Nyugi Ovi és Békés Iskolák program Józsefvárosban- záró esemény

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Nyugi Ovi és Békés Iskolák program Józsefvárosban- záró esemény

A Békés Iskolák program keretén belül a Közalapítvány támogatásával két józsefvárosi iskolában volt év végi projektnap.

A két iskolában (Deák Diák és Németh László) 2022. szeptemberben kezdődött a Békés Iskolák program.

Az első félévben a tanárok képzése zajlott, a második félévben pedig elkezdték az iskolai bántalmazás elleni programot bevezetni az osztályokban.

A két projektnap témája az iskolai bántalmazás elleni fellépés és egymás védelmezése volt.

A tanulók ezen a napon több, különféle foglalkozáson vettek részt, amelyeken az egymásra figyelést, a pozitív üzenetek fontosságát, az együttműködést tapasztalhatták meg és gyakorolhatták.

A gyerekek mind a két iskolában ezzel kapcsolatos feladatokat kaptak, videót, plakátot készítettek és ebben a témában készítettek alkotásokat, írtak novellát, dalt.

Jövőre mindkét iskolában folytatódik a program további programelemekkel, illetve két másik iskolában is elkezdjük a program bevezetését.

 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!