Józsefvárosi nyári napközis tábor

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Józsefvárosi napközis nyári tábor 1–4. hét (július 1–26.): Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola, 1089 Budapest, Vajda Péter u. 25–31. 5–8. hét (július 29.–augusztus 23-ig): Losonci Téri Általános Iskola, 1083 Budapest, Losonci tér 1.

A józsefvárosi Kesztyűgyár Közösségi Ház 2024-ben is megszervezi a nyári napközis tábort a Józsefvárosban lakó vagy tanuló, általános iskolás gyerekek számára.

2024. július 1-jétől augusztus 23-ig, nyolc héten keresztül heti turnusokban hétfőtől péntekig van lehetőség részt venni a táborban.

A Belső-Pesti Tankerület Központ tájékoztatása szerint a nyári szünet első és utolsó hetében az általános iskolák a saját diákjaik számára ügyeletet tartanak.

A programok hétköznapokon 8-tól 16 óráig tartanak.

7 és 8 óra között, illetve 16 és 17 óra között ügyeletet tartunk.

Több turnusra is lehet jelentkezni.

Józsefvárosban lakó vagy tanuló, általános iskolás, 7–14 éves korú gyermekeket tudunk fogadni, továbbá józsefvárosi önkormányzati intézményben dolgozók gyermekeit.

Figyelem, a tábor helyszíne változik az idén!

  • 1–4. hét (július 1–26.): Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola, 1089 Budapest, Vajda Péter u. 25–31.
  • 5–8. hét (július 29.–augusztus 23-ig): Losonci Téri Általános Iskola, 1083 Budapest, Losonci tér 1.

 

A szülők számára a tábor költsége az étkezési díj befizetését jelenti, amelynek összege 1300 Ft/nap (reggeli, ebéd, uzsonna). Amennyiben a gyermek az iskolában kedvezményesen vagy ingyenesen étkezik, a táborban is megkapja ugyanezt a kedvezményt.

A jelentkezési lapot és a részletes szülői tájékoztatót megtalálja lejjebb, letölthető formában, valamint a Kesztyűgyár honlapján, emellett személyesen is átvehető a Kesztyűgyárban (Mátyás tér 15.) minden hétköznap 9 és 18 óra között.

A dokumentumok kitöltésében igény esetén a Kesztyűgyár munkatársai tudnak segíteni, forduljon hozzájuk bizalommal.

A szülők számára szóbeli tájékoztató alkalmakat is szerveznek, ahol lehetőség van a részletek megbeszélésére a tábort megvalósító munkatársakkal.

Az első alkalom várható időpontja: 1 héttel az első turnus előtt. A pontos időpontot a későbbiekben meghirdetjük, illetve a jelentkező családokat értesítjük.

További információ:

Telefon: 06-1/7881344 E-mail: tabor@kesztyugyar.hu

MELLÉKLETEK

 

 

Kapcsolódó dokumentumok
  1. Szülői tájékoztató Utolsó frissítés: 2024. május 28.
    221 KB PDF dokumentum
  2. Jelentkezési lap Utolsó frissítés: 2024. május 28.
    164 KB Word dokumentum

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!