A Józsefvárosi Önkormányzat elkötelezett a kerületben élők egészségének javítása és az egészségügyi egyenlőtlenségek csökkentése mellett.
A józsefvárosiak egészsége mindannyiunk közös érdeke: az egészségesebb lakosság aktívabb az élet minden területén, csökkennek az egészségügyi és szociális kiadások, javul a közösség általános jólléte és vonzereje.
Az Önkormányzat célja, hogy segítse a kerület lakóit egészségük megőrzésében, és abban, hogy mindenki számára elérhetővé váljon az egészségesebb élet.
Ezért készült el Józsefváros Egészségügyi Stratégiája, amely meghatározza, milyen célok mentén és milyen eszközökkel kívánunk dolgozni a következő négy évben a józsefvárosiak egészségének javításáért.
Olvassa el a dokumentumot itt:
Hogyan tud segíteni az Önkormányzat?
Nem minden egészségügyi intézmény tartozik közvetlenül az Önkormányzathoz, így vannak olyan területek, ahol a beavatkozás lehetősége korlátozott. Kiemelt szerepe van azonban a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központnak (JEK) és a háziorvosi rendelőknek, ahol közvetlenül is megvalósíthatók az önkormányzati célok.
A stratégia megvalósítása során az Önkormányzat szoros együttműködésre törekszik minden érintett szereplővel: a helyi lakosokkal, háziorvosokkal, a JEK-kel, a védőnői szolgálattal, valamint a kerületben működő egyéb egészségügyi és szociális intézményekkel, valamint civil szervezetekkel, egyházakkal és vállalkozásokkal is.
Milyen problémákra ad választ a stratégia?
A stratégia alapja, hogy valós helyi adatokra, igényekre és tapasztalatokra épüljön. Az Önkormányzat a Budapest Intézet kutatására, számos szakértői interjúra, valamint a Közösségi Részvételi Iroda által végzett lakossági felmérésre támaszkodva határozta meg azokat a területeket, amelyekre kiemelt figyelmet kell fordítani.
Olvassa el a lakossági igényfelmérés összefoglalóját:
A legfontosabb egészségügyi kihívások a kerületben:
- A szív- és érrendszeri, valamint a légzőszervi és daganatos betegségek miatt a halálozás jóval magasabb az országos átlagnál.
- Kiemelkedően gyakoriak a légzőszervi okból történő kórházi felvételek.
- Sok lakos számára nehézséget jelent az alapellátáshoz való hozzáférés (pl. nincs regisztrálva háziorvoshoz, rendezetlen a társadalombiztosítási jogviszonya).
- A járóbeteg-szakellátásban (JEK) bizonyos területeken kapacitáshiány tapasztalható, emiatt csökken a szolgáltatások igénybevétele. Hosszú várakozási idők, időpont-hiány és az orvosok túlterheltsége is jellemző.
- A gyógyszerekhez való hozzáférés nem mindenki számára megoldott.
- A reproduktív egészség terén kedvezőtlen mutatók jellemzők (magas abortuszszám, alacsony fogamzásgátló-használat, gyakori koraszülés és alacsony születési súly).
- Nagy igény mutatkozik az ingyenes szűrővizsgálatokra, ugyanakkor az időpontok korlátozottan elérhetők, és sokan nem jutnak hozzá a szükséges információkhoz. így többen kimaradnak fontos szűrővizsgálatokból, például a mammográfiáról.
- Sok lakos hiányos ismeretekkel rendelkezik a védőoltásokkal kapcsolatban, illetve hiányzik a közérthető, célzott tájékoztatás.
- A mentális egészség területén növekvő az igény a pszichológiai tanácsadásra, addiktológiai és életmód-támogató programokra, amelyek jelenleg csak korlátozottan elérhetők.
Mit javasol a stratégia a problémák kezelésére?
A Józsefvárosi Önkormányzat Egészségügyi Stratégiája a kerület lakóinak életminőségét és egészségben eltöltött éveit szeretné javítani. Ennek érdekében az alábbi célokat határozza meg.
A józsefvárosiak várható élettartamának növelése
A stratégia célja, hogy csökkenjen a megelőzhető halálozások száma, és nőjön az egészségben eltöltött évek aránya. Ennek érdekében az Önkormányzat a stratégiában meghatározza:
- célzott egészségkommunikációs kampányok indítását;
- közösségi egészségfejlesztési programok szervezését;
- bölcsődei, óvodai és iskolai egészségnevelés támogatását;
- szűrőnapok renszeressé tételét;
- szűrővizsgálatokon való részvétel ösztönzését;
- védőoltási programok támogatását.
Népegészségügyi szempontból kiemelt betegségcsoportok kezelése
A stratégia kiemelt figyelmet fordít a krónikus betegséggel élő lakosok korai diagnózisának segítésére és kezelésük támogatására. Az Önkormányzat ennek érdekében tervezi:
- a krónikus betegségek időben történő felismerésének segítését a háziorvosok ösztönzésével és szükséges diagnosztikai és tájékoztató anyagok beszerzésével;
- működő betegklubok és önsegítő csoportok támogatását, illetve új csoportok alakulásának ösztönzését.
A mentális egészség és lelki jóllét javítása
A józsefvárosiak mentális egészsége a fizikai egészséghez hasonlóan kiemelt terület. A stratégia célja, hogy erősítse a lelki jóllétet, és segítse a mentális nehézségekkel küzdőket. Ennek érdekében a stratégia az alábbi vállalásokat javasolja:
- közösségi programok, stresszkezelő, relaxációs, önismereti, konfliktuskezelő képzések szervezése;
- a lakosok informálása szemléletformáló kampányok szervezése és kommunikációs anyagok terjesztése által;
- óvodai és iskolai mentálhigiénés szolgáltatások fejlesztésének támogatása.
