Veres Gábor

Veres Gábor

MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-SZOLIDARITÁS

Józsefváros Jövőjéért frakció

Önkormányzati képviselők

email veresg@jozsefvaros.hu phone +36 1/459-2183 meeting_room I. em. 108.
Fogadóóra, ügyfélfogadás

Minden hónap második hétfőjén 15-17 óra között. Előzetes bejelentkezés a veresg@jozsefvaros.hu e-mail címen. Helyszín Józsefvárosi Önkormányzat, 1082 Budapest Baross u. 63-67, 108-as szoba

Bemutatkozás

Önkormányzati képviselő, a józsefvárosi Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Közterülethasznosítási Bizottság elnöke. 45 éves marketing szakember, 2 gyermek édesapja.

Miskolcon született 1974-ben. Középiskolai tanulmányai után színésznek tanult, majd ekként dolgozott.

Alapító tagja volt az ország első, állandó vidéki kereskedelmi rádiójának. Hosszú éveket töltött a mikrofon mögött műsorvezetőként.

Négy évig élt az Egyesült Államokban, ahol marketing szakirányú képesítést szerzett.

Marketing és kommunikációs vezetőként dolgozott az ország egyik legnagyobb szállítmányozási cégénél, majd ismét a média világába tért vissza.

Továbbfejlesztve szakmai tanulmányait, MBA képesítést szerzett.

Politikai pályafutását a Magyar Szocialista Pártban kezdte. 2014-ben az MSZP szóvivője lett. Jelenleg az MSZP józsefvárosi szervezetének elnöke, a párt Országos Választmányának elnökhelyettese.

Négy évig volt külsős tagja a főváros ’tulajdonosi bizottságának, az elmúlt két évben pedig a józsefvárosi önkormányzat ’humán bizottságának.

Volt labdarúgó játékvezető, NB2-ben röplabdázott.

Angolul beszél

Vagyonnyilatkozatok
2024. évi vagyonnyilatkozat Utolsó frissítés: 2024. január 31.
337 KB PDF dokumentum
2023. évi vagyonnyilatkozat Utolsó frissítés: 2023. január 27.
329 KB PDF dokumentum
2022. évi vagyonnyilatkozat Utolsó frissítés: 2022. március 24.
360 KB PDF dokumentum
2021. évi vagyonnyilatkozat Utolsó frissítés: 2022. március 24.
347 KB PDF dokumentum
2020. évi vagyonnyilatkozat Utolsó frissítés: 2022. március 24.
342 KB PDF dokumentum
2019. évi vagyonnyilatkozat Utolsó frissítés: 2022. március 24.
2 MB PDF dokumentum
Testületi tagságok
Képviselő-testület

képviselő-testületi tag

hivatal@jozsefvaros.hu

Költségvetési és Pénzügyi Bizottság

bizottsági tag

Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Közterület-hasznosítási Bizottság

elnök

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!