Rügyfakasztó ünnepség 2024. április 4. 16 óra

Ünnepeljük együtt a Népszínház utca új zöldfelületeit!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Népszínház utcai Utcafásítási Program befejezéseként április 4-én, csütörtökön 16 órától rügyfakasztó ünnepség lesz a Népszínház utca 28. előtt. Beszédet mond dr. Erőss Gábor alpolgármester, majd Jónás Judit színművész és a Dromara együttes zenés műsorát hallhatják az ünnepség résztvevői. A futó városfejlesztési beruházásokon belül jelentős zöldítési kezdeményezések zajlanak, ambícióink azonban ezen is túlmutatnak. Az Utcafásítási […]

#Nagy Fuvaros utca #Népszínház negyed #Népszínház utca #Zöld
Tali a téren Nyitóesemény

Újra Tali a téren! – Színészekkel és színházi játékkal várunk március 27-én, szerdán 

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A hosszú téli álom után március 27-én, szerdán egy egészen különleges programmal indul újra a Tali a téren programsorozatunk. Mindenkit várunk 16.00 órától a II. János Pál pápa téren. Miután március 27-én éppen a színházakat ünneplik világszerte, ezért színházi játékkal készülünk: a Független Színház színészeivel találkozunk majd, akik megmozgató, a figyelmet és a ritmusérzéket fejlesztő […]

#Fiataloknak #Gyerek #Gyerekbarát #JóKer #Kultúra #Népszínház negyed
Április elsején indul a szavazás a részvételi kötségvetésben

Április elsején indul a szavazás a részvételi költségvetésben – 40 helyi ötlet közül választhatják ki a legjobbakat az itt élők

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Április 1-től április 20-ig tudnak a 2024-es részvételi költségvetés szavazólapra került ötleteire szavazni a józsefvárosi lakosok. Idén 180 millió forint sorsáról döntenek a józsefvárosiak. Az ötletbeadás február 10-ig tartott, Összesen 379 javaslat érkezett be a határidőig online és papíron, ez 61,5 százalékkal több a tavaly beküldött ötleteknél. Ezt követően a kerületi lakosokból álló munkacsoport tagjai […]

#Corvin negyed #Csarnok negyed #Ganz negyed #Kerepesdülő #Losonci negyed #Magdolna negyed #Népszínház negyed #Orczy negyed #Palotanegyed #Részvételi költségvetés #Százados negyed #Tisztviselőtelep
Befejeződött a Lujza utca fásítása

Befejeződött a Lujza utca fásítása

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2024 februárjában befejeződött a Lujza utca fásítása. Az új fahelyekkel körülbelül 142 négyzetméternyi zöldfelülettel növekedett a korábban teljesen kopár, zöldfelület- és ültetett fa nélküli utca. 2023 nyarán fahelyeket alakítottunk ki a Lujza utca teljes szakaszán, melyekbe végül 32 fát ültettünk. A fahelyek körül pollerek helyeztünk el, amelyek ezáltal védelmet nyújtanak a fáknak. Arra kérjük a […]

#Lujza utca #Magdolna negyed #Nagy Fuvaros utca #Népszínház negyed #Népszínház utca
Szelektív hulladékgyűjtők a Népszínház utcában

Szelektív hulladékgyűjtők a Népszínház utcában – Újabb részvételi költségvetés nyertes ötlet valósult meg

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Kihelyezték munkatársaink a Népszínház utcába a szelektív hulladék gyűjtésére alkalmas edényeket – az ötlet a 2022-es részvételi költségvetés egyik nyertese volt. Ezek Józsefváros első, közterületre kihelyezett szelektív gyűjtői, a Népszínház utca és a Bacsó Béla utca találkozásánál, a villamos végállomásánál találhatók. Az ötletbeadók elképzelése szerint: „Ezen a szakaszon a társasházak lakóközössége naponta takarítja a járdát, […]

#Népszínház negyed #Népszínház utca #Részvételi költségvetés #Zöld
Kizárólagos lakossági parkolás Középső-Józsefvárosban

Kizárólagos lakossági parkolás Középső-Józsefvárosban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Józsefvárosi Önkormányzat 2023-ban megkezdte a Kizárólagos Lakossági Parkolózónák bevezetését. A változtatás először a Palotanegyedben valósult meg. Mit jelent a kizárólagos lakossági parkolás? A kizárólagos lakossági parkolás táblával ellátott helyeken a parkolás csak a lakossági várakozási engedéllyel rendelkezők számára biztosított. Mettől meddig él a Kizárólagos Lakossági Parkolás? Minden nap 18.00-07.00 óra között. Melyik utcákban, melyik […]

#Corvin negyed #Csarnok negyed #Losonci negyed #Magdolna negyed #Népszínház negyed #Orczy negyed #Parkolás
Közösségi fogadóóra a palotanegyed, csarnok és Népszínház negyed, illetve a Kerepesdűlő lakóinak

Közösségi fogadóóra a Népszínház, a Csarnok, a Palotanegyed és a Kerepesdűlő lakóinak

