Polgármesteri javaslat józsefvárosi rezsivédelmi alapra

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Polgármesteri javaslat józsefvárosi rezsivédelmi alapra

A kormány legfőbb választási ígéretét megszegve drasztikusan emeli ősztől a rezsiköltségeket, ami lehetetlen helyzet elé állítja családok százezreit, magyarok millióit,, és több ezer józsefvárosit taszíthat megélhetési és szociális válságba  Egy kerületi önkormányzatnak nincs módja felülírni azokat kormányzati intézkedéseket, amiknek saját intézményei is áldozatul estek. Ugyanakkor kiemelt felelősségemnek érzem, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel enyhítsük a kormány áldozatainak terheit.

A Józsefvárosi Önkormányzat már eddig is számos intézkedést működtetett az energiaszegénység enyhítésére:

  • Fűtési támogatást adunk október és március között az arra rászorulóknak.
  • RenoPont Energetikai Otthonfelújítási Központot működtetünk a Gutenberg tér 2. alatt, ahol várjuk az energetikai felújításra készülő lakosokat. Itt kapott helyet egy a PowerPoor projekt keretein belül létrejött, energiaszegénységgel küzdő háztartásokat segítő szolgáltatás is.
  • Idén augusztus 31-ig lehet pályázni önkormányzati lakások bérlői számára otthon-felújítási támogatásra, melynek keretében felújítási, korszerűsítési, komfortfokozat emeléssel járó és az energiahatékonyságot javító munkálatok végezhetők el.
  • Idén szeptember 30-ig pályázhatnak társasházak közös használatú helyiségekben található nyílászárók cseréjére vagy felújítására. Alacsony költségvetésű felújításokra szintén eddig a határidőig pályázhatnak a társasházak.

Azonban a kialakult helyzetben további lépésekre van szükség. Polgármesterként olyan intézkedéscsomagot terjesztek a szeptemberi kerületi képviselő-testületi ülés elé, amely ezeket az intézkedéseket kiterjeszti és erősíti. Ennek értelmében:

Kezdeményezem kerületi szociális veszélyhelyzet kihirdetését.

Utasítom a hivatalt, hogy készítsen pontos felmérést az érintett józsefvárosiak számáról, mind a rezsi, mind az élelmiszerár-infláció miatt.  

  • Kezdeményezem a kerületi fűtési támogatás megduplázását.
  • Kezdeményezem olyan rendkívüli rezsitámogatás bevezetését, amely a korábbi, szintén kerületi járványügyi támogatás mintájára egyszeri segítséget nyújt azoknak az átlagon felett fogyasztóknak, akik alacsony jövedelmük alapján rászorulók.
  • Kezdeményezem a már most is működő energiaszegénységi tanácsadásunk kiterjesztését idén ősztől.
  • Kezdeményezem egy kifejezetten energiahatékonysági felújításokat támogató pályázat megnyitását önkormányzati lakások bérlőinek idén ősztől.
  • Elkezdjük a tervezését egy olyan tartós élelmiszer-adományozási rendszer kialakításának, amely az ételinfláció miatt leginkább bajba jutott családok segítését szolgálja.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!