Ne öntse ki a használt sütőolajat!

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Ne öntse ki a használt sütőolajat!

A zsírban, illetve olajban való sütés napjainkban a legelterjedtebb konyhatechnikai eljárások egyike.

A többszöri sütés folyamán azonban a sütőolajban olyan vegyületek jönnek létre, amelyek károsak az emberi szervezetre is, így a zsiradékot néhány sütés után teljesen le kell cserélni.

A használt sütőolaj esetében kiemelten fontos a szelektív gyűjtés: már egyetlen, a csatornába öntött liter használt olaj akár százezer liter élővizet is képes elszennyezni.

A szakszerű gyűjtés célja, hogy ne kerülhessen a szennyvízelvezető csatornába, a vizekbe, a talajba vagy akár a kommunális lerakóba, mert rendkívül káros, emellett a használt sütőolaj hasznosítható.

A lakossági használt sütőolaj, sütőzsiradék begyűjtésével és környezetbarát kezelésével több környezetvédelmi engedéllyel rendelkező vállalkozás is foglalkozik. A Biotrans Kft. 2020 szeptembere óta szervezi a lakossági használt sütőolaj begyűjtési programot „CseppetSem!” program néven, ez mára több mint 900 településen sikerrel működik.

A „CseppetSem!” rendszer célja, hogy a lakosságnak minél kisebb erőfeszítésébe teljen, hogy környezetbarát módon helyezze el ezt a típusú hulladékot.

A rendszer előnye, hogy a használt sütőolajat és sütőzsiradékot nem önteni kell a gyűjtőedénybe, hanem PET-palackban vagy befőttesüvegben kell benne elhelyezni. (Nem jelent problémát, ha esetleg az üveg összetörik, mert a tartalma a gyűjtőből akkor is kinyerhető.)

A hulladékot a gyűjtő cseréjével szállítják el az egyszerű ürítés helyett, tehát a gyűjtőpontra minden alkalommal tisztított és fertőtlenített, új gyűjtő kerül.

A Józsefvárosi Önkormányzat döntése értelmében a Biotrans Kft. az önkormányzat által megjelölt helyszínre telepített kifejezetten a használt sütőolaj begyűjtéséhez kialakított, megfelelő méretű gyűjtőedényt.

A józsefvárosi gyűjtőpontok listája (a lista folyamatosan bővülhet):

  • Teleki téri piac (Teleki László tér 11.)
  • Józsefvárosi Óvodák (székhelyóvoda) (Tolnai Lajos u. 7–9.)
  • Hétszínvirág Tagóvoda (Kun u. 3.)
  • Pitypang Tagóvoda (1087, Százados út 14.)
  • Százszorszép Tagóvoda (1084, Szűz u. 2.)
  • Virágkoszorú Tagóvoda (1083, Baross u. 91.)
  • Gyermekkert Bölcsőde (1082, Nagy Templom u. 3.)

Térképen a gyűjtőpontok: https://maphub.net/jozsefvarosionkormanyzat/hasznalt-sutoolaj-jozsefvaros

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!