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Beszélgessünk a negyedeket érintő ügyeinkről, oldjuk meg közösen a problémáinkat! Vélemények, kérdések, javaslatok – minden, ami a Népszínház, a Csarnok, a Palotanegyeddel és a Kerepesdűlővel kapcsolatos. Mikor: 2024. március 6. szerda 18-20 óra Hol? Loffice (Budapest, Déri Miksa utca 6.) Meghívást kaptak: Pikó András, polgármester Rádai Dániel, alpolgármester dr. Erőss Gábor, önkormányzati képviselő Gondos Judit, […]

#Csarnok negyed #Kerepesdülő #Lakossági fórum #Népszínház negyed #Palotanegyed #Részvétel
Ötletelő műhely a Kastner Kommunityben

Pétanque-pálya, tanösvény, közösségi kötöde és textilműhely – Ötletelő műhely a Kastner Kommunityben

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Merész ötletek, sok-sok zöldítési javaslat, közösségi tér álláskeresőknek és hobbikötőknek – a harmadik ötletelő műhelyünkre többen érkeztek nagyon konkrét elképzelésekkel. Január 25-én este a Pápa téri Kastner Kommunityben ültünk össze az érdeklődőkkel, hogy az idei részvételi költségvetésbe ötleteket gyűjtsünk és dolgozzunk ki. Idén már 180 millió forint elköltéséről dönt a közösség. Már csak egy hasonló […]

#Beszámoló #Népszínház negyed #Részvétel #Részvételi költségvetés
Befejeződött a Népszínház - Nagy Fuvaros utca fásítása

Befejeződött a Népszínház – Nagy Fuvaros utca fásítása

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2023 augusztusában kezdődött el a Népszínház utca és a Nagy Fuvaros utca csomópontjának fásítása. A fásítás keretében az új felületekre 14 fa került. Az új cserjefelület miatt a Népszínház utca és a Nagy Fuvaros utca kereszteződésében található mikromobilitás pont pár méterrel arrébb került. Kisebb javítások még várhatóak, ezeket a kivitelező a következő napokban elvégzi. Az […]

#Lujza utca #Magdolna negyed #Nagy Fuvaros utca #Népszínház negyed #Népszínház utca
Munkálatok a Lujza utcában

Munkálatok a Lujza utcában

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2023 nyarán elkezdődött a Lujza utcai fahelyek kialakítása, amibe azóta fákat is ültettünk, a napokban pedig a cserjék és az évelők ültetése is megtörténik. A felületet végül mulccsal terítjük be. A munkálatok befejezése előtt, január 25-én és 26-án szegély- és fugajavítás történik, amit a fahelyek körüli aszfaltozás követ. Ahhoz, hogy a kivitelező a munkálatokat el […]

#Fásítás #Lujza utca #Magdolna negyed #Nagy Fuvaros utca #Népszínház negyed #Népszínház utca #Városfejlesztés #Zöld
A holokauszt nemzetközi emléknapja Józsefvárosban

A holokauszt nemzetközi emléknapja Józsefvárosban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A  Teleki tér Józsefváros zsidó történelmének fontos és megkerülhetetlen helyszíne. A holokauszt nemzetközi emléknapján arról is megemlékezünk, hogy az egykor jelentős zsidó közösséggel rendelkező városrészben több csillagos ház is működött a holokauszt idején, és 1944-ben itt tört ki zsidó fegyveres megmozdulás […]

#Közösségi program #Megemlékezés #Népszínház negyed #Palotanegyed
Ötletelő műhely

Közös ötletelés a Kastnerben – 180 millió forint helyét keressük Józsefvárosban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A részvételi költségvetés ötletbeadási szakasza február 10-ig tart. Újabb ötletelő műhelyt tartunk január 25-én: minden érdeklődőt szeretettel várunk 18.00 órától a Kastner Kommunityben, a II. János Pál pápa tér 8. szám alatt. Te mire költenél ennyi pénzt? Gyere, ötleteljünk együtt! 2024-ben, Józsefváros harmadik részvételi költségvetésében már 180 millió forint sorsáról dönthet a közösség. Ötletet beadni […]

#Közösségi program #Népszínház negyed #Részvétel #Részvételi költségvetés
Nyitány az Alföldi-Vay Ádám csomópontban

Nyitány az Alföldi–Vay Ádám csomópontban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Elkészült az Alföldi-Vay Ádám utcai csomópont, ami majd tavasszal lesz igazán mutatós, amikor a növények zöldbe borulnak. Addig is ünnepeljük meg együtt a tér új fáit, és lakjuk be együtt józsefváros új helyét. Várunk mindenkit szeretettel december 8-án pénteken, 15 órától! Helyszín: Alföldi-Vay Ádám csomópont, BMSZKI Alföldi udvar Program: terülj-terüj asztalkám a Népszínház utca árusaitól […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #Közösségi program #Népszínház negyed
Kopóréteg csere a Kun utcában

Kopóréteg csere a Kun utcában 2023. december 4- december 18.

