Együttműködésbe kezd a Józsefvárosi Önkormányzat, a NANE és a PATENT Egyesület

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Együttműködésbe kezd a Józsefvárosi Önkormányzat, a NANE és a PATENT Egyesület

Együttműködési megállapodást írt alá a Józsefvárosi Önkormányzat, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, és a PATENT Egyesület, melynek célja a nők elleni erőszak leküzdése és az áldozatok hatékonyabb védelme érdekében való gyakorlatok alkalmazása kerületi szinten.

A megállapodás része egy olyan modell kidolgozása, amely a nők, szexuális kisebbségek és gyermekek elleni erőszakkal szemben helyi szintű fellépést tesz lehetővé; ennek a modellnek a megvalósítása, majd utánkövetése.

Az együttműködés 2023 januárjáig tart.

Az Önkormányzat ennek során helyi szintű stratégiát és akciótervet dolgoz ki, amelyhez képzési és tanácsadási terv kapcsolódik. A képzések résztvevői az áldozatokkal kapcsolatba kerülő  kerületi szakemberek és hatóságok lesznek, akik folyamatos esetmegbeszélő, tanácsadó, egyeztető és segítségnyújtási programokba is csatlakozhatnak. A témához kapcsolódó információs anyagok pedig folyamatosan elérhetőek lesznek mind a szakemberek, mind a helyi lakosok számára az Önkormányzat felületein.

A megállapodást aláíró szervezetek feladata az önkormányzati stratégiához kapcsolódó szakmai támogatás és együttműködés a stratégia és akcióterv elkészítésében; a képzések és kapcsolódó programok megtartása, az információs anyagok rendelkezésre bocsátása. Az együttműködés az Önkormányzat számára nem jár többletköltséggel. A program megvalósulását a kerületiek és az érdeklődő közvélemény folyamatosan nyomon követhetik az Önkormányzat felületein.

Az együttműködés keretében a Józsefvárosi Önkormányzat csatlakozott a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen nevű programsorozathoz, melynek részleteiről itt olvashatnak: https://www.facebook.com/events/359920582551840

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!