Gyermekvédelmi jelzőrendszeri tanácskozás

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Gyermekvédelmi jelzőrendszeri tanácskozás

Az elmúlt évek online találkozói után, ebben az évben személyes jelenléttel, 2023. február 28-án rendezte meg a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ (JSZSZGYK) az éves Gyermekvédelmi jelzőrendszeri tanácskozását a H13 – Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben.

A tanácskozáson a kerület szociális ágazatának vezetői, az ágazatért felelős alpolgármester, Szili-Darók Ildikó, a polgármesteri hivatal szociális egységeinek vezetői, a gyámhivatal dolgozói, a kerület közoktatási intézményeinek munkatársai, a rendőrség, valamint a civil szerveztek képviselői vettek részt.

Az alpolgármester megnyitója után a JSZSZGYK szakmai egységeinek vezetői számoltak be az elmúlt év tapasztalatairól, valamint az előttük álló feladatokról.

A jelzőrendszeri felelős és tanácsadó előadásában kihangsúlyozta a gyermekvédelmi jelzőrendszer prevencióban betöltött szerepét, az együttműködés hatékonyságának szükségességét.

A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője, Szűrszabóné Tóth Tímea az elmúlt évi szociális ellátásban jelentkező kihívásokról beszélt. Kiemelte, hogy a vezető problématípusok elsősorban a családok anyagi problémáival, felborult belső működésével, konfliktusaival, a szülők nevelési hiányosságaival és az ebből fakadó elhanyagolással, bántalmazással álltak összefüggésben.

A Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője, Uray Gergely, a központ hatósági jellegű gondozása keretében jelentkező, úgynevezett sokproblémás családok helyzetét emelte ki. Fontosnak tartotta kihangsúlyozni a családon belüli, s ebből hangsúlyosan a bántalmazások tekintetében megjelenő magas látenciát.

Az Átmeneti Gondozás szakmai egységet Szögi Szabolcs, az egység vezetője mutatta be. A családok és a gyermekek átmeneti otthonai a többi szakmai egység által gondozott gyermekeknek, családoknak nyújt átmeneti lakhatási segítséget. Pozitív irányú fejlődés, hogy kerületünkben az önkormányzat támogatásával egyre nagyobb az esély ezeknek a családoknak tartós lakhatási megoldást találni.

A tanácskozás meghívott vendégei az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat, Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetői, Oláh Attila igazgatóhelyettes, valamint Csató Magdolna otthonvezető voltak. A szakszolgálat a már a családból kiemelt gyermekek életútjával, szakértői, gyámi, nyilvántartási feladataival foglalkoznak, s ezen feladatok mentén szorosan kapcsolódnak a kerület gyermekvédelmi ellátásához. Előadásukban részletesen bemutattak a befogadás menetét, azt a folyamatot, amikor a helyi, kerületi ellátásból átkerül a gyermek az úgynevezett szakellátásba. Mindketten kiemelték az együttműködés fontosságát, s ennek erősítésére a tanácskozáson megegyezés született a JSZSZGYK és a TEGYESZ között a rendszeres szakmai találkozók megszervezésére.

A plenáris ülést követően három szekcióban folytatódott a munka.

Az 1. szekcióban a rendőrség és a jelzőrendszeri tagok együttműködési lehetőségeit beszélték át a részt vevők. Az beszélgetést a JSZSZGYK részéről Szűrszabóné Tóth Tímea szakmai vezető, valamint a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságtól Kiss Krisztina rendőr főtörzszászlós. Ezen a jelzőrendszeri tagok, a közoktatási intézményeken kívül a rendőrség, valamint a bíróság képviselő vettek részt.

A 2. szekció a bekerülés a szakellátásba, visszakerülés a családba- kérdések és válaszok, dilemmák a gyermekek kiemelése témájában a meghívott TEGYESZ vezetők és a jelzőrendszeri tagok, a gyámhivatal tudta részletesen megbeszélni a mindkét ellátási formát érintő feladataikat. A szekciót a JSZSZGYK szakmai vezetői, Uray Gergely és Szögi Szabolcs, a Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatala Gyámügyi Osztály osztályvezetője Sántha Judit és a TEGYESZ meghívott vezetői Oláh Attila, illetve Csató Magdolna vezette.

A 3. szekció a hogyan tovább Óvodai- és iskolai szociális munka, az óvodai és iskolai szociális munka a kezdetektől napjainkig, kapcsolódása az intézményekhez témája került terítékre.

Az óvodai és iskolai szociális munka a JSZSZGYK kereteiben, de az oktatási intézményekben működő gyermekvédelmi ellátási forma. Fő hangsúlyt a prevencióra helyezi, s kiváló együttműködési lehetőséget nyújt a gyermekvédelmi, szociális ágazat, valamint a közoktatási intézmények között. A csoportot Csernai Dorottya, az óvodai és iskolai szociális munkás csoport vezetője irányította, s részt vett rajta a közoktatásért felelős alpolgármester Erőss Gábor is.

Az összes előadásban mindenki az együttműködés fontosságát emelte ki, mint a gyermekvédelem hatékonyságának legfontosabb tényezőjét. Többen kiemelték, hogy az elmúlt időszak, a COVID, gazdasági válság hatásai markánsan jelennek meg a kerület családjai életében. Ez fokozott kihívást jelent az ellátás számára, s azon belül is a gyermekek mentális egészségének biztosítására. A JSZSZGYK fő feladatának fogja tekinteni a mentális ellátás fejlesztését, hatékonyságának növelését.

A tanácskozás előadásainak prezentációja megtekinthető a JSZSZGYK honlapján a www.jszszgyk.hu címen.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!