Játékos feladatokkal a környezettudatosságért

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Játékos feladatokkal a környezettudatosságért

Kerületi óvodásoknak rendeztek vetélkedőt A Föld napja alkalmából a Kálvária téri játszótéren, április 26-án. A rendezvény a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ és az Egyszülős Központ szervezésében jött létre.

Idén kezdte meg együttműködését a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ az Egyszülős Központtal – osztotta meg lapunkkal Gergely Tamara, a JSzSzGyk szakmai vezetője. A két intézmény első közös rendezvényén, a Józsefváros óvodásainak szervezett, Föld-napi programon mintegy 120 gyermek vett részt a Napsugár, a Gyerek-virág és a Várunk Rád Tagóvodákból.

A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – azt sugallja, hogy valahányan, akik a bolygón élünk tehetünk a környezetünkért. Az idősebb generációk felelőssége, hogy továbbadja a Föld szeretetét a fiatalabbaknak.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője lapunknak elmondta, hogy a rendezvény célja, hogy a kisgyermekek figyelmét a környezettudatosság felé irányítsák.

Ennek megfelelően olyan feladatsort állítottak össze az apróságok részére, amely során játszva tanulhatták és tapasztalhatták meg, hogy egészen egyszerű cselekedetekkel, hogyan tudják jobbá és fenntarthatóbbá tenni a körülöttünk lévő világot.

„Ez a nap arról szól, hogy amikor olyan nagyok lesztek, mint mi, akkor tudjatok gondoskodni arról, hogy legyen elég víz, tiszta legyen a levegő, és akkor is szép zöldek legyenek a fák” – mondta köszöntőjében a gyerekekhez fordulva a vezető.

A vetélkedő öt állomásból állt. Lehetett búzát ültetni, földgömböt festeni, a szelektív hulladékgyűjtés csínyját-bínját elsajátítani, a vízhez kötődő tevékenységeket elmutogatni, ugyanakkor volt könnyed kvíz, kis tornaóra is. A gyermekek nagy élvezettel vetették bele magukat a feladatokba, és természetesen nem távoztak üres kézzel: egy nagy „aranyrögöt” kapott jutalmul minden résztvevő.

A rendezvény a VEKOP-6.2.1-15-2016-00013. pályázati projekt keretein belül valósult meg.

 

A két intézmény következő közös rendezvényét – ami egy, a felnőtteket és gyermekeket egyaránt megszólító egészségnap lesz – szintén a Kálvária téren rendezik meg június 22-én.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Imre Zsófia

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!