Itt a Csarnok- Magdolna- Népszínház- negyedek forgalomcsillapítási terve 

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Itt a Csarnok- Magdolna- Népszínház- negyedek forgalomcsillapítási terve 

A BKK Zrt. és a Budapest Közút Zrt. munkatársaival folytatott egyeztetéseket követően elkészült a Csarnok – Népszínház – Magdolna negyedek új forgalmi rendjének tervezete.

Ha kíváncsi, hogy pontosan milyen változások várhatóak Középső Józsefvárosban, akkor nézze meg a terveket a lenti linkeken és ha vannak javaslatai, most itt a lehetőség, hogy elmondja ezeket egészen június 30-ig.

Június 22-én, szerdán 18 órától várjuk tervbemutató fórumunkon a Kesztyűgyárban, ahol személyesen is megismerheti, véleményezheti a terveket!

Az erős autóforgalomnak számtalan rossz hatása van a lakókra: hangos és az általa okozott rossz levegő ideg- és légzőszervi megbetegedéseket okoz. Ott, ahol sok az autó, nem szívesen jár gyalog az ember, hiszen lehet, hogy nincs is megfelelő szélességű járda, illetve balesetet is okozhatnak a gyorshajtók. Valójában rengeteg olyan rejtett költsége van az autóhasználatnak, amit mindenki elszenved, még azok is, akiknek nincs is autójuk. Hiszen egy élhetőbb városnegyedben, ahol tisztább a levegő és szívesebben engedjük el a gyerekeket játszani, sokkal értékesebbek az ingatlanok, mert többen szeretnének ilyen helyen élni, mint egy szürke és büdös városnegyedben. Sőt, ha tisztább a levegő, nem kell annyit orvoshoz járni.

Ezért olyan városnegyedeket szeretnék létrehozni, amelyek nem az autók, hanem az emberek számára vonzóak. Ennek érekében három alapcélt fogalmaztunk meg az itt lakók nyugalma érdekében:

  1. Csökkenteni az áthaladó gépjármű forgalmat.
  2. Lassítani, csillapítani a megmaradó forgalmat. A gépjármű forgalom csillapítása azt jelenti, hogy ugyan minden helyszín elérhető lesz autóval Józsefvárosban, de csak akkor, ha jól megtervezi a sofőr az útját.
  3. Vonzóbbá tenni a gyaloglást és a kerékpár használatát.

Ehhez járdaszigeteket alakítunk ki, szűkítjük az útpálya szélességét, így biztonságosabb lesz a gyalogosok számára átkelni majd az úttesten. Több helyen visszaállítjuk a kétirányú biciklizés lehetőségét.

A tervek költséghatékony forgalomtechnikai eszközökkel valósulnak meg, hogy minél szélesebb területen alakíthassunk ki forgalomcsillapítást és a visszajelzések alapján tovább javíthassuk a kialakítást.

Egészen június 30-ig várjuk javaslataikat, ha pedig bármilyen kérdésük van, írjanak az info@rev8.hu email címre.

A beérkezett javaslatokat megvizsgáljuk, majd a szükséges engedélyek megszerzését és döntéseket követően a körülmények és a műszaki követelmények függvényében bevezetjük a változtatásokat. Először a Magdolna negyedben, ezután a Népszínház negyedben, végül a Déri Miksa utca felújítási munkálatainak figyelembevételével a Csarnok negyedben.

Terveink szerint még idén, 2022-ben elkészül ideiglenes elemekkel a Magdolna, Népszínház és Csarnok negyed, valamint a Tisztviselőtelep  forgalomcsillapítása és a Százados negyed tervei. Ezt követi 2023-ban a Corvin, Losonci és Orczy negyedek területe.

Fontosabb forgalmi változások

Az új gépjármű forgalmi rend alapján a főútvonalakon belüli területen 30 km/óra sebességű övezetet alakítunk ki.

