Mező Ágnes

Mező Ágnes

külső bizottsági tag

Városüzemeltetési Bizottság

forward_to_inbox mezo.agnes957@gmail.com contact_mail +36 70/298-8280
Bemutatkozás

A C8 Civilek Józsefvárosért szervezet delegáltjaként kerültem a városüzemeltetési bizottságba. Motivációm tevékenyen részt vállalni egy emberközpontú, szolidáris, demokratikus politikai értékrend, vagyis a nyitottság, átláthatóság, tisztesség, szolgálat érvényre juttatásában.

Széleskörű pénzügyi, üzleti és humán tapasztalatommal szolgálni kívánom környezetem és az itt élő emberek fejlődését. Eredménycentrikus, alapos és felkészült vagyok. Szeretem sok emberrel megbeszélni a dolgokat, mert együtt bölcsebbek és kreatívabbak vagyunk. Célom, hogy érdemi ellenőrző és fejlesztő munkát végezzek a bizottságban, képviseljem Pikó András politikai programját, és támogassam a C8 víziójának megvalósulását a részvételi demokrácián és lobbitevékenységen keresztül.

Eredetileg biológia-földrajz-angol szakos általános és középiskolai tanár voltam. A rendszerváltáskor karriert váltottam, szereztem két közgazdász diplomát, és 5 multi cég magyarországi leányvállalatának a megalapításában és felépítésében vettem részt. Én voltam a gazdasági-adminisztratív igazgató, és a magyar körülményekhez való harmonizációt végeztem mind a jogszerű működés mind az emberi erőforrás oldaláról. A különböző ágazatokban és országokban működő multik hozták magukkal a saját rendszerüket és üzleti gondolkodásmódjukat, amelyet nekem meg kellett értenem, és beilleszteni a magyar környezetbe úgy, hogy mindkét oldal elégedett legyen az eredménnyel. Előfordult, hogy felügyelő bizottsági tagként a cégcsoport másik vállalkozásban lévő kisebbségi tulajdonát kellett óvnom az ottani magyar kiskirályoktól. 15 év után úgy éreztem, hogy az üzleti életben, a vállalkozások felépítésében szerzett tapasztalatomat és a külföldi vezetőkkel gyakorolt kommunikációt már tanítani is tudnám. 10 éve a harmadik karrierváltásom a magyar KKV-k számára nyújtott vállalkozásfejlesztési, üzleti és vezetői coaching, mentoring szolgáltatás az ActionCOACH franchise rendszerében.

Regisztrált üzleti és stratégiai coach, mentor vagyok a Horizon 2020 uniós projektben, mely a hazai KKV-k innovációs és fejlesztési projektjeinek támogatásához üzleti coaching, mentoring támogatást biztosít. Mindezen túlmenően life coachként személyiségfejlesztéssel, kommunikációs tanácsadással foglalkozom. A hozzám forduló emberek életvezetési és üzleti problémáit tudatos és tudatalatti szinten összehangolva, személyre szabott módon kezelve végleges eredményeket érek el.

A városüzemeltetési bizottságban a szakmai hozzáértés lényeges, hogy értsük a számokat és összefüggéseket, hogy képesek legyünk más nézőpontokat behozni, új megoldási javaslatokkal előállni. Ezen tapasztalatom mellett jól hasznosulhatnak kommunikációs, emberismereti, kérdezéstechnikai erősségeim, mivel itt a kerület napi operatív működésének felügyelete mellett nagy szerepet kaphat a lakókkal való kapcsolatfelvétel, a lakossági igények felmérése, visszajelzések gyűjtése a munkánk eredményéről. Aktív részese akarok lenni a fejlesztő folyamatoknak, az értékrend, a helyi kultúra változásának. Ha te is szeretnél ebben részt venni, keress meg a mezo.agnes957@gmail.com e-mail címen vagy a +36 70/298 8280-as telefonszámon

Testületi tagság
Városüzemeltetési Bizottság

workspace_premium külső bizottsági tag

Üdvözöljük! Oldalainkon sütiket (böngészőjében tárolt adatokat) használuk azért, hogy még jobbá tehessük az Ön számára tartalmainkat. Részletes irányelveinkért kérjük olvassa el  Adatvédelmi tájékoztatónkat!