A költségvetési tervezet fő számai és kiemelt területei

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A költségvetési tervezet fő számai és kiemelt területei

Tények a 2020. évi költségvetés tervezetéről

A Józsefvárosi Önkormányzat 2020. évi költségvetésének tervezete a választók akaratának megfelelően új irányt tükröz. Az önkormányzati választáson felhatalmazást kapott programnak megfelelően az idei a felelősség költségvetése lesz, szemben a korábbi évek felelőtlen gazdálkodásával.

Nehéz örökség

Az új kerületvezetés programjának alapvető eleme az önkormányzati működés, gazdálkodás és az önkormányzat által nyújtott szolgáltatások fenntarthatóságának biztosítása. A jelentős központi kormányzati pénzelvonás és az elmúlt évek felelőtlen gazdálkodása miatt azonban az önkormányzat kötelező és vállalt feladatainak nagyságához képest a bevételei nem elégségesek. Az előző három év tényadataiból kirajzolódó trend egyértelműen azt mutatja, hogy jelentős szerkezeti módosítások nélkül az elmúlt években kialakult egyensúlyhiányos helyzet a jelen ciklusra, a politikai váltástól függetlenül, bénultságba, sőt már középtávon közvetlen fizetési válságba torkollna. A 2016-os, 2017-es, valamint a 2018-as év számai szerint a működési eredmény (vagyis a működési bevételek és a működési kiadások egyszerű egyenlege) minden évben kismértékű, 1 milliárd Ft-ot alig meghaladó többletet mutatott. Ugyanakkor az értékcsökkenés, vagyis az amortizáció ezzel megegyző mértékű, így az önkormányzatnak valós pénzügyi mozgástere nem volt.

Ebből következően az elmúlt években az önkormányzat előző vezetése folyamatosan és nagy mértékben adta el a kerület értékes vagyontárgyait, így teremtett lehetőséget arra, hogy a választási években, 2018-ban és 2019-ben, ki tudjon költekezni. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ adatai szerint csak 2018-ban több mint 2,6 milliárd, 2019-ben pedig több mint 2,3 milliárd forint értékben adott el telkeket, lakásokat és helyiségeket az előző önkormányzati vezetés. Vagyis két év alatt összesen 5 milliárd forintnyi önkormányzati vagyont éltek fel. 2010 és 2019 között összesen közel 13 milliárd forint értékben adtak el ingatlanokat.

A vagyonfelélés mértéke jól mutatja, a leköszönt kerületvezetés 13 milliárd forintos többletről szóló közlései csupán a fantázia és a kommunikációs trükkök birodalmába tartoztak, szándékosan összekeverték ugyanis a pillanatnyi pénzállományt (a cash-flow-t) a működési eredménnyel. Nem vették figyelembe, hogy a váltás pillanatában rendelkezésre álló összeg feladatokkal terhelt, azaz az utolsó fillérig le van kötve.

2020: a felelősség költségvetése

A korábbi gazdálkodás felelőtlen és nem folytatható. Még sok a múltból áthúzódó kényszer, de a vagyonfelélő gyakorlatot 2020-tól felelősségteljes gazdálkodás váltja fel. Elfogyott az önkormányzat könnyen és jó áron értékesíthető vagyona. Az önkormányzatnak takarékoskodnia kell, át kell gondolnia az önként vállalt feladatait és a vagyongazdálkodását is ésszerűsítenie kell. Jó gazda módjára kell eljárnia: meg kell szabadulnia azoktól a felújíthatatlan és használhatatlan vagyontárgyainktól, melyek most csak viszik a pénzt, és meg kell őriznie azon vagyontárgyait, melyek értéket képviselnek. Ennek megfelelően 2020-ra az ingatlanok értékesítésből tervezett bevétel 791.850 000 Ft, ami 1.615.679 000 Ft-tal alacsonyabb a 2019-ben tervezettnél.

Az elmúlt évtizedben nem készült az önkormányzati vagyonról átfogó felmérés, ami a felelős vagyongazdálkodást megalapozhatná. A 2019-es költségvetésben volt erre elkülönítve 120 millió forint ám az előző vezetés ezt felélte, másra költötte el. 2020-ban ez másképp lesz, a költségvetés tervezete biztosítja a szükséges forrást az önkormányzati lakásállomány és az üzlethelyiségek felmérésére.

A költségvetési tervezet fő számai és kiemelt területei

A 2020. évi költségvetés bevételi főösszege 23.963.530 000 Ft. A kiadási főösszege a bevételi előirányzattal egyezően 23.963.530 000 Ft.

A beterjesztett költségvetésben a leghangsúlyosabb területek: (1) a lakhatás, (2) a köztisztaság, valamint (3) a közbiztonság. E három sarkalatos ponton kívül fontos cél volt a meglévő intézményhálózat fenntartása és működtetése. A kerület fejlesztése területén elsősorban az előző években megkezdett beruházások, felújítások befejezésével, illetve a folyamatban lévő pályázatok keretén belül vállalt kötelezettségek teljesítésével számoltunk. Új fejlesztésről döntés a 2019. évi maradvány ismeretében várható.

A feladatok felelős ésszerűsítése révén 800 millió forintot fordít a tervezet az önkormányzati választáson többséget nyert program főbb céljaira.

  • 550 millió forintot ebből a lakhatási programra fordít az önkormányzat: 300 millió forintot a befogadott társasházi felújítási pályázatokra, és teljesen új elemként 250 milliót az önkormányzati lakások rendbetételére.
  • A maradék 250 millió forintból több mint 100 millió a köztisztasági helyzet javítására szolgál: 66 millió forint értékben új takarítógépeket vásárol az önkormányzat, valamint növeli a takarító személyzet létszámát. A választási programmal összhangban több mint 43 millió forint jut négy józsefvárosi közvécé kinyitására és ingyenessé tételére.
  • Továbbra is kiemelt terület a közbiztonság, ezért új formában támogatja az önkormányzat rendőrség munkáját és a tavalyinál több pénzt fordít közterületi kamerarendszer fenntartására és fejlesztésére.
  • Közel 23 milliót fordít a tervezet az önkormányzat közösségi működésének megalapozására, a józsefvárosiak egyes kerület döntésekbe való bevonására.
  • 6 millió forint jut közvetlenül klímavédelemi intézkedésekre, például fapótlásra, faültetésre, árnyékolásra vagy a közösségi kertek fejlesztésére. Ezen túl pedig további 4 millió áll rendelkezésre a benyújtott költségvetésben konkrét programok fedezetére, például a közösségi vagy a kerékpáros közlekedés ösztönzésére.

Lényegesen kevesebbet költ az önkormányzat az idei évtől külső megbízásokra, ügyvédi díjakra, reprezentációs költségekre és PR-kiadásokra. Ez éves szinten mindösszesen 160 millió forint spórolást jelent.

Összességében megállapítható, hogy a beterjesztett költségvetési tervezet a Józsefvárosi Önkormányzat stabil, kiszámítható és biztonságos pénzügyi működését biztosítja.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!