Az új józsefvárosi lakásrendelet tervezet tartalmi ismertetése – közérthető összefoglaló

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Az új józsefvárosi lakásrendelet tervezet tartalmi ismertetése – közérthető összefoglaló

A Józsefvárosi Önkormányzat új lakásrendelet elfogadására készül, amelyet a rendeletalkotó szándéka szerint, és a törvényi előírásoknak megfelelően társadalmi egyeztetés előz meg 2021. június 9-30. között. A rendelet tervezet széles körű megismerését közérthető összefoglaló segíti.

A józsefvárosi lakásrendelet jelenleg hatályos változata több, mint 10 éve született és azóta 34 módosításon esett át. A sok módosítás eredményeként a rendelet szerkezete rosszul áttekinthető, a szabályozás helyenként zavaros, de ennél fontosabb, hogy több vonatkozásban olyan lakáspolitikai szándékokat tükröz, amelyek a Józsefvárosi Önkormányzat jelenlegi vezetése számára nem elfogadhatóak. 2020-ban a képviselő-testület néhány halaszthatatlan módosítást végrehajtott és megvalósult a lakáspályázati rendszer átalakítása is, de itt az ideje új lakásrendelet létrehozásának.

A lakásrendelet tervezetről és a Józsefvárosi Önkormányzat lakásgazdálkodásának megújításával kapcsolatos tervekről közérthető összefoglaló készült, ami ide kattintva olvasható: https://old.jozsefvaros.hu/dokumentumok/hirdetmenyek/6323_hirdetmeny_a_lakasrendelet_tervezet_kozertheto_osszefoglaloja.pdf

A közérthető összefoglaló ismerteti az új lakásrendelet legfontosabb elemeit, kitérve az újdonságokra és jelentősebb változtatásokra. Bemutatja a rendelet előkészítésének legfontosabb állomásait és a rendelet elfogadását megelőző társadalmi egyeztetési folyamatot. Összefoglalja a Józsefvárosi Önkormányzat lakásgazdálkodásának megújításával kapcsolatos rövid és hosszú távú terveit.

Az új lakásrendelet tervezetét egy online űrlapon keresztül véleményezheti a lakosság 2021. június 30-ig, ami ide kattintva elérhető: http://bit.ly/lakasrendelet-tervezet-velemenyezes

Az online véleményezésen kívül személyesen is be lehet nyújtani a véleményeket, melyeket két helyszínen gyűjti a Közösségi Részvételi Iroda: a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal portáján (Baross utca 63-67.), és a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Vagyongazdálkodási Igazgatóságának ügyfélszolgálatán (Őr u. 8.) elhelyezett dobozban, ahol ügyfélfogadási időben, 2021. június 9-30. között adhatják le véleményüket.

A társadalmi véleményeztetésről szóló hirdetményt itt találja: https://old.jozsefvaros.hu/onkormanyzat/hirdetmenyek/hirdetotabla/6438

A rendelet tervezet kodifikált változatát itt olvashatja: https://old.jozsefvaros.hu/dokumentumok/hirdetmenyek/6319_hirdetmeny_rendelettervezet.pdf

A társadalmi egyeztetési folyamatról bővebben ide kattintva olvashat: https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele/76538/indul-az-uj-keruleti-lakasrendelet-tarsadalmi-egyeztetese

Tájékoztató lakossági fórum 2021. június 24-én: https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele/76539/lakasrendelet-tajekoztato-forum

Várjuk véleményét 2021. június 30-ig: http://bit.ly/lakasrendelet-tervezet-velemenyezes

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!