Megnyitott a Harminckettesek tere

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Megnyitott a Harminckettesek tere

A 2023. június 30-i Harminckettesek térfoglalón olyan arcát mutatta a tér, mint még soha.

Akadályversennyel, Baross utcán szálló buborékokkal, ping-pong és sakk csatákkal, társasjátékkal, zenével, sok-sok nevetéssel ünnepeltük meg az átalakított teret, és a MH BHD 32. Testőrezred is bemutatkozott. 

A Harminckettesek tere átalakítása 2023. június 19-én kezdődött meg a forgalmi rend megváltozásával. Ezt követően aszfalt rámpákát készítettünk a szervizút két oldalára a Baross utca mentén, illetve a Kisfaludy utca felőli sarokra. Az aszfaltozás után a Baross utcát ábrázoló aszfaltfestés felszerkesztése következett. Ehhez ipari zsírkrétát használtak a kivitelezők, így még az esti vihart is kibírta a felrajzolás. A felszerkesztés során kirajzolódtak a Baross utca menti főbb terek, a Kálvin tértől egészen az Orczy térig. Az átalakítás leglátványosabb eleme az aszfaltfestés elkészítése volt, az utcák fehérek, a terek pedig sárga színt kaptak. 

Ülőhelyeket és hulladékgyűjtőket helyeztünk el a tér különböző pontjain, így a fák által árnyékolt szobor mögötti területre, a buszmegálló környékére és a szervizútra. A sárga növényládákba sok fajta növény került, például cserszömörce, rozmaring, bíbor kasvirág és verbéna. A következő állomás a Harminckettesek helytörténetét bemutató kiállítás felállítása volt, ami buszmegállókhoz hasonló oszlopokra került. A tablókon olvashatunk a téren egykor megtalálható Bodó kávéházról, a Dohányraktárról, és azt is megtudhatjuk, hogy hány császárpingvin férne el a téren?

A Térfoglalón kipróbáltuk, hogy a megszokotthoz képest hogyan lehet máshogy használni a teret. Az eseményt a MH BHD 32. Testőrezred Különleges Díszelgő Csoportja nyitotta meg, nem mindennapi látványt nyújtva a szervizúton. A zenés bemutató után akadályversenyt hirdettünk, a gyerekek biciklivel, futva vagy rollerrel vágtak neki a pályának, a rajtba visszaérve lufi volt a nyeremény. A teret óriásbuborékok lepték el, közben folyamatosan ping-pongoztak az emberek, ádáz sakk csaták folytak és társasjátékozni is lehetett a fák árnyékában. A szobor előtt a MH BHD 32. Testőrezred statikus bemutatót is tartott, ahol fegyvereket és egyenruhákat lehetett megnézni. Köszönjük mindenkinek aki eljött, zenélt, malmozott, urgóiskolázott, társasjátékozott, biciklizett, buborékot vadászott vagy a kiállítást böngészte. 

Nézze meg videónkat a tér kísérleti kialakításáról! 

Ha pedig bármilyen kérdése van az új kialakítással kapcsolatban, írjon a info@rev8.hu email címre.

 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!