Madárles a Csarnok negyedben

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Madárles a Csarnok negyedben

Belvárosi madarászok figyelem, május 21-én 11 órakor találkozó a Tolnai kertben! A Magyar Madártani Egyesülettel közösen bejárjuk a környéket és megnézzük milyen lehet egy madár szemével Józsefváros.

A sétán Lendvai Csaba (MME) vezetésével megvizsgáljuk a negyed minden olyan részét, ami a madaraknak fontos lehet. Lesz szó arról, hogy milyen madarak énekelnek a belvárosban, hogyan lehet segíteni a költést, és hogy szabad-e etetni a madarakat. A séta a Tolnai kertből indul, majd a II. János Pál pápa téren benézhetünk néhány madárodúba, és a Csarnok negyed madárbarát utcáin is végig sétálunk. A Tolnai kertbe visszaérve kis uzsonnával zárjuk a programot.

Az esemény az Ötletcsarnok pályázat részeként valósul meg, a Zöld lakossági séta sorozat első állomása. Mező Ágnes ötletgazda egy három alkalomból álló programot talált ki, ahol olyan józsefvárosi zöld fejlesztésekről és lakossági kezdeményezésekről lesz szó, amelyek valamilyen módon elősegítik, hogy egy zöldebb kerületben éljünk. A séták során szakértők előadásában megismerjük a zöldfelületek és az állatvilág kapcsolatát, és a klímaváltozás városi környezetre gyakorolt hatásait is.

Az Ötletcsarnok pályázat további nyertes ötletei a https://www.csarnoknegyed.hu/nyertesotletek oldalon érhetők el.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!