A szegénység elleni küzdelem világnapja Józsefvárosban

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A szegénység elleni küzdelem világnapja Józsefvárosban

Az ENSZ közgyűlése éppen 30 évvel ezelőtt, 1992-ben nyilvánította október 17-ét a szegénység elleni küzdelem világnapjává. A Józsefvárosi Önkormányzat a világnap alkalmából fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet arra , hogy a szegénység nem “természetes” állapot, amelyet el kell fogadnunk, hanem olyan helyzet, amelynek felszámolása felelőssége mind az államnak, mind az önkormányzatoknak, mind pedig az aktív közösségeknek és egyéneknek is. “Aki szegény, az a legszegényebb”, hiszen anyagi megfosztottságán túl az, aki szegény, gyakran nem fér hozzá a biztonságos lakhatáshoz, munkához, politikai részvételhez vagy akár az egészséges élethez.

2022 októberében a Józsefvárosi Önkormányzat számos eszközzel szeretné felhívni a figyelmet a szegénységgel összefüggő problémákra és egyéni sorsokra.

A BMSZKI és a Közösségi Részvételi Iroda együttműködésében “Így lakunk MI” néven sétát szerveztünk az Alföldi Szállón, ahol a résztvevőknek lehetőségük volt beszélgetni az intézmény lakóival, megismerni hétköznapjaikat.

A Józsefvárosi Múzeum október 28-án pénteken 16 órától sétát szervez a világnap alkalmából, melynek témája a szociális ellátórendszer, köztisztasági- és lakásviszonyok, szegénység-munkanélküliség a fővárosban a 19-20. század fordulóján. Részletek >>>

A kerület 35 köztéri Infopontján október 17-től egy hónapig a Fedél Nélkül című utcalappal együttműködésben a lap művészeinek, íróinak és költőinek témába illő művei lesznek láthatóak. A köztéri kiállítást követően  a művek terveink szerint a Polgármesteri Hivatalban kapnak majd helyet.

Szintén ebben a hónapban, 2022 októberében bocsájtottuk vitára Józsefváros Esélyegyenlőségi Programját. Az esélyegyenlőség számtalan szempontból érinti súlyosan Józsefvárost. A fővárosban itt a legalacsonyabbak a nyugdíjak, itt a legkevesebb a jövedelem, itt a legrosszabb az emberek egészségi állapota és arányosan itt a legtöbb a komfort nélküli lakás. Kevés a zöldterület és a meglévők is felújításra szorulnak. A Program célja olyan intézkedési terv összeállítása és megvalósítása, amely hosszú távon teremti meg az alapjait annak, hogy Józsefvárosban mindenki, hátterétől függetlenül, tisztességes, emberhez méltó életet élhessen. A Józsefvárosi Esélyegyenlőségi Programról részletesen itt olvashat >>>

Végül: különösen aktuális a szegénység elleni küzdelem abban a gazdasági környezetben, ahol a rezsiköltségek és az élelmiszerárak két oldalról szorongatják a nehéz helyzetben lévőket. A Józsefvárosi Önkormányzat többféle eszközzel is igyekszik segíteni a bajba kerületeken. Ezekről részletesen itt olvashat >>>

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!