Hogy állunk a Szeszgyár utcában?

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Hogy állunk a Szeszgyár utcában?

A Szeszgyár utca terveihez több hasznos észrevétel is érkezett a lakóktól. Jelenleg a tervezőkkel közösen megvizsgáljuk a javaslatokat, és amit lehet beépítünk a végleges tervekbe. Összességében elmondható, hogy a tervek tetszettek a lakóknak, sok támogató és bátorító üzenetet kaptunk. 

A folyamat következő állomása, hogy a terveket engedélyeztetjük a közműszolgáltatókkal, a Budapest Közúttal, illetve a kerületnek is meg kell adnia a közútkezelői hozzájárulást. Ez több hónapot is igénybe vehet, és csak ezután tudjuk kiírni a közbeszerzést, amely szintén több hónap, sőt az is előfordulhat, hogy egy közbeszerzés érvénytelen. Egy közbeszerzésnek akkor nincs eredménye, ha a beérkezett ajánlatok nem felelnek meg a Közbeszerzési Törvénynek, vagy az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem érkezik be ajánlat. Az eredményes közbeszerzés után szerződést kötünk majd a nyertes kivitelezővel és ekkor indulhat el a kivitelezés. Ezt persze az évszakok is befolyásolják, hiszen növényeket telepíteni ősszel vagy tavasszal érdemes.

Milyen javaslatok érkeztek?

A Szeszgyár utca és az új gyalogos sétány tervezésénél az egyik fő szempont az volt, hogy egy minél természetközelibb közteret alakítsunk ki. Ugyanakkor érkezett olyan kérés is, hogy legyen még több zöld az utcában. A terveken jelenleg annyi fa szerepel, amennyit a föld alatt futó közművek megengednek, sajnos többet nem tudunk telepíteni. Ugyanakkor azt megvizsgáljuk, hogy évelő ágyásból tudunk-e többet betervezni. Megvizsgáljuk azt a kérést is, hogy lehet-e szélesebb a járda a páratlan oldalon.

Felmerült, hogy az új sétányon legyen hangsúlyosabb a gyalogos haladási útvonal és taktilis jeleket is használjunk a sétány teljes hosszán a gyengénlátók segítésére. A leendő köz déli oldala egy természetközeli játszótér lesz, azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek akik szeretnének egy kicsit mozogni, játszani. Emelett az északi oldalon egy 2 méter széles járda lesz az áthaladó gyalogosok számára, amely térkő burkolatot kap és hangsúlyosan elválik majd a játszótértől. A kereszteződéseket úgy terveztük, hogy az úttesten a járda szintjén lehessen átkelni, a látássérülteket pedig taktilis jelek segítik majd a közlekedésben.

Befogadtuk azt a javaslatot, hogy a Visi Imre utca – Szeszgyár utca sarokra kerüljön ki biciklitámasz. Sőt azt is megvizsgáljuk, hogy a Szeszgyár utca – Baross utca sarokra elfér-e egy újabb tároló.

Érkezett egy olyan kérés, hogy a Kőris utcában az új Szeszgyár köz magasságában létesítsünk egy gyalogátkelőhelyet. A mostani beruházás keretében nem tudjuk megvalósítani a zebrát, de feljegyeztük az igényt. Azt a kérést sem tudjuk befogadni, amely az új sétányon szeretné megőrizni a parkolóhelyeket, mivel az Önkormányzat elkötelezett az új zöld felületek kialakítása mellett, és a Szeszgyár köz egy tökéletes helyszín ehhez.

Kaptunk olyan visszajelzést is, hogy a forgalmi sáv keskenynek tűnik a terveken, és azt szeretnék, hogy egy kerékpár és egy autó kényelmesen elférjen ha egymással szemben közlekedik. A Szeszgyár utca sajnos nagyon szűk, így a tervezés során kompromisszumot kellett kötnünk. Végül azt a megoldást választottuk, hogy a megmaradó parkolósáv mellett fákat telepítünk, és a gyalogosok számára kényelmes, széles járdákat alakítunk ki. A kerékpárosok biztonságát a forgalom lassításával szeretnénk biztosítani.

Volt aki azt javasolta, hogy legyen szélesebb a Visi Imre utca felől az új gyalogos sétány torkolata. Az itt lévő kerítés magánterületen van, ezért ezen nem tudunk változtatni. Ugyanakkor a kerítés köztéren lévő részét elbontjuk, ezáltal jobban belátható, és könnyebben megközelíthető lesz az új sétány a Visi utca felől.

A jelenlegi tervek elérhetőek a Rév8 honlapján: http://rev8.hu/Portfolio/szeszgyar-koz/ Ha pedig bármilyen kérdése van a Szeszgyár utca megújításával kapcsolatban, kérjük írja meg az info@rev8.hu címre.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!