„Jövő év nyaráig tart a Magdolna- és Orczy-negyedben zajló uniós Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) részeként a Fecske Egyesület úttörő kezdeményezése. A célunk az, hogy azokhoz is eljussunk, akik rejtve maradnak az ellátórendszer előtt” – mondja Gávay Zoltán, a Fecske programvezetője. „Többféle függőséggel küzdenek, leggyakrabban az alkohol és a kábítószer jelent gondot, de ide tartozik a szerencsejáték-, internet- és pornófüggőség is, és nemcsak felnőttek, hanem már 14–16 éves gyerekek is érintettek.” Önkéntesek és szakemberek – szociális munkás, addiktológus, pszichológus, jogász – alkotnak csoportot. Az önkéntesek keresik meg a rászorulókat – ők az útitársak –, és házhoz viszik a szakértő segítséget, illetve abban támogatják a betegeket, hogy a maguk erejéből keressék a kilábalás, a gyógyulás útját. A segítségnyújtás teljes körű: a tanácsadástól a krízisintervencióig terjed.

Kiss Péter már családos ember és másodéves szociális munkás hallgató az egyetemen, akinek az önkéntesség gyakornoki munka is. „A baráti körömben találkoztam először drog- és alkoholfüggőséggel küzdővel, akinek akkor segíteni tudtunk a sikeres rehabilitációban. Ezért felnőttként választottam ezt a képzést – már 37 éves vagyok –, és egyúttal önkéntes segítő is lettem, mert azt láttam, van haszna az itt folyó munkának. Csináltunk egy drogos fiúkból álló klubot, ami nagyon jól indult. A járvány megakasztotta ugyan ezt a munkát, mert nem lehet interneten folytatni, a személyes találkozás az alapja.” Most azon dolgozik, hogy újraélessze a csapatot. A segítségnek ebben a kezdeti fázisában teljes az anonimitás, senkinek nem kérik el az adatait, sokszor csak valamilyen választott, vagy becenéven ismerik a gyerekeket, ezért nem könnyű őket újra megtalálni.

A Fecske Útitárs-programjában a felkeresésnek kiemelt szerepe van, és ezt mindig önkéntesek végzik. A legjobb az, amikor egymást ajánlják a rászorultak, de akár az utcán  megszólítanak embereket, valamint kitelepülnek nagy kerületi rendezvényeken, ahol szintén sokan fordulnak hozzájuk. Kitelepülés tavaly év végén volt utoljára a Kálvária téren, azóta nincsenek tömegrendezvények, ezért az utcán is megjelennek az asztalukkal, mondja Gávay.

„Az utcán találkoztunk egy sráccal, aki droghasználó volt. Olyan sikeres volt vele az együttműködés, hogy rajta keresztül megismertünk más függőséggel küzdő fiatalokat is, akik az utcákon bandáztak” – folytatja Kiss Péter. „Ebből alakultak ki a pénteki közös klubtalálkozóink, ahol szabadon beszélhettek a gondjaikról. A kialakuló bizalom vezet végül oda, hogy elfogadják azt a segítséget is előbb-utóbb – rajtuk áll, mikor –, aminek révén rendeződhet az életük.”

Meló Noémi szintén önkéntes, mentőtisztnek tanul. Tapasztalati munkatárs, ami azt jelenti, hogy ő maga is megjárta a függőség poklát. 13 évesen kezdett kábítószerezni és 20 éves volt, mire le tudott jönni a szerről, 8 éve absztinens. Sokáig élt a kerületben, ezért a helyi viszonyokat jól ismeri. Ugyanakkor előnyösnek tartja, hogy mind más kerületből jöttek segíteni, mert a függőségben élőkkel szemben fokozott diszkrécióra van szükség. „A fő területem a kliensek felkutatása és lelki támogatása” – mondja Noémi. „Akár egyedül is kimegyek az utcára a szórólappal, hogy megszólíthassak valakit, akinek – vagy barátjának, rokonának – segíthetünk. Az Útitárs komplex ellátást tud nyújtani hivatásos munkatársaival, de sokszor mondják a kliensek, milyen fontos nekik, hogy olyan van velük, aki maga is tapasztalatból tudja, min mennek át.”

Az Útitárs-projekt mindössze 30 hónapig tart, de már most látszik, hogy nem szabadna abbahagyni, mondja Horváth Ágnes, a VEKOP-program szakmai vezetője. „Ha nem tudnak pénzt keríteni a folytatásra, akkor… hát ennyi. Pedig ez nemcsak nekünk lenne veszteség, hanem az egész országnak is, mert olyan példaértékű kísérlet, amit kár lenne elengedni. Abban bízom, hogy miután mérlegre tettük a program eredményeit, az önkormányzat a folytatásra fog szavazni.”

Szöveg:Bányay Géza; Fotók: Ványi Ákos

A cikk a Józsefváros újság 2020.09.09-i számában jelent meg.