Mednyánszky László emléktáblájának felavatása

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Mednyánszky László emléktáblájának felavatása

Avassuk fel együtt Mednyánszky László emléktábláját!

A Józsefvárosi Önkormányzat szeretettel vár minden érdeklődőt Mednyánszky László emléktáblájának avatóünnepségére, amelyre 2023. április 20-án csütörtökön 10 órakor kerül sor a Práter utca 9. szám előtt.

A Práter utca 9. szám alatt élt Mednyánszky László, a kritikai realizmus magyar képviselője.

A régi, magyar nemesi származású báró aranyosmedgyesi Mednyánszky család sarja volt. Münchenben, majd 1873–1877 között Párizsban tanult. Három fő műfajban alkotott: tájképek, csavargóképek és katonaábrázolások. Mélységes humanizmussal ábrázolja az emberi esendőséget és kiszolgáltatottságot. Képein túladva, pénzét a rászorulók közt szétosztva, a létminimum határán élt. Járványos betegeket ápolt, az 1879-es szegedi Nagy Árvíznél segített, a csavargóknak próbált megélhetést szerezni. A társtalan, magányos, homoszexuális művész a kor alapkérdéseire adott műveivel drámai választ. A harctéren megsebesült, nagy betegen, magányosan hunyt el bécsi műtermében. A budapesti – józsefvárosi – Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Az emléktábla állítását Horváth László kezdeményezte.

Beszédet mond:

Simon Magdolna művészettörténész

Az avatóünnepség Facebook-eseménye. 

Várjuk Önt, avassuk fel közösen Mednyánszky László emléktábláját!

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!