Elindult Józsefváros Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Programja – Nyitóesemény szeptember 22.

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Elindult Józsefváros Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Programja – Nyitóesemény szeptember 22.

Hogyan tehetnénk a józsefvárosi parkokat és játszótereket jobbá, izgalmasabbá?

Milyenek az itteni iskolák, és milyenek a szórakozási lehetőségek?

Mit tegyünk, hogy tanácsokat és ötleteket kapjunk az itt élő gyerekektől és fiataloktól, és hogyan lehetne nagyobb beleszólásuk a döntésekbe?

Ilyen kérdésekre keressük a választ a Józsefvárosi Önkormányzatnál.

2023 májusában kétéves, az Európai Unió által is támogatott Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Programot indítottunk, a részt vevő gyerekek ötletei és szavazatai alapján lett JóKer a program neve.

A szlogenünk pedig: Józsefváros – Benne vagy?

Önmagában nagy elismerés, hogy a tíz támogatott projekt egyike lehetünk, amelyet az uniós országokból érkező 156 pályázatból választottak ki. Olyan partnerekkel dolgozunk együtt, mint a legnagyobb európai gyermekjogi és gyermekjólléti szervezet, a mintegy 200 tagszervezetet számláló Eurochild, az egyik legrégebbi magyar gyermekvédelmi szervezet, a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület (CSAGYI), a Partners Hungary Alapítvány és a Wesley János Főiskola.

A tervek szerint a következő két évben gyerekbarát kerekasztalokat szervezünk, gyerek- és ifjúsági tanácsot alakítunk, több intézményben a gyerekek és a fiatalok is dönthetnek majd arról – külön részvételi költségvetés keretében –, mire fordítsanak forrást az egyes intézmények, interaktív gyerekjogi foglalkozásokat szervezünk, külön programot indítunk az érdeklődő szülőknek, bőséges képzést kapnak a gyerekekkel és fiatalokkal dolgozó szakemberek, de legfőképpen: nagyon sokat fogunk gyerekekkel és fiatalokkal találkozni, és azon dolgozni, hogy minél inkább hallassák a hangjukat, és részt vegyenek az őket is érintő döntésekben.

Kövessék a munkánkat, tartsanak velünk!

Indítsuk el együtt Józsefváros Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Programját!

Minden érdeklődőt várunk szeretettel szeptember 22-én 15.00 és 17.00 óra között a Kesztyűgyár 15. születésnapjához kapcsolódó rendezvényeinken:

– a Mátyás téren, ahol együtt játszunk majd az érdeklődőkkel,

– a Kesztyűgyárban kialakított terekben, köztük a JóKer-chillszoba beszélgetésein.

Program:

–   Közös játék a Mátyás téren: kártya- és társasjátékok

–   Kesztyűgyár, előtér: JóKer-chillszoba

–   Beszélgetés, valamint rajzos-képes véleményfal közös alkotása: mitől lehetne jobb hely Józsefváros?

–   Kesztyűgyár, Piros terem, 15:30–16:00; 16:00–16:30 – Ismerd meg a jogaidat, állj ki magadért és a társaidért! Gyerekjogi workshop és gyerekjogokkal kapcsolatos játékok.

Minden érdeklődőt várunk szeretettel!

Kérdése van? Írjon nekünk: joker@jozsefvaros.hu

Együttműködő partnereink: Eurochild, Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület (CSAGYI), a Partners Hungary Alapítvány és a Wesley János Főiskola.

A Kesztyűgyár 15. születésnapjához kapcsolódó események programjairól itt tud bővebben olvasni:

Rapverseny: https://jozsefvaros.hu/otthon/hirdetotabla/hirek/esemenyek/2023/08/rapfesztivallal-unnepel-a-15-eves-kesztyugyar-a-rapversenyre-mar-elindult-a-jelentkezes/

Rapfesztivál: https://jozsefvaros.hu/otthon/hirdetotabla/hirek/esemenyek/2023/08/15-eves-a-kesztyugyar-a-rapfesztival-programja/

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!