléktábláját
Utolsó frissítés:Az Üllői út 66/C. alatt álló házban élt Thék Endre asztalosmester, bútor- és zongoragyáros, az első hazai bútorgyár alapítója, a magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtője. A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény képviselőjeként az emléktábla állítását dr. Gönczi Ambrus és Rupprich Péter kezdeményezte, a korábbi emléktábla pótlására. Az avatóünnepségen beszédet mondtott Rupprich Péter, a hagyaték gondozója, és Dr. Erőss […]

Szedd össze magad Józsefváros! akciónap
Utolsó frissítés:A Pápa téri kutyások közössége részben az Önkormányzat támogatásával sok helyre kihelyezett már a Népszínház és a Csarnok negyedben sárga Szedd össze magad! táblákat az elmúlt években, amellyel a kutyatartók figyelmét hívják fel a kutyasétáltatás szükséges velejárójára, a kutyapiszok eltakarítására. A Józsefvárosi Önkormányzat további több száz ilyen táblát gyártott le azért, hogy ne lehessen úgy […]

A Józsefvárosi Múzeum sétája a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja alkalmából
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Múzeum október 28-án pénteken 16 órától sétát szervez a világnap alkalmából, melynek témája a szociális ellátórendszer, köztisztasági- és lakásviszonyok, szegénység-munkanélküliség a fővárosban a 19-20. század fordulóján. Tudod, hogy – hol volt Józsefvárosban a kiszállásoltak telepe, vagy a pesti kényszerítő dologház? – kiknek a kezdeményezésére épült fel az Alföldi utcai menhely? – milyen körülmények […]

A szegénység elleni küzdelem világnapja Józsefvárosban
Utolsó frissítés:Az ENSZ közgyűlése éppen 30 évvel ezelőtt, 1992-ben nyilvánította október 17-ét a szegénység elleni küzdelem világnapjává. A Józsefvárosi Önkormányzat a világnap alkalmából fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet arra , hogy a szegénység nem “természetes” állapot, amelyet el kell fogadnunk, hanem olyan helyzet, amelynek felszámolása felelőssége mind az államnak, mind az önkormányzatoknak, mind pedig az […]

Avassuk fel együtt Thék Endre emléktábláját!
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Önkormányzat szeretettel vár mindenkit Thék Endre emléktáblájának avatóünnepségére, amelyre 2022. november 3-án 14 órakor kerül sor az Üllői út 66/C. szám alatt. Az Üllői út 66/C. alatt álló házban élt Thék Endre asztalosmester, bútor- és zongoragyáros, az első hazai bútorgyár alapítója, a magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtője. A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény képviselőjeként az emléktábla […]

A Józsefvárosi Önkormányzat október 23-i megemlékezése
Utolsó frissítés:“ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc, és ötvenhat: egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen. Bármi következik, boldogság, hogy megértem; –” Budapest Józsefváros Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt 2022. október 23-án, vasárnap 11 órától, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett kerületi megemlékezésünkre, melyet a Corvin-közben, a Corvin Mozi előtt tartunk. PROGRAM: – a Vasas Művészegyüttes Vass Lajos kórusa […]

Így lakunk MI! Séta az Alföldi Szállón
Utolsó frissítés:Ha mindig is kíváncsi voltál, de sose merted megkérdezni, hogy bemehetsz-e… Ha segíteni szeretnél, de nem tudod hogyan fogj hozzá… Gyere és tarts velünk egy séta erejéig 2022. október 13-án csütörtökön az Alföldi utcában található Átmeneti Szálláson. Nézz szét, beszélgess az intézmény lakóival, fedezd fel azt a világot, amiről eddig csak halvány fogalmaid voltak. Lásd […]

A Zene Világnapja Józsefvárosban: 2022. szeptember 30.
Utolsó frissítés:Tudja, hogy… …napi negyed óra zenehallgatás hosszú távon javítja a koncentrációt? …azok, akik napi 78 percet töltenek zenehallgatással, hosszú távon egészségesebbek és boldogabbak? Mi józsefvárosiak ezt tudjuk, hiszen szenvedélyesen szeretjük a zenét, ezért itt minden nap a zene napja, legyen szó akár cigányzene éjszakájáról, jazzfesztiválról, Bacsó Bárról, vagy ösztöndíjasaink fellépéseiről. Jöjjön el, tegyünk a boldogságunkért […]