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2023. december 4-én elkezdik a Kun utca Alföldi utca Népszínház utca közötti szakaszának kopóréteg cseréjét. A munkálatok körülbelül két hétig tartanak- az időjárás függvényében. A Városüzemeltetési igazgatóság a Közterület-felügyelet segítségével december 1-én megkezdi az utca leürítésének kitáblázását, az érintett házak értesítését, majd december 4-én a teljes leürítést. A munkálatok ideje alatt az autóforgalmat az Alföldi […]

#Közterület #Lezárás #Népszínház negyed
Elkészült az Alföldi utca Vay Ádám utcai csomópont

Elkészült az Alföldi utca Vay Ádám utcai csomópont

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2023. december 1-jén visszaadjuk a forgalomnak a csomópontot, ahol 18 új fát telepítettünk valamint futtatófalakat és esőkertet is kialakítottunk. Fontos tudni, hogy a csomópontban új forgalmi rend lép életbe, kérjük figyeljék a helyszíni táblákat! December 8-án pedig egy kis ünnepséget is tartunk az új kereszteződésben, erről hamarosan elárulunk még részleteket, de addig is mindenki írja […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #Népszínház negyed #Városfejlesztés
ÍGY LAKUNK MI - Intézménylátogatás és történeti ismertető a Józsefvárosi Múzeum és az Alföldi Szálló szervezésében

ÍGY LAKUNK MI – Intézménylátogatás és történeti ismertető a Józsefvárosi Múzeum és az Alföldi Szálló szervezésében

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Mindig is kíváncsi voltál, hogy mi van odabent, de sosem merted megkérdezni, hogy bemehetsz-e? Nem tudod pontosan, hogy kik és miért laknak az intézményben? Érdekel a VIII. kerület történelme? Tarts velünk egy intézményi sétára az Alföldi Átmeneti Szálláson! Nézz szét nálunk, ismerd meg a hajléktalan-ellátórendszert, láss bele lakóink mindennapjaiba! Sétáink ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Jelentkezni […]

#Közösségi program #Lakhatás #Népszínház negyed #Szolidaritás
Új nyilvános illemhely a Teleki téren

Új nyilvános illemhely a Teleki téren

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2023. október 26-tól új nyilvános illemhelyet üzemeltet a Józsefvárosi Önkormányzat. A Teleki téren található új illemhelynek szeptemberben kezdődött a kivitelezése, a kivitelezést pedig 2 hét tesztidőszak követte. Az új illemhely díja 10 forint, készpénzzel és kártyával is működik. Reggel 6 órától este 10 óráig fog üzemelni. A közvécé mindenki számára hozzáférhető és akadálymentes, így csökkenti […]

#Köztisztaság #KözWC #Népszínház negyed #Teleki tér #Városfejlesztés
Fásítás a Lujza utcában

Fásítás a Lujza utcában

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2023 nyarán fahelyeket alakítottunk ki a Lujza utca teljes szakaszán, azaz a Baross utcától a Teleki László térig. Az új fahelyekkel 142 négyzetméternyi zöldfelülettel növekszik a korábban teljesen kopár, zöldfelület- és ültetett fa nélküli utca. Várhatóan 32 darab fát fogunk ültetni október végén/november elején. A fahelyek körül pollerek fogunk elhelyezni, amelyek védelmet nyújtanak majd a […]

#Fásítás #Lujza utca #Magdolna negyed #Nagy Fuvaros utca #Népszínház negyed #Népszínház utca #Városfejlesztés #Zöld
Multicultural Józsefváros: tell your story!

Multicultural Józsefváros: tell your story!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

[A cikk magyar változatát itt találja: https://jozsefvaros.hu/otthon/hirdetotabla/hirek/esemenyek/2023/10/multikulturalis-jozsefvaros-meseld-el-te-is-a-torteneted/] The story of Józsefváros is our story. For the fourth time, the storytelling series My Józsefváros welcomes participants and listeners on 26 October 2023 in Népszínház utca. The choice of location and theme goes hand in hand – there is hardly a wider showcase for the multicultural Józsefváros […]

#Én Józsefvárosom #Event #Népszínház negyed #Participation
Multikulturális Józsefváros: meséld el Te is a történeted! 

Multikulturális Józsefváros: meséld el Te is a történeted! 

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

[You can find the English version of this article here: https://jozsefvaros.hu/english/news-in-the-district/2023/10/multicultural-jozsefvaros-tell-your-story/] Józsefváros története a mi történetünk. Az én Józsefvárosom sztorimesélő programsorozat már negyedik alkalommal várja szeretettel a szereplőket és a hallgatókat, 2023. október 26-án a Népszínház utcában. A helyszín- és a témaválasztás ezúttal is kéz a kézben jár – a multikulturális Józsefvárosnak aligha akad szélesebb […]

#Én Józsefvárosom #Közösségi program #Népszínház negyed #Részvétel
ÍGY LAKUNK MI: Intézménylátogatás és történeti ismertető a Józsefvárosi Múzeum és az Alföldi Szálló szervezésében

ÍGY LAKUNK MI: Intézménylátogatás és történeti ismertető a Józsefvárosi Múzeum és az Alföldi Szálló szervezésében

