A Józsefvárosi Önkormányzat bérlakással segíti az állami gondozásból kikerülőket

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Bérlakással segítjük az állami gondozásból kikerülőket

Magyarországon a szakellátásból kikerülő fiatalok számára komoly problémát jelent a lakhatásuk biztosítása, az ehhez nyújtott állami segítségnyújtás súlyosan elégtelen.

Az állami gondozott múlt súlyos kockázatot jelent a hajléktalanná válásban, az utógondozásból kikerülők 4-5%-a azonnal az utcára kerül.

A 2024 februárjában a gyermekek védelmében szervezett „Odakint most szörnyek járnak” tüntetés szervezői adománygyűjtést kezdeményeztek, amelynek eredeti célkitűzése 25 millió forint összegyűjtése volt, amelyből egy korábban állami gondozott fiatal lakhatását szerették volna megoldani az Utcáról Lakásba! Egyesület szakmai partnerségével.

A gyűjtés eredményeként 23 ezer adakozó felajánlásával több, mint 219 millió forint gyűlt össze. 

A közadakozás mellett az állami gondozottak segítésének egyéb formájával: bérlakás felajánlásával él a Józsefvárosi Önkormányzat.

Pikó András polgármester 2024. április 22-én szándéknyilatkozatot adott ki arról, hogy az állami gondozásból korábban kikerült, 18-35 éves fiatalok bérlakáshoz juttatása érdekében 2025-ben, 2026-ban és 2027-ben 1-1 lakás tekintetében bérlőkijelölési jogot biztosít az Utcáról Lakásba! Egyesületnek.

A javaslat alapján az Utcáról Lakásba! Egyesület részére 2025-ben 10 éves bérlőkijelölési jogot biztosítunk egy józsefvárosi egyszobás lakásra vonatkozóan.

A megállapodás értelmében az Egyesület csak állami gondozásból korábban kikerült, 18-35 éves fiatalok bérlakáshoz juttatása érdekében jelölhet ki bérlőt.

A kijelölt személlyel az Önkormányzat 10 éves határozott idejű bérleti szerződést köt.

Amennyiben a szerződés megkötésétől számított 10 éven belül a lakás mégis megüresedne, az Egyesület ismét élhet a bérlőkijelölési jogával. 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!