Ünnepeljük együtt a Magyar Népmese Napját Józsefvárosban
Utolsó frissítés:Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án találkozzunk a FiDo-ban és ünnepeljük együtt a Magyar Népmese Napját. Józsefvárosban a szeptember a mese jegyében telt. Gyerekkönyv adományokat gyűjtöttünk, meseíró versenyt hirdettünk, mesesétát helyeztünk ki a kerületi játszóterekre és meseolvasásokat tartottunk kerületi játszótereken minden szeptemberi vasárnap. Szeretnénk megmutatni a kerületi gyerekeknek, hogy a mese segítségével boldogabb, varázslatosabb hellyé tehető […]

Józsefvárosi Meseséta
Utolsó frissítés:2022 szeptemberétől 8 kerületi játszótér érintésével bejárható az a saját fejlesztésű józsefvárosi meseséta, aminek célja a mesékkel való megismerkedés, a családi kötődések erősítése és a testmozgás népszerűsítése egyszerre. A séta kisgyerekkel körülbelül másfél-két órát vesz igénybe, de részletekben is teljesíthető. A meseséta útvonala: megálló: Horváth Mihály tér megálló: Leonardo da Vinci köz megálló: Jázmin utcai […]

Jelentkezz önkéntesnek a józsefvárosi Jazzfesztiválra!
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Önkormányzat immár másodszorra rendezi meg a Józsefvárosi Jazzfesztivált 2022. szeptember 16-17-18-án, amelyről itt olvashatsz bővebben: https://jazzfesztival.jozsefvaros.hu/ Várjuk jelentkezésed, ha szeretnél részt venni a fesztivál helyszíni lebonyolításában. Akár napi pár órára is be lehet jelentkezni, de a legtöbb segítségre pénteken, szombaton és vasárnap 15.30 és 22 óra között lesz szükségünk. Kérjük, töltsd ki ezt […]

II. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL
Utolsó frissítés:Figyelem! 🌧 ❗️‼️ A várható esős idő miatt a kinti térre tervezett koncertek is a csarnokban lesznek❗️‼️ Józsefváros 2021-ben hívta életre hagyományteremtő szándékkal azt a többnapos kerületi jazzfesztivált, amely tisztelgés a műfaj helyi hagyományai előtt és egyben lehetőség arra, hogy a jövő jazz-zenészeit is a lehető legtöbben megismerjék. Számtalan világhírű jazz-zenészünk született, élt, él Józsefvárosban, […]

Motorcsónak verseny a Rákóczi tavon
Utolsó frissítés:Nem riadtunk vissza a hőségtől, és július 1-jén megtartottuk az első motorcsónak versenyt a Rákóczi tavon, a metrómegálló tetején lévő medencében. A Rákóczi téri medencében először a szlalom pályát jelző lufik jelentek meg, aztán már a rajt is készen állt a motorcsónakok indulására. Hamar kiderült, hogy nem is olyan könnyű irányítani a hajókat. A résztvevőknek […]

Ilyen volt a Fák nyomában séta a Csarnok negyedben
Utolsó frissítés:2022. július 27-én este a Tolnai kertben gyűltek össze az érdeklődők, hogy többet megtudjanak arról, hogy milyen a belvárosi fák élete. Mire érdemes figyelni a fa fajta kiválasztásánál egy városban, és hogy a városlakók mit tehetnek a fák egészségéért? A sétát Zsolnai Balázs kertészmérnök tartotta, aki először arról mesélt, hogy hogyan lett belőle rovarász, majd […]