A Csarnok negyed kelet-nyugat irányú áthajtását főleg a József és Bérkocsis utca változásaival érjük el. A gépjárművek a József utcát a Víg utcai kereszteződésig, ezt követően pedig az Őr utcából érkezve csak a Lovassy László utcáig használhatják, ezeken a sarkokon csak kerékpárral hajthatunk majd tovább a József utcán. A Bérkocsis utcában egy szakaszon megváltozik a forgalmi irány, illetve a Nagykörútról érkező forgalom nem használhatja a Víg utcát megfordulásra és a Palotanegyedbe való behajtásra, mivel a Víg utca iránya is megfordul a Bérkocsis és Déri Miksa utcák között.

Ezzel szemben a kerékpárral és más mikromobilitási eszközzel közlekedők mindkét irányba használhatják a Dankó, József és Német utcát, ahol az “ellenirányban” dedikált sávot is kapnak, míg a terület többi utcájában engedélyezzük a kétirányú kerékpározást.

A Magdolna negyedben megszűnik a kétirányú forgalom a Dankó utcában, a gépjármű használók számára egyirányú lesz az utca a Magdolna utcai kereszteződéstől a Szerdahelyi utca és a Kálvária tér felé. További változtatás, hogy a Magdolna és Koszorú utca, illetve a Magdolna és Lujza utca kereszteződéseiben nem lehet egyenesen gépjárművel áthaladni.

A Népszínház negyedben az Alföldi utca egyirányúvá válik a Népszínház és a Kun utca között. A Kun utcában a Népszínház és az Alföldi utca között megfordul az irány. A Rákóczi út felé a Luther utca gépjármű forgalmának csökkentése érdekében lezárjuk a Népszínház utcáról való behajtás lehetőségét és kétirányú lesz a Kiss József utca, amiről így ki lehet hajtani a Rákóczi útra.

Kattintson az alábbi linkekre, ha szeretné részletesen is megnézni a térképet és ugyanitt véleményezheti is a terveket:

Gépjármű forgalmi rend térképe

Kerékpáros főhálózat térképe

Csarnok negyed forgalomcsillapítási terve részletesen

A Csarnok negyedben több komplex problémával kellett foglalkoznunk. A helyiek lakókörülményeinek javítása érdekében a kelet-nyugat és észak-dél irányú átmenő forgalmat is csökkenteni szeretnénk.

Ennek megfelelően a József utcában több olyan rész is lesz, ahol gépjárművel nem lehet majd áthaladni. Ezekre a területekre kisebb terecskéket tervezünk.

Hasonló elgondolásból a Bérkocsis utca forgalmi iránya is megváltozik a Tolnai Lajos és Fecske utcák között. A Víg utcát megfordulásra használó József körúti forgalmat is kiszorítjuk a Víg utca irányának Csarnok mögötti megfordításával.

A gépjárműforgalom lassítása érdekében a kereszteződések között váltakozó parkolással és elhúzásokkal segítjük a megfelelő sebesség választását, azaz a gépkocsiknak kis kitérőt kell tenniük, miközben áthaladnak az utcán.

Mivel elsődleges célunk a gyaloglás és kerékpározás vonzóbbá tétele, a kényelmesebb gyalogos átkelés érdekében szűkítjük a fordulóíveket és a negyed minden utcája újra kerékpározható lesz két irányban.

Mivel a József és Német utcák fontos kerékpáros folyosókká válhatnak, az ellenirányú kerékpározást külön kerékpársávval támogatjuk, melyet több helyen a parkolósáv mögött vezetünk el.

Kattintson ide, ha szeretné megnézni a Népszínház negyed részletes terveit és ugyanitt véleményezheti is azokat.

Összegzés:

  • “Járdafelszabadítás”, járdán való parkolás megszüntetése: 35 jármű
  • Összesen megszűnő parkolóhelyek száma: 61 jármű
  • Gyalogosbaráttá fejlesztett kereszteződések száma: 15
  • Gépjárműforgalmi irányok változása: 7 szakasz
  • Gépjárműforgalmi szűrő: 2 db
  • Kerékpárral új, kétirányú szakaszok: 33 szakasz

Magdolna negyed forgalomcsillapítási terve részletesen

A Magdolna negyed három nagyobb változtatáson esik át: egyrészt a Dankó utca a közepéről, a Magdolna utcától lesz egyirányú a gépjárművek számára, míg a szemből, azaz “ellenirányból” érkező kerékpározók külön sávban hajthatnak át az egész utcán. További nagyobb beavatkozás, hogy a Magdolna utca Lujza utcai és Koszorú utcai kereszteződéseiben kötelező fordulási irányt jelölünk ki, mely a gépjárművezetőket érinti.

