Átadtuk a Semmelweis napi kitüntetéseinket

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Átadtuk a Semmelweis napi kitüntetéseinket

A hagyományokhoz híven Semmelweis Ignác születésének évfordulóján emlékezünk az anyák megmentőjére, valamint ezen a napon fejezzük ki elismerésünket az egészségügyben kiemelkedően teljesítő dolgozóknak.

A díjátadó előtt Oláh Tzumó Árpád és Szabó Gabriella adott zenés műsort.

Ezen a napon kerültek átadásra a „Józsefváros Egészségügyéért”, a „Polgármesteri Dicséret”, a „Főigazgatói Dicséret” kitüntetések valamint a „Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerései” és a „Törzsgárda Jutalom” kitüntetések.

Józsefváros Egészségügyéért kitüntetést kaptak:

A pszichiátriai gondozó csapata

Németh Károlyné

Horváth Lászlóné Dr. Zámolyi Erzsébet

Sőregi Attiláné

Polgármesteri Dicséretben részesültek:

Dr. Csépányi Attila Antal

Dr. Fodor Ildikó

Főigazgatói Dicséretben részesültek:

Dr. Bede Viktória

Péter-Szabóné Krusch Veronika

Németh Béláné

Dr. Horváth Tamás

Kunné Balta Ibolya

István Lajosné

Hetesiné Koczó Ildikó

Benda Mónika

Kerékgyártó Istvánné

Smainné Szegő Ágnes

Törzsgárda Jutalomban részesültek:

Balogh Brigitta – 5év

Beczásy Adél – 5év

Kárpáti Tímea – 5 év

Kloczkáné Szamosi Anita – 5 év

Kissné Spievla Szabina – 5 év

Dudás Zsuzsanna – 5 év

Bujka Éva – 5év

Dékányné Aranyosmaróthy Ida – 5 év

Hegedűs János -5 év

Dr. Ajtay Zsófia Eszter -10 év

Molnár Emese -10 év

Lóth Szilvia – 10 év

Ágics Éva -10 év

Dr. Csépányi Attila Antal – 10 év

Baloghné Mészáros Nikoletta -10 év

Kelczné Nagy Csilla -10 év

Nagy Zsuzsanna -10 év

Bertalan Mária – 15 év

Dr. Faragó Judit – 15 év

Koronczai Sándorné – 15 év

Varga Mónika – 15 év

Miskolczi Krisztina – 15 év

Gyuricza István – 20 év

Antal Ágnes – 20 év

Brellos Györgyi – 25 év

Mészáros Sándorné – 25 év

Győri Istvánné – 30 év

Hámori Péter – 30 év

Dr. Kleiber Ferencné – 30 év

Nagyné Oroszi Klára – 30 év

Sunyovszkyné Székely Brigitta – 30 év

Könyves Tóth Gabriella – 30 év

Dr. Zilahy Dezső Péter – 35 év

Adyné Palócz Ágnes – 40 év

Kiss Szabó Lajosné – 45 év

Németh Károlyné – 45 év

Csirszka Ágnes – 50 év

Király Zoltánné – 50 év

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Elismerő oklevelében részesül:

Nabilek Ágnes

Seleverné Mészáros Julianna

Király Zoltánné

Szőke Anna

Czibókáné Mónus Éva

Birinyi Zsuzsanna

Gulyás Erzsébet

Gratulálunk a díjazottaknak és köszönjük munkájukat!

 

 

 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!