Sérülékeny csoportok ellátásának javítása
A stratégia kiemelt figyelmet fordít a sérülékeny és hátrányos helyzetű csoportokra, akik gyakran nehezebben férnek hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Az Önkormányzat ennek érdekében tervezi:
- a társadalombiztosítási jogviszony rendezésének segítését közérthető információ és adminisztratív támogatás nyújtásával;
- a sérülékeny csoportok és az egészségügyi ellátórendszer közötti kommunikációs távolság áthidalását egészségügyi mediátorok alkalmazásával;
- idős lakosok fizikai és szellemi frissességét segítő programok fejlesztését, időskori szűrések ösztönzését;
- az önkormányzati fenntartású intézmények fizikai és infokommunikációs akadálymentesítésének folytatását;
- a külföldiek hozzáférésének javítását az egészségügyi ellátórendszerhez.
A reproduktív és szexuális egészség támogatása
A stratégia célja, hogy a reproduktív és szexuális egészség területén is csökkentse a különbségeket, és segítse a szolgáltatásokhoz és információkhoz való egyenlő hozzáférést. Ennek érdekében az alábbi szükséges tevékenységeket fogalmazza meg:
- különböző fogamzásgátló eszközökhöz való hozzáférés ingyenessé, vagy olcsóbbá tétele rászoruló lakosok számára;
- esemény utáni tabletta ingyenessé tétele;
- átfogó ifjúsági felvilágosító programok indítása szexualitásról, fogamzásgátlásról, nemi úton terjedő betegségekről, a felelős párkapcsolatokról, szexuális abúzus elkerüléséről és a családtervezésről;
- bizalmas tanácsadási lehetőség biztosítása fiatalok számára;
- együttműködés a helyi egészségügyi szolgáltatókkal a várandósgondozás minőségének javítása érdekében;
- várandósok számára HIV és szifilisz szűrések szélesebb körben elérhetővé tétele;
- magzatvédő vitamin biztosítása rászoruló várandós lakosok számára.
Az alap- és szakellátás fejlesztése
A stratégia célja továbbá az alap- és járóbeteg-ellátás minőségének, elérhetőségének és hatékonyságának javítása. Az Önkormányzat ennek érdekében tervezi:
- a háziorvosi rendelők infrastruktúrájának fejlesztését a rendelők korszerűsítésével és modern diagnosztikai eszközök beszerzésének támogatásával;
- a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ (JEK) kapacitásnövelésének támogatását a várólisták csökkentése és ingyenes szűrési lehetőségek bővítése érdekében;
- az egészségügyi dolgozók számára ingyenes továbbképzések és mentális egészséget támogató programok szervezését;
- a helyi háziorvosi ösztönző rendszer és szerződéses modell fejlesztését;
- egészségügyi-népegészségügyi asszisztensek alkalmazását;
- saját intézményeiben és cégeinél dolgozók számára az egészségügyi szűrésekhez és vizsgálatokhoz szükséges plusz szabadnap vagy munkaidő-kedvezmény biztosítását, valamint azt, hogy betegség esetén a táppénz igénybevétele miatt nem éri őket hátrány;
- a háziorvosi körzetek határainak újragondolását a jogszabályi megfelelőség érdekében;
- protokoll kidolgozását a háziorvosok és a járóbeteg szakellátás szakmai működésének összehangolására;
- orvostoborzó kampány szervezését.
Az egészséget támogató környezet fejlesztése
Az egészséges élet nemcsak az egyén döntésein múlik, hanem azon is, milyen környezetben élünk. Ennek érdekében a stratégia az alábbi vállalásokat javasolja:
- a közlekedési eredetű légszennyezés csökkentése a levegőminőség javítása érdekében;
- zöldfelületek fejlesztése és növelése, hozzáférhetőbbé tétele;
- egészséges lakókörnyezet támogatása lakossági tájékoztatással és önkormányzati bérlakások felújítási programjának folytatásával;
- a köztisztaság javítása.
A stratégiában meghatározott célok és intézkedések átlátható utánkövetése fontos szempont az Önkormányzat számára, melynek érdekében Egészségügyi Kerekasztal felállítását kezdeményezi.
Mondja el véleményét!
A Józsefvárosi Egészségügyi Stratégia jelenleg társadalmi egyeztetésen van.
Ossza meg ön is véleményét és javaslatait!
Hogyan mondhatja el véleményét?
- Online: töltse ki a kérdőívet itt 2026.02.12-ig: https://reszvetel.jozsefvaros.hu/kerdoiv/mondja-el-a-velemenyet-jozsefvaros-egeszsegfejlesztesi-terveirol/
- Személyesen: a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Baross utca 66–68.) elhelyezett kérdőíveken.
Mi történik a véleményezés után?
A lakossági véleményezés időszaka alatt egy szakmai fórumon egészségügyi dolgozók és szakértők is megtárgyalják a tervezett intézkedéseket, hogy ezeket a visszajelzéseket is be tudjuk építeni a stratégiába.
A lakossági és szakmai véleményezés után az Önkormányzat feldolgozza a beérkezett véleményeket és javaslatokat, majd dönt arról, hogy elfogadja, részben elfogadja vagy nem fogadja el a javaslatot.
A döntést minden esetben megindokolja. Ezután a stratégiáról a Képviselő-testület dönt.
A döntés után a végleges stratégiát, illetve a véleményezés eredményét egy összefoglaló hírben közzétesszük a jozsefvaros.hu oldalon.
További kérdése lenne?

