Közösségi virágültetések a kerületben – beszámoló és értékelés

event_available Utolsó frissítés:

2021-ben az önkormányzat két nagyobb közösségi virágültetés szervezésében vett részt, ezeket most értékeljük és megfogalmazzuk a legfontosabb tanulságokat a folytatáshoz.

Az idei évben az önkormányzat két nagyobb közösségi virágültetés szervezésében vett részt. Először a “Virágozzon ki az Üllői út!” akció keretében a Ferencvárosi Önkormányzattal közösen szerveztük meg a virágkazetták beültetését, majd egy másik alkalommal -  “Fogadjon örökbe egy virágládát” - a Múzeum és a Bródy Sándor utca virágládái telhettek meg élettel.

Mindkét alkalommal a JGK Kertészeti Irodája biztosította az ültetésre váró magokat, virágokat, illetve a hasznos a tanácsokat. A lelkesedés mindkét alkalommal felülmúlta a várakozásainkat. A kerület számos pontjáról érkeztek emberek, akik büszkén fogadták örökbe a kerület virágkazettáit és ládáit. Az örökbefogadók listáját színesítették civil szervezetek, üzletek és az utcák lakói, akiknek ezúttal is nagyon köszönjük az aktív részvételt!

A Józsefváros Újság ültetésekről szóló riportjait itt tekinthetik meg:

Virágozzon ki az Üllői út!

Fogadjon örökbe egy virágládát!

A két virágültetés eltérő végeredményt hozott magával.  Balázs-Piri Kató, a Közösségi Részvételi Iroda munkatársa, aki a projektet szervezte, így értékelte az Üllői úti akciót:

„Egy kicsit kapkodós, ám annál nagyobb lelkesedéssel induló projekt volt ez tavasszal. Volt egy kis késés is a járvány miatt, de amikor eljött a nap, nagyon sokan jöttünk össze, tele tettvággyal. Szépen indult, gereblyéztünk, lazítottunk, elvetettük a magokat és még jó néhányszor ki is mentünk locsolni. Videóztunk, fotóztunk, táblákat helyeztünk ki, probléma nélkül folyt a projekt. Aztán egyszer csak elhalt a lelkesedés, a kedv, mindenki nyaralt, meleg volt, így végül nem ment, elég volt neki. Biztosan lehet ezt jól – jobban csinálni, nekünk most nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Ám tanultunk belőle: például a Bródy virágültetésnél már egy fokkal jobban ment a dolog.

Talán, az is számít, hogy az örökbefogadók tényleg ott lakjanak és ahogy kijönnek a kapun, azonnal a virágtartóba ütközzenek, így lássák, mikor kell locsolni. Az is fontos lehet, hogy a Bródy Sándor és Múzeum utcában egynyári virágot ültettünk, látványos volt már az első perctől kezdve.Ahogy egyik önkéntesünk is említette, nagyon fontos, a helyben történő vízvételi lehetőség, az ültetett részek bekerítése, alapvetően a kutyák miatt.  Nagyon sokan egy nagy hamutartónak gondolják a virágkazettákat, ez örök probléma, hogy rengeteg a csikk. Egy ház gondnoka néha szintén hajlandó volt megajándékozni a növényeket egy-egy vödör vízzel két locsolás között. Szóval vannak itt jó és követendő példák.”

A legközelebbi ültetésnél biztosan jobban figyelnénk az alábbiakra:

- Több időt fordítanánk az ültetések előkészítésére, például a szereplőkkel való egyeztetésre.

- Jobban felmérnénk az ültetések helyszínét: teljesen más szempontokat kell figyelembe venni, ha egy magasított virágládába ültetünk virágot vagy egy padkával körbevett virágkazettába.

- Az örökbefogadók toborzásánál jobban hangsúlyoznánk, hogy az ültetés helyszínéhez közeli üzletek, közelben lakók jelentkezzenek. Ez leginkább az öntözés szempontjából fontos.

- Jobban felmérnénk az örökbefogadók növényigényét. Például, hogy magokat ültetnének vagy virágokat, egynyáriakat vagy évelőket.

- Nagyobb figyelmet fordítanánk arra, hogy nyomon kövessük, terelgessük az örökbefogadók tevékenységét.

Az önkormányzat tervei között szerepel, hogy elindítsa a “Fogadjon örökbe egy közteret” programot, mert számos helyen működőképes ötletnek bizonyult ez a kezdeményezés. A program részletei éppen kidolgozás alatt állnak, így az érdeklődőknek azt ajánljuk, hogy kövessék az önkormányzat felületeit (Józsefvárosi Önkormányzat Facebook oldal, Józsefváros Összefog Facebook csoport, jozsefvaros.hu Instagram oldal), illetve figyeljék a honlapot további információkért.

Oldalaink használatához csak a legszükségesebb esetben használunk sütiket (az Ön böngészőjében tárolt adatokat). Ezzel okossabbá tehetjük az oldalt az Ön számára. Kérjük, hogy az oldal használatának megkezdése előtt tekintse át és fogadja el  Adatvédelmi tájékoztatónkat!