Gyerekek és a párkapcsolati erőszak

A párkapcsolati erőszak elsősorban a partnerre irányul, de messzemenő következményei vannak a párral élő gyermekekre nézve is.

 

Látják, hallják, érzik, gondolják

A gyerekek hallják és látják, ahogyan az egyik szülő megalázza, kihasználja, megveri, megerőszakolja, fenyegeti és a legrosszabb esetben megöli a másikat. Gyakran közvetlen erőszaknak is ki vannak téve, a bántalmazó igyekszik őket is a bántalmazott ellen fordítani vagy kémként felhasználni. Az is előfordul, hogy az áldozatnak nincs más szövetségese, csak a vele élő gyerek, akire így olyan felelősség hárul, amelyet koránál és helyzeténél fogva nem tud kezelni.

Ahogyan azt tanulmányok is mutatják, szoros összefüggés van az anyák elleni erőszak és a gyermekek elleni erőszak között: ha az anyát bántalmazzák, a kutatások szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a gyermekeknek is el kell szenvedniük közvetlen erőszakot. Bizonyítékok vannak arra is, hogy azokban a családokban, ahol a gyermekeket bántalmazzák, az esetek több mint felében az anya is erőszaknak van kitéve.

A szülők közötti erőszak a gyermekeknél súlyos lojalitási konfliktust okoz: félnek a bántalmazó szülő dühétől és erőszakos kitörésétől. Általában gyűlölik őt ezért, de ezzel egyidejűleg vágynak az elismerésére és szeretetére, hiszen függő helyzetben vannak, és a túlélésük érdekében kénytelenek alkalmazkodni a gondviselőikhez, bármilyenek legyenek is azok. Akik ilyen családban nevelkednek, gyakran érzik bűnösnek magukat a bántalmazó erőszakossága miatt, és azt gondolják, ők felelősek a bántalmazott szülő és a testvérek védelméért, ez pedig rendkívül megterhelő egy gyerek számára. A bántalmazott szülővel való kapcsolatuk is megromolhat: őt általában védtelennek és gyengének látják, ugyanakkor időnként elhanyagolónak vagy erőszakosnak is érezhetik, hiszen az erőszak gyakran akadályozza az áldozatot abban, hogy megfelelő szülői gondoskodást nyújtson.

A szülők közti párkapcsolati erőszak a gyermeket súlyos stressznek teszi ki, valamint károsan hat fizikai, lelki és társas fejlődésére. Poszttraumás zavarok, testi problémák, a stressz okozta tanulási és teljesítményzavarok, torz nemi szerepek az előre látható következményei annak, ha a gyermekeket magukra hagyjuk ezekkel a megrázó tapasztalatokkal. Az, aki bántalmazza a partnerét vagy volt partnerét, nem lehet megfelelő szülő. A párkapcsolati erőszakot tehát a gyermeket veszélyeztető tényezőként is komolyan kell venni.

Példáinkban az egyszerűség kedvéért az „anya” és „apa” szavak szerepelnek, de a párkapcsolati erőszak hatásai nagyon hasonlóak akkor is, ha az elkövető vagy áldozat nevelőszülő, vagy leszbikus/meleg kapcsolatban él.

Látják:

Apa lökdösi, üti, rugdossa anyát, a haját tépi.

Tárgyakkal üti, tárgyakat dobál.

Apa fenyegetően néz, anya fölé tornyosul.

Fegyver vagy kés van apa kezében.

Apa megerőszakolja anyát.

Anya összeesik.

Anya menekülni próbál, védekezik és küzd.

Anya vérzik.

Érzik:

Az apa mérgét, romboló dühének hevességét.

Az anya félelmét, tehetetlenségét és alávetettségét.

A testvérek félelmét, főleg a kisebbekét.

A biztonság hiányát, a kiszolgáltatottságot.

Gyűlöletet az apa iránt.

Bűntudatot amiatt, hogy nem tudnak segíteni.

A feszültség fokozódását.

A saját félelmüket és tehetetlenségüket.

Hallják:

Apa üvölt, csapkod.

Anya sikít, segítségért kiabál.

Apa veréssel, gyilkossággal fenyegeti anyát.

Apa gúnyolja és szidja anyát és anya rokonait.

Apa azt mondja, anya hülye és nem kell rá hallgatni.

Azt mondja, anya semmire se jó.

Anya sír.

Anya kiabál apával, dühödten védekezik.

Gondolják:

Apa meg fogja ölni anyát.

Segítenem kell anyának.

A kicsiket ki kell hagyni ebből.

Be kell avatkoznom, de félek.

Apa meg fog verni engem.

Mindannyiunkat megöl.

Anya az oka, miért ellenkezik mindig?

Anya olyan gyenge, lenézem őt.

Sajnálom anyát, szeretem apát.

Nem akarom, hogy apa elmenjen.

Bárcsak ne lennék itt, legszívesebben eltűnnék.

Senki sem véd meg, nem számítok.

A férfiak erőszakosak.

Ajánlott olvasmányok:

Lundy Bancroft, Jay G. Silverman és Daniel Ritchie: Lehet-e jó apa a bántalmazó? – A partnerbántalmazás hatása a szülő-gyermek kapcsolatra. Budapest, Háttér Kiadó –NANE Egyesület, 2013.

Helen Benedict: Csak okosan! Önvédelem kamaszoknak. Budapest, Háttér Kiadó – NANE Egyesület, 2004.

Susan Forward: Mérgező szülők. Hogyan szabaduljunk meg fájdalmas örökségünktől, és nyerjük vissza életünket? Budapest, Háttér Kiadó, 2000.

Thomas Gordon: P. E. T. A szülői eredményesség tanulása. A Gordon-módszer: Hogyan változtathatják a szülők a gyerekhez fűződő egyoldalú viszonyukat egyenrangú, örömteli kapcsolattá? Budapest, Gondolat Kiadó, 1991.

NANE Egyesület: Miért marad? Budapest, 2006.

Tóth Olga: Erőszak a családban. TÁRKI Társadalompolitikai Tanulmányok, 12. 1999.

Ajánlott honlapok:

www.nane.hu • www.facebook.com/NANEegyesulet

www.patent.org.hu • www.facebook.com/patent.egyesulet

www.nokjoga.hu

www.muszajmunkacsoport.hu

www.gyermekbantalmazas.hu

Ha felmerül Önben a gyanú, hogy Ön vagy egy ismerőse párkapcsolati erőszaktól szenved, információért és támogatásért hívja a NANE ingyenes segélyvonalát!

A cikk alapjául szolgáló szórólap a „Beszélj Velem! A gyerekek és fiatalok a párkapcsolati erőszak ellen” című képzési segédlet alapján készült, amely szabadon letölthető a www.nane.hu oldalról a Kiadványok közül.

Kiadja a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület 1447 Budapest, Pf. 502. www.nane.hu info@nane.hu

A szórólap eredeti verziója az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával készült 2014-ben. Szabadon fénymásolható!

A szórólap letölthető verziója >>>

NANE SEGÉLYVONAL BÁNTALMAZOTT NŐK ÉS GYEREKEK SZÁMÁRA: 06 80 505 101

Hétfő, Kedd, Csütörtök, Péntek: 18:00-22:00

Szerda: 12:00-14:00

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!