A vendégéjszakát eltöltő vendég köteles a szállásadónak az idegenforgalmi adót megfizetni, amit a szállásadó köteles az adóhatóság felé befizetni.
Rövid leírás
Az idegenforgalmi adót működtető településeken a vendégéjszakát eltöltő (megszálló) vendég köteles a települési adórendeletben meghatározott mértékű idegenforgalmi adót a szállásadónak megfizetni. A szállásadó pedig köteles a vendégtől az adót beszedni, a beszedett adóról a bevallást elkészíteni, az adóhatósághoz benyújtani és az adót befizetni.
A szálláshelyek üzemeltetőjének minden hónapról a jogszabály által előírt formában és módon idegenforgalmi-adóbevallást vagy – adókötelezettség hiányában – nyilatkozatot kell tennie a tárgyhónapot következő hó 15. napjáig az önkormányzati adóhatóság felé!
2019. január 1-jétől az építményadó hatálya alá tartozik a 239/2009. (X.20.) Korm. rendelet 6.§ (1) bekezdésében meghatározott szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatását szolgáló lakás, lakrész. Ez azt jelenti, hogy az engedély kiváltását követő adóév január 1. napjától a szálláshelyként szolgáló ingatlan tulajdonosának/vagyonértékű jog jogosítottjának építményadó bejelentési kötelezettsége is keletkezik.
Kérjük a teljes körű tájékoztatás érdekében keresse fel az építményadóra vonatkozó ügyleírásunkat: https://jozsefvaros.hu/ugyintezes/ugy/epitmenyado-telekado/
(XII.30.)
Az idegenforgalmi adó helyi bevezetéséről
Hatály kezdete: 2025. január 1.
Utolsó frissítés: 2022. május 10.
Ügyintézés folyamata
Az adókötelezettség keletkezése
Adókötelezettség terheli azt a magánszemélyt, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt.
Adókötelezettség keletkezésének bejelentése
Az adózó (adóbeszedésre kötelezett) szálláshely üzemeltetője az adókötelezettség keletkezését, annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül jelenti be az önkormányzati adóhatóságnak. A bejelentésre szolgáló elektronikus űrlap megnevezése: IFORM ASP ADÓ BEJ
Az idegenforgalmi adó alapja
Az idegenforgalmi adó alapja a megkezdett vendégéjszakára eső szállásdíj, ennek hiányában a szállásért bármilyen jogcímen fizetendő ellenérték.
Az idegenforgalmi adó mértéke az adóalap 4%-a.
A számított adó, illetve fizetendő idegenforgalmi adó összege: a tárgyhavi összes vendégéjszakára eső szállásdíj (Ft) csökkentve a figyelembe vehető törvényi mentes vendégéjszakákra eső szállásdíj (Ft) összegével, majd szorozva az adó helyi rendeletben meghatározott mértékével.
Az adó beszedésére kötelezett
A fizetendő adót a szálláshely ellenérték fejében történő átengedése esetén a szállásdíjjal együtt a szállásadó, a szálláshely vagy bármely más ingatlan ingyenesen történő átengedése esetén a szálláshellyel, ingatlannal rendelkezni jogosult az ott-tartózkodás utolsó napján (a továbbiakban együtt: adóbeszedésre kötelezett) szedi be.
A fizetendő idegenforgalmi adót az adóbeszedésre kötelezett akkor is tartozik befizetni, ha annak beszedését elmulasztotta.
Adóbevallási kötelezettség
Az Art. 2. melléklet II. pontjának A) 3. alpontja értelmében és a helyi adókról szóló 1990. évi törvény (Htv.) felhatalmazásával alkotott az idegenforgalmi adó helyi bevezetéséről szóló 57/2010. (XII.30.) önkormányzati rendelet 9. § alapján az adóbeszedésre kötelezettnek az általa beszedett idegenforgalmi adóról a tárgyhónapot követő hónap 15-éig kell adóbevallást benyújtani.
A havi gyakorisággal teljesítendő idegenforgalmi adóbevallás az adózó (adóbeszedő) egyik fő eljárásjogi kötelezettsége. A szálláshely üzemeltetőnek (az adóbeszedésre kötelezettnek) a tárgyhónapban az adóköteles és/vagy adómentes vendégéjszaka után adóbevallást kell benyújtania. A bevallásban az adókötelezettséget szálláshelyenként külön-külön helyrajzi szám szerint a B jelű betétlapon kell feltüntetni.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az üzemeltető adóbevallási kötelezettséget nem pótolja az, ha az adót ugyan megfizette, de bevallást nem nyújtott be. A bevallások benyújtásának elmaradása esetén adóhatóság mulasztási bírságot szab ki.
Az önkormányzati adóhatóság a meg nem fizetett idegenforgalmi adót és a kiszabott mulasztási bírság összegének végrehajtását önálló bírósági végrehajtó útján is foganatosíthatja.
