Együttműködés a biztonságosabb Orczy negyedért

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Együttműködés a biztonságosabb Orczy negyedért

Az Orczy negyed közbiztonságának további javítása érdekében együttműködést kötött a Józsefvárosi Önkormányzat a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal. A Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program keretében létrejött megállapodás aláírására május 2-án került sor a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban. A helyszínen Sára Botond Józsefváros polgármestere és Terdik Tamás dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya oklevelet nyújtott át azoknak a rendőröknek és közterület-felügyelőknek, akik sikeresen teljesítették a Problémaorientált közösségi rendészet elnevezésű képzést.

Az együttműködés értelmében a rendőrség állományából hat körzeti megbízott, valamint a józsefvárosi közterület-felügyelet munkatársai közül szintén hat körzeti rendész közösen teljesít szolgálatot, valamint bűnmegelőzési tanácsokkal, kommunikációs készségeikkel segítik a Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program akcióterületén élő lakosokat. A körzeti megbízottak és rendészek ezért egy speciális – mintegy 80 órás – képzésen vettek részt, amelyen elsajátíthatták a lehetséges konfliktusok hatékonyabb és eredményesebb kezelésének módjait.

Sára Botond lapunknak elmondta: a Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program közbiztonsági programeleme – amelyet a korábbi tapasztalatokat figyelembe véve alakítottak ki – indul el ezzel a megállapodással. Hozzátette: ehhez kapták meg a felkészítést a rendőrök és a rendészek. „A programtól – amely fokozottabb közbiztonsági jelenlétet is biztosít – azt várjuk, hogy tovább javul az itt élők szubjektív közbiztonságérzete” – fogalmazott a polgármester.

Elérhetőség és felkészültség

Budapest rendőrfőkapitánya fontosnak tartja, hogy a körzeti megbízottak valódi szolgáltatást nyújtsanak, amibe beletartozik az elérhetőség és a megfelelő felkészültség is. Mint mondta: ez a képzés is hozzájárult ahhoz, hogy a kollégáink még felkészültebbek, empatikusabbak legyenek. A körzeti megbízotti rendszer a rendőrség számára is egy lehetőség: egyrészt, hogy még közelebb legyenek az állampolgárokhoz, illetve, hogy az innen érkező információkkal hatékonyabban tudják szolgálni a kerületi lakosokat – tette hozzá Terdik Tamás. Számos – közlekedési, bűnmegelőzési – programmal készülnek az Orczy negyedben, ami remélhetőleg előremutató és sikeres lesz – fejtette ki a rendőrfőkapitány.

 

Az együttműködési megállapodás aláírását követően Sára Botond, Józsefváros polgármestere és Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya átnyújtotta Bőti Attila, Bura András, Ember Beáta, Francz Zsolt, Varju Ferenc és Zsohár Attila körzeti rendészeknek, valamint Bánfi Imre Zoltán, Fabu Ferenc, Kárpáti Tibor, Kocsis Sándor Barnabás, Kovács András, illetve Petneházi Zoltán körzeti megbízottaknak a képzés teljesítéséért járó oklevelet.

Az eseményen részt vett Molnár Gábor alezredes, Józsefváros rendőrkapitánya, Bajusz Ferenc, a közterület-felügyeleti Ügyosztály vezetője, valamint Kaiser József, a környék egyik önkormányzati képviselője.

 

A körzeti rendészek és körzeti megbízottak Problémaorientált Közösségi Rendészet elnevezésű képzése a VEKOP-6.2.1-15-2016-00013 Budapest-Józsefváros, Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program keretében valósult meg.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Bányai Rudolf

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!