Novemberben indul a Korányi Sándor utca teljeskörű felújítása az NKE közérdekű felajánlása révén

Utolsó frissítés: (Létrehozva: 2025.11.14.)

Novemberben indul a Korányi Sándor utca teljeskörű felújítása az NKE közérdekű felajánlása révén

2025 novemberében elindul a Korányi Sándor utca felújításának kivitelezése, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közérdekű felajánlásából valósul meg. A felajánlást a Józsefvárosi Önkormányzat az október 30-i Képviselő-testületi ülésén fogadta el, arról itt olvashat bővebben.

Hogyan újul meg a Korányi Sándor utca?

A munkálatok során – a burkolat cseréjével, a járdák és szegélyek felújításával, új gyalogátkelőhelyek és kerékpársávok kialakításával, valamint zöldfelületek rendezésével, kisebb bővítésével és közvilágítás-fejlesztéssel – 8040 négyzetméternyi útfelület újul meg, a kivitelezést a ZÁÉV Építőipari Zrt. végzi majd.

Hogyan fog zajlani a kivitelezés? Milyen forgalmi változásokkal jár majd?

A kivitelezés több ütemben fog zajlani. 2025-ben a járdák és az útszegélyek javítása kezdődik meg, ezt követi 2026-ban az útpálya kivitelezése. Fontos, hogy az alább felsorolt időbeli ütemezés függ az időjárástól és az esetleges kivitelezési akadályoktól, ezáltal egy-egy ütem kivitelezésének befejezése módosulhat.

A járdák és járdaszegélyek javítása során több idős és beteg fa cseréjét is megvalósítjuk.

Részletes ütemterv:

1. ütem: várhatóan 2025. november 24. – 2026. január második fele

Az első ütemben a Korányi Sándor utca Üllői út és Illés utca közötti szakaszának északi oldalán, azaz az utca páros oldalán kezdődnek a munkálatok. Ebben az ütemben csak a járda és a szegélyek javítása indul el.

Ebben az időszakban a gyalogosforgalom kijelölt útvonalon lesz biztosított, az érintett szakaszon a kivitelezés ideje alatt gépjárművel megállni tilos.

2. ütem: várhatóan 2025. december 1. – 2026. február második fele

2025 decemberétől elindul a Korányi Sándor utca Illés utca és Diószegi Sámuel utca közötti szakaszának északi oldalán, azaz az utca páros oldalán a járdák és szegélyek javítása.

Ebben az időszakban a gyalogosforgalom kijelölt útvonalon lesz biztosított, az érintett szakaszon a kivitelezés ideje alatt gépjárművel megállni tilos.

3. ütem: várhatóan 2026. január közepe – 2026. március első fele

A harmadik ütemben a Korányi Sándor utca és Illés utca csomópontjának kiépítése kezdődik meg. Ebben az időszakban az alábbi szakaszok zsákutcává válnak:

  • Korányi Sándor utca az Üllői út felől a Korányi Sándor utca – Illés utca csomópontig;
  • Korányi Sándor utca a Diószegi Sámuel utca felől a Korányi Sándor utca – Illés utca csomópontig;
  • Illés utca a Dugonics utcától a Korányi Sándor utca – Illés utca csomópontig.

A kivitelezés pontos indulásáról 2025. december során tájékoztatást adunk.

4. ütem: várhatóan 2026. január második fele – 2026. február második fele

Az 1. ütem befejezésével elindulnak a munkálatok a Korányi Sándor utca Üllői út és Illés utca közötti szakaszának déli oldalán, azaz az utca páratlan oldalán. Ebben az ütemben csak a járda és a szegélyek javítása indul el.

Ebben az időszakban a gyalogosforgalom kijelölt útvonalon lesz biztosított, az érintett szakaszon a kivitelezés ideje alatt gépjárművel megállni tilos.

A kivitelezés pontos indulásáról 2026. január elején tájékoztatást adunk.

5. ütem: várhatóan 2026. február első fele – 2026. március első fele

A 2. ütem befejezésével elindul a Korányi Sándor utca Illés utca és Diószegi Sámuel utca közötti szakaszának déli oldalán, azaz az utca páratlan oldalán a járdák és szegélyek javítása.

Ebben az időszakban a gyalogosforgalom kijelölt útvonalon lesz biztosított, az érintett szakaszon a kivitelezés ideje alatt gépjárművel megállni tilos.

A kivitelezés pontos indulásáról 2026. január során tájékoztatást adunk.

Mikor indul az útpálya felújítása?

A járdák és járdaszegélyek felújítása során az autóforgalom az útpályát zavartalanul használhatja. Forgalmi változás a csomópont kialakítása során lesz, amikor zsákutcává válik a Korányi Sándor utca és az Illés utca egy kis szakasza.

Az útpálya javításának kivitelezése 2026 februárjában fog elkezdődni a burkolat felmarásával, amit lokális javítások, a fedlapok szintbehelyezése és közműépítés követ majd. Ezután kezdődik az útburkolat építése, a gyalogátkelőhelyek kialakítása és a közvilágítás-fejlesztés.

Az útburkolat kivitelezése alatti forgalmi változásokról 2026 januárjában adunk tájékoztatást a jozsefvaros.hu honlapon, illetve a környék társasházainak bejáratain kihelyezett plakátokon.

Parkolás a kivitelezés alatt

A Korányi Sándor utca felújítása azzal jár, hogy a felújítás alatt több szakaszon megállni tilos lép érvénybe, azaz csökken a parkolóhelyek száma a környéken.

A környéken a Józsefvárosi Önkormányzat új, kizárólagos lakossági parkolóhelyeket fog kijelölni az alábbi helyszíneken:

  • Dugonics utca 2A-6. (a Kálvária utca és az Illés utca közötti szakasz)
  • Illés utca 14-40. (a Korányi Sándor utca és a Kőris utca közötti szakasz)

Kijelölésük várhatóan még 2025-ben meg fog történni.

Ön a Korányi Sándor utcában lakik és rendelkezik kerületi várakozási engedéllyel?

Ha igen, akkor Ön a parkolási rendelet értelmében, a kivitelezés miatt jogosult 100%-os kedvezményt kapni fél éven keresztül.

  • Kik kaphatják pontosan? A felújítás alatt álló közterülettel közvetlenül határos homlokzatú ingatlanban lakóhellyel rendelkező lakosok, akik várakozási engedéllyel rendelkeznek.
  • Mekkora időtávra? 6 hónapra.
  • Mekkora a kedvezmény mértéke? 100%, azaz 6 hónapra a várakozási engedély ingyenes.
  • Hogyan lehet a kedvezményt igényelni? A jogosultságról a JGK Zrt. Parkolási Igazgatósága értesíti az érintett lakókat. Ezután a lakosoknak meg kell jelenniük a Parkolási Igazgatóság Német utcai ügyfélszolgálatán, hogy igényelhessék a kedvezményt.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem által tett közérdekű felajánlásából megvalósuló beruházás értéke hozzávetőlegesen bruttó 500 millió forint, melynek megvalósítása alatti kellemetlenségekért elnézést kérünk, megértésüket köszönjük!

Köszönjük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felajánlását.

További kérdése lenne a felújítással kapcsolatban?

Városüzemeltetési és Zöld Iroda

1082 Budapest, Baross u. 63-67. III. em. 307. varosuzemeltetes@jozsefvaros.hu kozterulethasznalat@jozsefvaros.hu +36 1/459-2576 +36 20/261-9981 (közterület-használat) +36 20/521-1378 (városüzemeltetés és zöld ügyek - pénteki napokon)

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!