Nyilatkozat
Speciális szabályként határozza meg a jogszabály, hogy a bevallás benyújtásával egyenértékű az adózó által idegenforgalmi adónem vonatkozásában tett nyilatkozat, amelyben arról nyilatkozik, hogy a bevallás benyújtására az adott időszakban azért nem került sor, mert adókötelezettsége (adómentes bevétele sem) nem keletkezett.
Nyilatkozat benyújtás határideje
Az Art. 2. melléklet II. pontjának A) 3. alpontja értelmében az adóbeszedésre kötelezettnek –bevallási határidővel megegyezően – az idegenforgalmi adóról a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik napjáig kell adóbevallást kiváltó nyilatkozatot benyújtani.
Az adózó szálláshely üzemeltető akkor tehet bevallást helyettesítő nyilatkozatot, ha a tárgyhónapban sem adóköteles, sem adómentes vendégéjszaka hasznosítás nem történt. A nyilatkozat helyett természetesen az alap bevallás is benyújtható.
Önellenőrzés
Az Art. rendelkezései alapján adózó maga teljesíti adóbevallását, így arra is lehetőséget biztosít számára a jogszabály, hogy a téves adatokat tartalmazó bevallását módosíthassa. Az önellenőrzés tehát az önadózáshoz kapcsolódó adózói jog. Az adózó az önellenőrzési jog alapján az adóhatóság által ellenőrzés alá még nem vont adóbevallását utólag módosíthatja, hibás bevallását/nyilatkozatát kijavíthatja.
Önellenőrizni kizárólag már benyújtott bevallást lehet, azaz a késedelmes adóbevallást önellenőrzéssel pótolni nem lehet. Önellenőrizni csak azt az adóbevallást lehet, amely nem a jogszabályban előírtaknak megfelelően tartalmazza az adó összegét. Vizsgált időszakra vonatkozóan önellenőrzés nem végezhető, ha az adóhatósági ellenőrzés megkezdődött. Ezen túlmenően az adóhatóság által utólag megállapított adót, illetve költségvetési támogatást sem lehet helyesbíteni.
Az adó megfizetése:
Az adó beszedésére kötelezett az adót a beszedést követő hó 15. napjáig a JVÖ Tartózkodási idő utáni idegenforgalmi adó számla 11784009-15508009-03090000 javára fizetheti meg. Az adó- és illetékfizetési kötelezettség az E-Önkormányzat Portálon teljesíthető az elektronikus fizetési rendszer igénybevételével az alábbi elérhetőségen: https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap
Az adó-megfizetési kötelezettséget az adó beszedésére kötelezettnek akkor is teljesítenie kell, ha annak beszedését elmulasztotta.
A beszedésre kötelezett az adó összegének külföldi pénznemben történő megállapításakor, valamint az adónak az önkormányzati adóhatóság számára forintban való befizetésekor a Magyar Nemzeti Bank hivatalos – az adóévet megelőző esztendő utolsó napján érvényes – devizaárfolyamát veszi alapul.
Hogyan adhatja be az adóbevallást?
Az elektronikus ügyintézési lehetőségekről alább talál információt.
Amennyiben elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezett az adózó vagy természetes személyként nem rendelkezik ügyfélkapuval, úgy kérjük, hogy az alábbiakban található letölthető nyomtatványt papír alapon küldje meg a 1082 Budapest, Baross utca 63-67. levelezési címre.
Határidők és díjak
Ügyintézési idő: Az ügyintézési határidő a bejelentkezés, az adóbevallás az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóhatósághoz történő megérkezését követő napon kezdődik. Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az ügyintézési határidő harminc nap.
Eljárás díja: Az adóztatás és az adóigazgatási eljárás költségeit az önkormányzat viseli. Az idegenforgalmi adóval kapcsolatos eljárás az ügyfél/adózó számára díj, illeték és költségmentes.
Elektronikus ügyintézés
Elektronikus ügyintézésre kötelezett (pl.: egyéni vállalkozó, gazdálkodó szervezet) adózó/adóbeszedő az adóbevallást vagy nyilatkozatot köteles elektronikus úton benyújtani az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül: https://ohp-20.asp.lgov.hu
IFORM 035 számú űrlap idegenforgalmi adóbevallás
ASP-ADO-ELLUGY-2021 űrlap nyilatkozat
IFORM ASP ADÓ BEJ adóköteles tevékenység megkezdésére szolgáló űrlap
Magánszemélyek számára az elektronikus ügyintézés nem kötelező, de választható. Beadványaikat postai feladással vagy ügyfélfogadási időben személyesen továbbra is eljuttathatják az önkormányzati adóhatósághoz.
Az E-önkormányzat portált itt éri el: https://ohp-20.asp.lgov.hu
Az elektronikus űrlappal nem támogatott ügyek esetén a kérelem/beadvány az e-Papír szolgáltatás segítségével lehetséges: https://epapir.gov.hu/
Ha nincs még Ügyfélkapuja, itt talál információt arról, hogyan hozhatja létre: https://ugyfelkapu.gov.hu/