Ovis évnyitó séta idén is
Utolsó frissítés:A tavalyi évnyitó séta nagy sikerét látva újra várjuk leendő és régi motoros óvodásainkat, hogy megmutassuk: nagy szeretettel, és több helyen megújult környezetben várjuk őket józsefvárosi óvodáinkban. Ebben az évben a nyári szünet utolsó napján, augusztus 31-én, szerdán várjuk a kicsiket és szüleiket, hogy – most három útvonalon, több óvodát érintve – együtt dalolva sétáljunk […]

Nyárzáró rendezvény a Kesztyűgyárban
Utolsó frissítés:A nyári szünet végéhez közeledve fergeteges Nyárzáró rendezvényt szervezünk a Kesztyűgyárban a Hazavárunk Alapítvánnyal közösen. Az eseményre augusztus 26-án, pénteken 16 és 19 óra között kerül sor. A következő színes programkínálattal várjuk a kedves érdeklődőket: Zsendülő Tanoda bemutatkozása Padtárs Mentor Program Dance Force hip-hop táncbemutató Fókusz Közösségi Tér: kézműves foglalkozás Cserebere szabadpolc Kesztyűgyár Galéria: fotófal […]

Mesés játszóterek Józsefvárosban szeptember 4. és 25. között
Utolsó frissítés:Közös meseolvasás szeptember minden vasárnapján Józsefvárosban Ha igazán odafigyelsz, észre fogod venni, hogy mindenhol mesék vesznek körbe minket. Nem csak a könyvekben és a könyvtárakban, hanem elalvás előtt és után, amikor sétálunk, vagy éppen amikor a játszótéren együtt játszunk. Józsefváros játszóterei szeptemberben mesékkel telnek meg, minden vasárnap 10 órától egy-egy játszóterünkön várunk közös meseolvasó eseményeinken: […]

Ünnepeljük együtt a részvételi költségvetés nyerteseit!
Utolsó frissítés:Lezárult az első józsefvárosi részvételi költségvetés szavazása! Több százan küldtetek be ötleteket és szavaztatok rájuk: így együtt döntöttük el, mire költsön a kerület 120 millió forintot. Mindez nem sikerülhetett volna nélkületek! Ünnepeljük meg mindazokat, akik ötleteltek, munkacsoportoztak, nagyköveteink voltak, önkénteskedtek, szavaztak, részt vettek a programokon, vagy bármilyen formában segítették a részvételi költségvetés megvalósulását. A részvételi […]

Örökségvédelmi séta a Csarnok negyedben 2022. augusztus 4.
Utolsó frissítés:2022. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK, 18:00–19:30 Keress, kutass, mutass! A Tűzfalon túl csoport egy rövid sétára hív mindenkit a Csarnok negyedbe. Izgalmas és karakteres épületek története, monogramos üvegablakok, homlokzat díszítések, ismert és kevésbé ismert házak titkai, legendái várnak a résztvevőkre. Aki pedig kedvet kap akár fotózhat is, és beküldheti képeit a Tűzfalon túl csoport fotópályázatára. Ismerd […]

Bacsó Bár 2022. augusztus 4.
Utolsó frissítés:Hangulatos élőzene a Rákóczi tér szegletében. A Józsefváros Önkormányzat és a JKN minden második csütörtökön kis nyári zenélést szervez a Bacsó Béla utcába. 2022. augusztus 4. 18:00-19:00 | Halmos-Yengibarian Duó A Halmos-Yengibarian Duó 2020-ban alakult. Zenei formációjuk először a Magyar Nemzeti Galéria felkérésére a Munkácsy Mihály kiállítás megnyitóján mutatkozott be. Repertoárjuk népszerű francia, olasz és […]

Jótékonysági főzőverseny és közös asztal a Mátyás téren
Utolsó frissítés:A Józsefvárosi Önkormányzat hagyományteremtő céllal jótékonysági főzőversenyt hirdet. Helyszín: VIII. kerület, Mátyás tér Időpont: 2022. szeptember 24. szombat 10:00-15:00 Várunk mindenkit szeretettel szeptember 24-én szombaton a Mátyás téren a 10 órától kezdődő első józsefvárosi jótékonysági főzőversenyen, ahol délután 1-től mindenkit vendégül látunk egy közös asztalnál. 14 órakor pedig a zsűri kihirdeti a verseny eredményét. A […]

