SHELTER: Program indul a nemi alapú és a gyermekek elleni erőszak ellen Józsefvárosban

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

 SHELTER: Program indul a nemi alapú és a gyermekek elleni erőszak ellen Józsefvárosban

A Józsefvárosi Önkormányzat 2024-ben pályázott az Európai Bizottság által meghirdetett „Pályázati felhívás a nemi alapú erőszak és a gyermekek elleni erőszak megelőzésére és leküzdésére”  nevű pályázatra.

Az Európai Bizottság 2024 novemberében értesített minket arról, hogy az önkormányzat által vezetett konzorcium összesen 145 millió forintot  kap a pályázat megvalósítására a következő két évben, melyből az önkormányzat 80 millió forint támogatásban részesül. A támogatási szerződést várhatóan 2025 márciusában köti meg az önkormányzat, ezt követően kezdődhet meg a kétéves projekt megvalósítása.

A pályázat célja komplex áldozatsegítő protokoll és szolgáltatáscsomag kialakítása a családon belüli erőszak áldozatainak Józsefvárosban, a családon belüli erőszak látenciájának csökkentése, az áldozatok számára integrált, traumatudatos szociális, jogi és pszichológiai támogatás nyújtása, az áldozatokkal dolgozó szakemberek kapacitásainak, tudásának bővítése, tapasztalatcsere önkormányzati és civil áldozatsegítő csoportokkal, szervezetekkel, a lakosság tájékoztatása a családon belüli erőszak formáiról, jeleiről, valamint az elérhető segítségről. 

Ennek érdekében az Önkormányzat a konzorciumi partnerekkel együttműködve a következő célokat valósítja meg a pályázati időszakban:

  • biztosítja a Shelter (Menedék) című projekt szakmai és pénzügyi koordinációját,
  • tanulmányutakat szervez montebellunai és bécsi áldozatsegítő szervezetekhez,
  • angol nyelvű online műhelybeszélgetést tart és szakpolitikai javaslatot fogalmaz meg a gazdasági erőszak elleni szakpolitikai lehetőségekről,
  • adatokat gyűjt és tesz közzé a családon belüli erőszakról a kerületben,
  • képzéssorozatot szervez
  • angol és magyar nyelvű kézikönyvet publikál a többszörösen sérülékeny áldozatok segítéséről,
  • kísérleti integrált ügyfél ellátási és lakhatási protokollt dolgoz ki és valósít meg,
  • tíz alkalmas “Erő a változáshoz” önsegítő csoportot szervez,
  • angol és magyar nyelvű kézikönyvet publikál a komplex áldozatsegítésről önkormányzatoknak,
  • figyelemfelhívó médiakampányt folytat a “16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen” időszak alatt 2025 és 2026 novemberében és decemberében,
  • ezekről a tevékenységekről folyamatosan tájékoztatja a józsefvárosi lakosságot és a szakmai szervezeteket,
  • kerekasztal-beszélgetést tart magyar önkormányzati szereplőknek és online zárókonferenciát szervez áldozatsegítéssel foglalkozó európai állami és civil szervezeteknek.

Az önkormányzat konzorciumi partnerei az alábbi áldozatsegítő és lakhatási szervezetek:

  • Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület
  • Utcáról Lakásba! Egyesület és
  • Una Casa Per L’Uomo – Societá Cooperativa Sociale (Olaszország)
  • Josefstadt Önkormányzata, Bécs (Ausztria)

További kérdése lenne a programmal kapcsolatban?

Esélyegyenlőségi Iroda

Baross utca 63-67. III. emelet

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!