A lassabb gépjárművezetés elősegítésére szűkítjük a forgalmi sávot, aminek köszönhetően több tér marad a parkolásra, így minden utcában megszüntetjük a járdán való parkolást.

A forgalmi sáv szűkítésén túl túl 70-100 méterenként elhúzással segítjük a megfelelő sebesség megtartását, azaz a gépkocsiknak kis kitérőt kell tenniük, miközben áthaladnak az utcán. Ezek az elhúzási pontok több esetben figyelembe veszik a helyszínek fásítási lehetőségeit.

A Dankó utcai kerékpársáv mellett a Koszorú utca déli és a Szerdahelyi utca Teleki László téri szakaszán is kerékpársáv kialakítását tervezzük, mivel fontos kerékpár hálózati kapcsolatok a kerület és főváros szempontjából is.

A nagyobb kereszteződésekben is szeretnénk segíteni a gyalogosok közlekedését, például a Kálvária tér szélesebb járdafelületeket és járdaszigeteket kap a keresztezés megkönnyítésé érdekében.

Kattintson ide, ha szeretné megnézni a Magdolna negyed részletes terveit és ugyanitt véleményezheti is azokat.

Összegzés:

  • “Járdafelszabadítás”, járdán való parkolás megszüntetése: 306 jármű
  • Összesen megszűnő parkolóhelyek száma: 23
  • Gyalogosbaráttá fejlesztett kereszteződések száma: 6
  • Gépjármű forgalmi irányok változása: 6 szakasz
  • Gépjármű forgalmi szűrő: 2 db
  • Kerékpárral használható új, kétirányú szakaszok: 3 szakasz

Népszínház negyed forgalomcsillapítási terve részletesen

A Népszínház negyed legnagyobb változása, hogy a széles kereszteződéseket gyalogosbarát járdafülekkel és szigetekkel látjuk el. Így a II. János Pál Pápa tér kereszteződései és a Kiss József és Bezerédi utca kereszteződése biztonságosabb és kényelmesebb is lesz a gyalogos közönségnek.

Forgalmi szempontból a Luther utca kerékpárforgalmi hálózati szerepét szeretnénk erősíteni és ennek megfelelően a Luther utcában csökkenteni az átmenő forgalmat. Ennek érdekében megszüntetjük a Népszínház utcáról való behajtási lehetőséget a Luther utcába, viszont ugyanekkor megnyitjuk a Kiss József utcát a Rákóczi út felé kihajtó forgalom számára is.

Az áthaladó forgalmat csökkentjük a Kun utca egy szakaszának irányának megváltoztatásával és az Alföldi utca egy egy szakaszon való egyirányúsításával. A Kun és Alföldi utcák ezen szakaszai csak kerékpárral lesznek kétirányúak.

A lassabb haladás elérése érdekében a 30-as zóna behajtásánál elősegítjük a megfelelő sebesség megtartását, azaz a gépkocsiknak egy kis kitérőt kell tenniük, miközben áthaladnak az utcán. Ilyen lesz például a Csokonai, Kenyérmező, Légszesz, Dologház, Alföldi utcákban illetve a Teleki tér mentén is.

Kattintson ide, ha szeretné megnézni a Népszínház negyed részletes terveit és ugyanitt véleményezheti is azokat.

Összegzés:

  • “Járdafelszabadítás”, járdán való parkolás megszüntetése: 24 jármű
  • Összesen megszűnő parkolóhelyek száma: 28
  • Gyalogosbaráttá fejlesztett kereszteződések száma: 13
  • Gépjármű forgalmi irányok változása: 4 szakasz
  • Gépjármű forgalmi szűrő: 0 db
  • Kerékpárral használható új, kétirányú szakaszok: 4 szakasz

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!