Fák nyomában a Csarnok negyedben
Utolsó frissítés:Július 27-én 18 órakor egy rövid sétára hívunk mindenkit a Csarnok negyedbe, ahol megnézzük milyen egy városi fa élete. A séta a Tolnai kertből indul és Zsolnai Balázs vezeti majd, aki igazi szakértője a témának. Zsolnai Balázs több, mint 20 éve foglalkozik növényekkel, és jelenleg a Fehérvárcsurgói Arborétum főkertésze, de dolgozott a FŐKERT-nél is. Gárdonyi […]

Virrasztás a Roma Holokauszt Napján
Utolsó frissítés:Időpont: 2022. augusztus 2. kedd 20:30 Helyszín: Teleki tér A roma holokauszt (romani nyelven porajmos) emléknapján a 2. világháborúban a koncentrációs táborokban megkínzott és elpusztított roma áldozatokra emlékezik a világ. A romák között végzett etnikai tisztogatások az 1935-ös nürnbergi törvényektől datálhatóak, onnantók kezdve ezek a törvények a zsidóság mellett a romákra is érvényesek lettek. A […]

Bacsó Bár 2022. július 21.
Utolsó frissítés:Hangulatos élőzene a Rákóczi tér szegletében. A Józsefváros Önkormányzat és a JKN minden második csütörtökön kis nyári zenélést szervez a Bacsó Béla utcába. 2022. július 21. 18:00-19:00 | Trikotázs Trió Két színész és egy zenész – három ének és egy zongora. Ez az összeállítás a régi időket idézi, a műsorban azonban mindenféle korokból találunk dalokat, […]

Palacsintázz velünk a Bacsóban!
Utolsó frissítés:Mivel várunk mi titeket? Július 24-ig lehet szavazni Józsefváros történelmének első részvételi költségvetésére. A szavazás lezárása előtti napon, július 23-án szombaton 10 órától palacsintázzunk együtt a Bacsó Béla utca megnyitott szakaszán! Ünnepeljük meg egymást és magunkat, reggelizzünk együtt, vagy akár használjuk ki az utolsó alkalmat, és szavazzunk a részvételi költségvetésen! Mivel várunk mi titeket? palacsinta! […]

Részvételi költségvetés piknik a Szenes Iván téren
Utolsó frissítés:Hot-dogozz velünk a Szenes Iván téren! Részvételi költségvetés piknik Te is szívesebben ötletelsz egy szörppel a kezedben szabad téren, mint otthon egyedül? Gyere velünk piknikezni: Ismerkedjünk meg egymással, a részvételi költségvetés kulisszatitkaival, beszélgessünk, inspirálódjunk, lazuljunk együtt a Szenes Iván téren július 16-án szombaton délután 3 órától. Vendégeink a részvételi költségvetés környékbeli (3. körzet) ötleteinek gazdái. […]

Hangulatos élőzene a Rákóczi tér szegletében
Utolsó frissítés:A Józsefváros Önkormányzat és a JKN minden második csütörtökön kis nyári zenélést szervez a Bacsó Béla utcába. 2022. július 7. 18:00 – 19:00 | Krasznai Gíta Krasznai Gíta első lemezét fél éves indiai tartózkodása után készítette zenész barátaival. Ezen indiai mantrákat dolgoz fel jazz, klasszikus zenei és indiai tradicionális kísérettel. Ezután elkezdett saját dalokon dolgozni, […]

Motorcsónak verseny a Rákóczi tavon
Utolsó frissítés:A Rákóczi téri metrómegálló tavát egy délután erejéig motorcsónakok lepik el, és megnézzük, ki a legjobb motorcsónak pilóta a kerületben. Nem baj ha nincs saját motorcsónakod, adunk majd, és kipróbálhatod magad a pályán. A kicsikkel papírhajókat hajtogatunk majd, de lesz zene és még sok minden más is! Várunk mindenkit szeretettel július 1-jén, pénteken délután 16 […]