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Mindig is kíváncsi voltál, hogy mi van odabent, de sosem merted megkérdezni, hogy bemehetsz-e? Nem tudod pontosan, hogy kik és miért laknak az intézményben? Érdekel a VIII. kerület történelme? Tarts velünk egy intézményi sétára az Alföldi Átmeneti Szálláson! Nézz szét nálunk, ismerd meg a hajléktalan-ellátórendszert, láss bele lakóink mindennapjaiba! Sétáink ingyenesek, ám regisztrációhoz kötöttek. Jelentkezni […]

#Közösségi program #Lakhatás #Népszínház negyed #Részvétel #Szolidaritás

Elindult a Teleki téri illemhely kivitelezése

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A szeptember első hetében elkezdődött a Teleki téri illemhely kivitelezése. A közvécé mindenki számára hozzáférhető és akadálymentes lesz, így csökkentve a kerületrész köztisztasági problémáit. Az ideális helyszín kialakításánál szempont volt, hogy a terület ne legyen lakóházakkal sűrűn körülvéve, hogy a lakóközösségek ne tapasztalják a nyilvános illemhely üzemeltetésének negatív hatásait. Az illemhely bruttó 43 millió forintba […]

#KözWC #Népszínház negyed #Teleki tér #Városfejlesztés

Pick Up Yourself Józsefváros!  Action week against dog poop

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Join the Pick Up Yourself! Action Weeks between September 11-17, 2023 to call the attention of local dog owners to the importance of collecting dog poop! During the action week, you can put up awareness-raising Pick Up Yourself signs all over the district on your own, with your friends or during a joint action organized […]

#Csarnok negyed #Dogs #Forgalomcsillapítás Magdolna negyed #Népszínház negyed #Participation

Így lakunk mi – séta az Alföldi utcában és átmeneti szállón szeptember 16-án

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Séta a Józsefvárosi Múzeum és az Alföldi utcai Átmeneti Szálló együttműködésében/szervezésében. Ha mindig is kíváncsi volt, de sose merte megkérdezni, hogy bemehet -e… Ha kíváncsi az Alföldi utca történetére… … akkor jöjjön, tartson velünk egy séta erejéig 2023. szeptember 16-án 10-12 óra közöt, az Alföldi utcába! Nézzen szét, kérdezzen, fedezze fel azt a világot, amiről […]

#Közösségi program #Lakhatás #Népszínház negyed #Szolidaritás

Tali a téren – Programok fiataloknak szerdánként a II. János Pál pápa téren

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Elindult Józsefváros Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Programja, a JóKer, amely nemcsak a közös gondolkodásról, a közös tervezésekről és döntésekről szól, hanem arról is, hogy megismerjük egymást, és játsszunk, beszélgessünk, érezzük jól magunkat együtt. –       Ha van kedved a kora őszi jó időben együtt focizni, kosarazni, –       ha szeretsz kártyázni, […]

#Fiataloknak #Gyerekbarát #JóKer #Közösségi program #Népszínház negyed

Csatlakozz a Szedd össze magad Józsefváros! akcióhéthez

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Csatlakozz a SZEDD ÖSSZE MAGAD! AKCIÓHÉTHEZ 2023. szeptember 11-17. között, hívjuk fel közösen a gazdik figyelmét a kutyakaki összeszedésének fontosságára!  Az akcióhét során egyedül, barátaiddal, vagy az általunk szervezett közös akciózás alkalmával helyezhetsz el figyelemfelkeltő Szedd össze magad! jelzéseket kerületszerte, a kellékeket mi biztosítjuk. Közös akciózásunkhoz is csatlakozhatsz: szeptember 13-án 17 órakor találkozunk a Teleki […]

#Csarnok negyed #Közösségi program #Kutya #Magdolna negyed #Népszínház negyed #Részvétel

Tree planting in Népszínház utca

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Sign up for our English-language newsletter here >>> After the greening of Lujza utca, the greening of the intersection of Népszínház utca, Nagy Fuvaros utca and II. János Pál pápa tér will now begin. The renovation of the intersection will start on 14 August 2023 and is expected to last until September 2023. The renovation […]

#English #Green #Népszínház negyed #Urban development

Közösségi fogadóóra a Csarnok és Népszínház negyed lakóinak

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Beszélgessünk a negyedet érintő ügyeinkről, oldjuk meg közösen a problémáinkat! Vélemények, kérdések, javaslatok – minden, ami a Csarnok és Népszínház negyeddel kapcsolatos Mikor: 2023. szeptember 13. szerda 18-20 óra között Hol: Teleki tér – park Tervezett résztvevők: Pikó András polgármester Gondos Judit önkormányzati képviselő Dr. Erőss Gábor önkormányzati képviselő Stettner István önkormányzati képviselő Szarvas Koppány […]

#Csarnok negyed #Lakossági fórum #Népszínház negyed #Részvétel

Fásítás a Népszínház utcában- frissítve

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Lujza utca fásítása után most a Népszínház utca, Nagy Fuvaros utca és II. János Pál pápa tér kereszteződésének zöldítése kezdődik meg. Augusztus 14-én elindul a kereszteződés felújítása, ami várhatóan 2023 októberéig szeptemberéig fog tartani. A felújítás keretében a kiépített cserjefelületekre 14 új fa is kerül 2023 októberében-novemberében. Az új cserjefelület miatt a Népszínház utca […]

