Terv szerint halad a káptalanfüredi gyermektábor építése

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Terv szerint halad a káptalanfüredi gyermektábor építése

Az építkezés 2023 elején elindulhat, és 1,5 év alatt befejeződhet.

A Káptalanfüredi gyermektábor felújítása régóta húzódik, a tábor területének és a még hiányzó főépület tervezésére és megépítésére 2021. szeptemberében sikerült az Önkormányzatnak új Támogatási Szerződést kötni az EMMI-vel, miután a korábbi támogatási jogviszony megszűnt.

A megvalósítás első lépése a tervek elkészítése, a tervező kiválasztása.

A teljes projekt lebonyolításában, állami támogatású projektről lévén szó, az állami tulajdonú BMSK Zrt. is részt vesz; a BMSK Zrt. javaslatára új tervezési folyamat indul:  velük és az EMMI-vel folytatott egyeztetések után ez év márciusában elindult a tervező kiválasztására irányuló beszerzési eljárás a BMSK lebonyolításában.

Várhatóan  áprilisban megkezdődik a tervezési munka, és már október-novemberre elkészülhetnek a végleges tervek.

Ezután pedig sor kerülhet a kivitelező kiválasztására.

Fontos, hogy a tábor 2024 nyarára tervezett átadása tartható, az építkezés már 2023 elején elindulhat, és 1,5 év alatt  befejeződhet.

Azaz két év múlva nyáron a Józsefvárosi gyerekek birtokba vehetik a több mint 2 milliárd forintból megépült tábor, amely új funkciókkal bővülve, magas minőségben, a környezetvédelem és a megújuló erőforrások kiemelten kezelésével épül meg.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!