Józsefváros is részt vett a Human Rights Cities Network nemzetközi találkozóján

Utolsó frissítés: (Létrehozva: 2025.11.10.)

Human rigths cities network nemzetközi találkozó

A Józsefvárosi Önkormányzat az Artemisszió Alapítvánnyal együtt részt vett a Human Rights Cities Network (HRCN) által, a DeCiDE projekt részeként szervezett szakmai találkozón, amelyet az olaszországi Trevisóban rendeztek meg.

A képzés célja az volt, hogy a résztvevő önkormányzatok és civilszervezetek megosszák tapasztalataikat arról, hogyan lehet hatékonyan monitorozni az emberi jogok érvényesülését helyi szinten.

A 19 hónapos kísérleti program egyik célja egy standardizált utánkövetési rendszer (SMS) kidolgozása, amely lehetővé teszi a helyi emberi jogi gyakorlatok összehasonlító értékelését.

A tíz résztvevő város és civilszervezet közösen tíz eredménymutatót határozott meg, amelyek segítik az emberi jogi projektek előrehaladásának nyomon követését.

Ezek képezik majd a városok emberi jogi indexének alapját.

A projekt továbbá támogatja a városokat abban, hogy az emberi jogi alapú megközelítést beépítsék a közszolgáltatások működésébe, valamint bevonja a civil társadalmat, a nemzeti emberi jogi intézményeket és az esélyegyenlőségi szerveket a lakosok mindennapi életében bekövetkezett javulások mérésébe.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!