#Lujza utca #Magdolna negyed #Nagy Fuvaros utca #Népszínház negyed #Népszínház utca #Zöld

Construction starts at the Alföldi utca-Vay Ádám utca junction!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

In the week of 31 July 2023, the contractor will close the junction and construction will begin. Our aim is to make the junction greener, safer, and more comfortable to use. The plans include planting 18 trees in the soil, perennial plant beds, rain gardens, green walls out of climbing plants, and installing seats and […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #English #Népszínház negyed #Urban development

Indul az építkezés az Alföldi-Vay Ádám csomópontban!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A 2023. július 31-i héten a kivitelező lezárja a csomópontot, ezzel megkezdődik a kivitelezés a kereszteződésben. Ha nem szeretne lemaradni az építkezés híreiről, iratkozzon fel a RÉV8 hírlevelére a http://rev8.hu/hirlevel/ oldalon. Célunk, hogy a csomópont zöldebb legyen, biztonságosan és kényelmesen lehessen itt közlekedni. A tervek alapján 19 talajkapcsolatos fát telepítünk, évelő növényágyásokat, esőkerteket, futtatott zöldfalakat […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #Népszínház negyed #Városfejlesztés

Summary of the public consultation on the development of II. János Pál pápa tér

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

The park on II. János Pál pápa tér is one of the most exciting, open and diverse green spaces in Józsefváros. The park is one of the most beautiful and most popular parks in Józsefváros, one of the most beautiful and most open spaces in Europe. The Municipality of Józsefváros would like to gradually renew […]

#English #Népszínház negyed #Participation #Urban development

A II. János Pál pápa tér fejlesztéséről szóló lakossági igényfelmérés összefoglalója

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A II. János Pál pápa téren található park Józsefváros egyik legizgalmasabb, legszabadabb és leginkább sokszínű zöld területe. Nagyon sokan nagyon sokféle célból használják – sportolásra, pihenésre, játékra, kutyasétáltatásra vagy akár szórakozásra. A Józsefvárosi Önkormányzat szeretné a parkot fokozatosan megújítani annak tulajdonosával, a Fővárosi Önkormányzattal együttműködésben. Célunk, hogy a különböző felhasználói csoportok – gyerekek és felnőttek, […]

#II. János Pál pápa tér #Konzultáció #Népszínház negyed #Részvétel #Városfejlesztés

Hamarosan indul az építkezés az Alföldi – Vay Ádám utcai csomópontban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Józsefvárosi Önkormányzat a múlt héten megkötötte a szerződést a nyertes kivitelezővel, úgyhogy hamarosan megújul a csomópont. Ha nem szeretne lemaradni az építkezés pontos kezdéséről, íratkozzon fel a RÉV8 hírlevelére a http://rev8.hu/hirlevel/ oldalon. A szerződéskötéstől számított 30 napon belül leegyeztetjük a kivitelezővel az építkezés menetét, valamint a kivitelezőnek meg kell szereznie a munkakezdéshez szükséges engedélyeket. […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #Konzultáció #Népszínház negyed #Részvétel #Városfejlesztés

Kopóréteg-csere a Dologház utcában 2023. május 22.- június 13.

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A következő hetekben kopóréteg-csere zajlik a Dologház utca egész hosszán, azaz a Fiumei út és a II. János Pál pápa tér között. Ez a szakasz az autós közlekedés elől június 9. pénteken és június 10. szombaton le lesz zárva. A hatékony és gördülékeny munkavégzés érdekében kérjük, hogy ebben az időben ne parkoljanak itt, a területet […]

#Közterület #Lezárás #Népszínház negyed

Fórum a II. János Pál pápa tér fejlesztéséről

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Jöjjön el a II. János Pál pápa térről szóló fórumra, és mondja el véleményedet a park fejlesztéséről! Gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok, szegényebb és jobb módúak, kutyások és nem kutyások használják nap mint nap a parkot, ami Józsefváros egyik legizgalmasabb, legszabadabb és leginkább sokszínű zöld területe. A Józsefvárosi Önkormányzat szeretné a parkot fokozatosan megújítani […]

#II. János Pál pápa tér #Konzultáció #Népszínház negyed #Részvétel #Részvételi költségvetés #Városfejlesztés

Have your say in the development of II. János Pál pápa tér!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

The park at II. János Pál pápa tér is one of the most exciting, free and diverse green spaces in Józsefváros. Many people use it for many different purposes – for sport, recreation, play, walking the dog or even for fun. The Municipality of Józsefváros would like to gradually renew the park in cooperation with […]

#English #Népszínház negyed #Participation #Urban development

Gyereknap Józsefvárosban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Kedves gyerekek és szülők! Idén is nagy szeretettel várunk mindenkit a Józsefvárosi Önkormányzat gyereknapjára május 27-én szombaton 10 órától a Teleki téren! Gyertek és játsszunk, táncoljunk, nevessünk felszabadultan! Helyszín: Teleki tér, Időpont: május 27. szombat 10:00 – 14:00 Programok 10:00-10:50 Kovácsovics Fruzsina koncert https://kovacsovicsfruzsina.hu/index.php 11:00-11:30 Gólyalábas műsor https://www.facebook.com/tuzfeszektuzzsonglor 12:00-13:00 Eszter-lánc mesezenekar https://www.facebook.com/mesezenekar/?locale=hu_HU 13:00-14:00 Óriásbuborék show […]

