A Józsefvárosi Önkormányzat 2025 februárban meghirdette a Budapest, Bródy Sándor utca 2. szám alatti, Múzeum Kávéház néven ismert üzlethelyiségét kiadásra.
A helyiségben nyitott meg Budapest egyik első kávéháza, a Schodl Kávéház 1876-ban.
Az évtizedek alatt több üzemeltetője is volt a helyiségnek, de a helyiség a mai napig őrzi a történelmi múltat, több védett műtárgy is található a helyiségben. Tekintettel a hely történelmére a pályázatban kikötöttük, hogy a helyiségben csak vendéglátó tevékenység végezhető, a hely hangulatának megőrzésével.
A beérkezett pályázatokat a Józsefvárosi Önkormányzat Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottsága bírálta el, és a legtöbb pontszámot elérő pályázó, a CNTRL Kft. lett a nyertes. A bérleti szerződés 15 évre szól.
A bérlő közérdekű felajánlásként évi több alkalommal vállalja hátrányos helyzetű csoportok, vagy közösség vendéglátását, illetve pro bono programokat indítanak középiskolai, egyetemi csoportoknak, annak érdekében, hogy ők is megismerjék a Kávéház magyar történelemben játszott 150 éves szerepét.
2025 nyarán a helyiség új bérlője birtokba vette az ingatlant, hamarosan elindul a felújítás, a tervezett nyitás 2026 tavasz vége.