#Fiataloknak #Gyerek #Gyerekbarát #Közösségi program #Népszínház negyed

Újra nagyszabású takarítási akció Józsefvárosban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Idén nyáron a Józsefvárosi Önkormányzat és a BKM Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója nagyszabású takarítási együttműködésbe kezd a kerületben. Az együttműködés kiterjed a Rákóczi tér és a kerületi aluljárók rendszeres takarításán felüli koncentrált takarítására, faltól-falig takarítási akciókra, illetve hőségriadó esetén egész napos locsolásra. A következő hónapokban hat alkalommal valósul meg a Rákóczi tér koncentrált takarítása. […]

#Corvin negyed #Köztisztaság #Losonci negyed #Magdolna negyed #Népszínház negyed #Orczy negyed #Palotanegyed

Mondja el véleményét a II. János Pál pápa tér fejlesztéséről!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A II. János Pál pápa téren található park Józsefváros egyik legizgalmasabb, legszabadabb és leginkább sokszínű zöld területe. Nagyon sokan nagyon sokféle célból használják – sportolásra, pihenésre, játékra, kutyasétáltatásra vagy akár szórakozásra. A Józsefvárosi Önkormányzat szeretné a parkot fokozatosan megújítani annak tulajdonosával, a Fővárosi Önkormányzattal együttműködésben. Célunk, hogy a különböző felhasználói csoportok – gyerekek és felnőttek, […]

#Gyerekbarát #II. János Pál pápa tér #Konzultáció #Népszínház negyed #Részvétel #Részvételi költségvetés #Városfejlesztés

Mikor lesz közösségi fogadóóra 2023-ban az Ön negyedében?

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2019 óta a Józsefvárosi Önkormányzat közösségi fogadóórákat szervez a kerület negyedeiben. A közösségi fogadóórákon lehetőség van találkozni és közös ügyeinket végigbeszélni az önkormányzatot vezető polgármesterrel és alpolgármesterekkel, a negyedek képviselőivel és az önkormányzat munkatársaival. Alább olvasható a 2023-as közösségi fogadóórák várható időpontja. A helyszínekről és a pontos menetrendről minden fogadóóra előtt részletesen tájékoztatunk, ezért érdemes […]

#Corvin negyed #Csarnok negyed #Ganz negyed #Lakossági fórum #Losonci negyed #Magdolna negyed #Népszínház negyed #Orczy negyed #Palotanegyed #Részvétel #Százados negyed #Tisztviselőtelep

Latabár Kálmán emléktáblájának avatása

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

November 23-án felavattuk Latabár Kálmán emléktábláját a Népszínház utca 16. számú ház falán. 120 évvel ezelőtt november 24-én született Latabár Kálmán színész, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a 20. század egyik legnépszerűbb magyar komikusa. A tábla avatásán részt vett Latabár Kálmán lánya, Latabár Katalin. Beszédet mondott Peller Károly színművész és Dr. Erőss Gábor – új, […]

#Kultúra #Megemlékezés #Népszínház negyed

Avassuk fel együtt Latabár Kálmán emléktábláját!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Józsefvárosi Önkormányzat szeretettel vár mindenkit Latabár Kálmán emléktáblájának avatóünnepségére, amelyre 2022. november 23-án szerdán 10 órakor kerül sor a Népszínház u. 16. szám alatt. A Népszínház u. 16-ban élt Latabár Kálmán színész. Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, valamint a 20. század egyik legnépszerűbb magyar komikusa volt. Idén november 24-én lesz születésének 120. évfordulója. Az […]

#Kultúra #Megemlékezés #Népszínház negyed

Kutyás tájékoztató akció a II. János Pál pápa téren

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2022. október 11-én kerületi kutyás tájékoztató akciót tartott Velkei Ferenc és Fodor Csaba körzeti rendész. Reggel 9 és 11 óra között, illetve a nap során még pár alkalommal megjelentek a II. János Pál pápa téren, ahol az ebtartással- és köztisztasággal kapcsolatos szabálysértések felderítése és szankcionálása céljából tartottak fokozott ellenőrzést. A kutyát sétáltató gazdákat tájékoztatták a […]

#Közterület felügyelet #Kutya #Népszínház negyed

Hírek a FiDo és a Teleki térről

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Karbantartás után, ismét biztonságos a FiDo sportpálya. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Városüzemeltetési igazgatóságának munkatársai baleset megelőző karbantartási munkálatokat folytattak a Koltói Anna (FiDo) tér sportpályáján. Az idelátogatók az egy napos lezárás után, szeptember 7-től ismét használhatják a sportpályát. A Teleki téri színpad bizonytalan ideig nem üzemelhet. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közép -pesti katasztrófavédelmi kirendeltség hivatalos […]

#Magdolna negyed #Népszínház negyed #Sport #Tájékoztatás

Legyen zöld és fenntartható az új Alföldi – Vay Ádám utcai csomópont!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Augusztusban két hétig véleményezhették az új Alföldi – Vay Ádám utcai csomópont terveit a városlakók. A többség zöldfelületeket és fákat kért, de sokan kiemelték, hogy a fenntartásra is fektessen hangsúlyt az önkormányzat. A Józsefvárosi Önkormányzat 2020-ban kezdte meg a Népszínház utcai csomópontok közlekedésbiztonsági felülvizsgálatát. 2021-ben készült el a Kiss József utca – Népszínház utca kereszteződésének […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #Konzultáció #Népszínház negyed #Részvétel #Városfejlesztés

Véleményezze a megújuló Alföldi-Vay Ádám utcai csomópont terveit!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2020-ban a Népszínház utcában ideiglenesen átalakítottuk az Alföldi-Vay Ádám utcai csomópontot, hogy ennek a tapasztalatai alapján készítsük el a kereszteződés koncepció terveit. Töltse ki Ön is a tervekről szóló kérdőívünket 2022. augusztus 10-ig! 2020-ban a pár utcával arrébb található Kiss József utcai kereszteződés is ideiglenes kialakítást kapott. Mindkét csomópont esetében a beavatkozások célja az volt, […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #Konzultáció #Népszínház negyed #Részvétel #Városfejlesztés

Forgalomcsillapítás Belső Józsefvárosban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Június 30-ig véleményezhették a lakók a Magdolna, Csarnok és Népszínház negyed új forgalmi rendjét. Az online térképen és a lakossági fórumon is rengeteg visszajelzés érkezett, amelyek alapján most a tervek finomítása zajlik. Ha 50 évvel ezelőtti képeket böngészünk Józsefváros utcáiról feltűnhet, hogy mennyire sok embert látni az utcákon. Bár nem szándékosan fotózták őket, legyen az […]

#Csarnok negyed #Forgalomcsillapítás #Konzultáció #Magdolna negyed #Népszínház negyed #Részvétel

Illemhely nyílik a II. János Pál pápa téren

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Budapest Főváros Városrehabilitációs Keret keretében megvalósult „JÁTSZÓTÁRSAK – A II. János Pál pápa téri játszótér közösségi célú fejlesztése” projekt kapcsán 2016-ban – többek között – nyilvános illemhely is kialakításra került a II. János Pál Pápa téren meglévő csőszházban.   A megvalósítás elszámolható költségeinek finanszírozására a Fővárosi Önkormányzat és a Józsefvárosi Önkormányzata között 2014. július […]

#Köztisztaság #KözWC #Népszínház negyed

Bemutatjuk középső Józsefváros új forgalmi rendjét – június 22. szerda

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Elkészült a Csarnok – Népszínház – Magdolna negyedek új forgalmi rendjének tervezete. Ha kíváncsi, hogy pontosan milyen változások várhatóak Középső Józsefvárosban, akkor nézze meg a terveket, és ha vannak javaslatai, most itt a lehetőség, hogy elmondja ezeket június 30-ig.  Ha pedig szeretné személyesen is meghallgatni a Józsefvárosi Önkormányzat elképzeléseit az új forgalmi rendről, jöjjön el […]

#Csarnok negyed #Konzultáció #Magdolna negyed #Népszínház negyed #Részvétel #Városfejlesztés

Here are the plans for the traffic calming measures in Csarnok, Magdolna, and Népszínház negyed

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

The draft of the new traffic order for the Csarnok, Népszínház, and Magdolna negyed was completed following consultations with BKK Zrt. and Budapest Közút Zrt. personnel. Check out the links below to see the planned changes in Középső Józsefváros, and if you have any suggestions, here’s your chance to communicate them until June 30. We […]

#Csarnok negyed #English #Magdolna negyed #Népszínház negyed #Urban development

Itt a Csarnok- Magdolna- Népszínház- negyedek forgalomcsillapítási terve 

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A BKK Zrt. és a Budapest Közút Zrt. munkatársaival folytatott egyeztetéseket követően elkészült a Csarnok – Népszínház – Magdolna negyedek új forgalmi rendjének tervezete. Ha kíváncsi, hogy pontosan milyen változások várhatóak Középső Józsefvárosban, akkor nézze meg a terveket a lenti linkeken és ha vannak javaslatai, most itt a lehetőség, hogy elmondja ezeket egészen június 30-ig. […]

#Csarnok negyed #Forgalomcsillapítás #Konzultáció #Magdolna negyed #Népszínház negyed #Részvétel

Közösségi fogadóóra a Népszínház negyedről – június 15.

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Vélemények, kérdések, javaslatok, minden, ami a Népszínház negyeddel kapcsolatos. Mikor: 2022. június 15. szerda 18-20 óra között Hol: Teleki tér – a színpad előtt 2022-re a Józsefvárosi Önkormányzat megújította a közösségi fogadóórák tematikáját, természetesen, ahogy eddig is, minden józsefvárosi negyedben tartunk majd közösségi fogadóórát tartani. Vélemények, kérdések, javaslatok, minden, ami az Népszínház negyeddel kapcsolatos. Résztvevők: […]

#Lakossági fórum #Népszínház negyed #Részvétel

Bezerédj utcai lezárás daruzási munkák

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Ezúton tájékoztatjuk önöket, hogy április 7-én, csütörtökön 06 – 18 óra között a Bezerédj utcát darubontás miatt lezárják az autóforgalom előtt. A Bezerédj utca 7.-13. szám előtt, valamint a szemben lévő oldalon és a Kiss József utca 8. és 15. szám előtt megállási tilalom lesz a szállító járművek kanyarodása miatt. Megértésüket és türelmüket előre is […]

#Közterület #Lezárás #Népszínház negyed

Népszínház utca: a próbaidőszak után átépül a kereszteződés

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Népszínház utcai két csomópont átalakítása a fővárosi közlekedésbiztonsági mintaprojektek részeként valósult meg A Népszínház utcai két csomópont átalakítása a fővárosi közlekedésbiztonsági mintaprojektek részeként valósult meg. Az átalakítások célja az volt, hogy egyszerű eszközökkel megvalósuljon egy biztonságosabb kialakítás, amit a tapasztalatok szerint lehet később véglegesíteni. A beavatkozásokat a kerületben élők egy online kérdőíven véleményezték. Ez […]

#Kiss József utca #Népszínház negyed #Városfejlesztés

Közösségi fogadóóra a Népszínház negyedről – ONLINE

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A józsefvárosi közösségi fogadóórákat azért hívtuk életre, hogy a kerület lakosainak rendszeres időközönként találkozási lehetőséget biztosítsunk választott képviselőikkel és egymással. Beszélgessünk közös ügyeinkről! Dátum: 2021. március 31. 18:00-20:00 Ezeken a találkozókon az itt élők megfogalmazhatják kérdéseiket, javaslataikat és jelezhetik, milyen problémákat látnak lakókörnyezetükben. A járványhelyzet miatt továbbra sincs lehetőségünk személyesen találkozni, a közösségi fogadóórát online […]

#Lakossági fórum #Népszínház negyed #Részvétel

Így fejlesztenék használói a Népszínház utcát

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Két Népszínház utcai kereszteződés forgalomtechnikai rendezéséről kérdezte meg a környékbelieket az önkormányzat, hogy megtudja, milyen átalakítást szeretnének. A közelmúltban beszámoltunk arról, hogy a Népszínház utcában a Kiss József utcai és az Alföldi-Vay Ádám utcai kereszteződéseket biztonságossá alakítják, és egyúttal területet adnak vissza a gyalogosforgalomnak. Az ideiglenesen elkerített részeken próbaképp már növényládákat és utcabútorokat is elhelyeztek. Az […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #Népszínház negyed #Városfejlesztés

Új utcabútorok a Népszínház utcában

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Különleges utcabútorok és szemétgyűjtő edények kerületek ki a megújult Népszínház utcába. Az utcai csomópontok barátságosabbá válását a díjnyertes VPI Beton manufaktúra saját fejlesztésű betonbútoraival segítette. Vagány új utcabútorokkal találkozhatnak a járókelők a Népszínház utcában. Lapunk többször írt már arról, hogy az önkormányzat miként kívánja átalakítani, barátságosabbá tenni az utca két kereszteződését. Ennek egyik eleme az […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #Kiss József utca #Népszínház negyed #Városfejlesztés

Népszínház utca: elérhető a kérdőív kiértékelése

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A kitöltők a problémák mellett sok szépet is írtak az utcáról A Népszínház utcában 2020. őszén két helyen kezdődtek el változások. A közlekedés biztonsága mellett a kísérleti beavatkozásokat az indokolta, hogy párbeszédet indítsunk a helyi lakosokkal, üzlettulajdonosokkal és az utcán közlekedőkkel arról, hogy hogyan értékelik az utca képét, a rajta való közlekedést, és mik azok […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #Kiss József utca #Konzultáció #Népszínház negyed #Részvétel #Városfejlesztés

Csomópontok a Népszínház utcában – mondja el véleményét!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A kérdőívben az utcáról, és ezen belül az új sarkokról kérdezzük véleményüket. Kitöltésével ön is segíthet előkészíteni az utca további fejlesztésének irányait A Népszínház utcában két helyen is izgalmas átalakítások történnek 2020 őszén: a Kiss József utcai torkolat, illetve a Vay Ádám utca – Alföldi utca csomópont is biztonságosabbá és barátságosabbá válik. Korábban mindkét kereszteződésnél […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #Kiss József utca #Konzultáció #Népszínház negyed #Részvétel

Barátságosabb csomópontok a Népszínház utcában

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A felszabaduló területeken új közösségi terek jöhetnek létre, sőt, az ide kerülő növények miatt kizöldül az utcaszakasz A  Kiss József utcai és Vay Ádám – Alföldi utcai csomópontokban egyszerű eszközökkel változik meg hamarosan a Népszínház utca képe. A jelenleg éles szöget bezáró utcatorkolatok merőlegessé válnak, így a mellékutcákból könnyebb lesz érzékelni a Népszínház utcán közeledő […]

#Alföldi-Vay Ádám utca #Kiss József utca #Népszínház negyed #Városfejlesztés

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!