Új összekötő épület és megújult udvar a Százszorszép óvodában

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Megújult a Százszorszép óvoda

Megújult a Szűz utca 2. szám alatt található Százszorszép óvoda – a felújítási munkák befejeződtek.

Korábban számos felvetés, ötlet érkezett az óvodapedagógusoktól, a szülőktől, sőt maguktól a gyerekektől is, ezek megvalósítása az óvoda új, látványosabb, modernebb megjelenéséhez vezetett.

A két épület összekötésével egy régóta dédelgetett álom valósult meg, ami a csoportszobák közötti – fedett, az időjárástól független – átjárást biztosítja.

Az óvodába érkezés és a bejutás is ezen az üveg összekötő épületen keresztül – akadálymentesen is megközelíthetően – valósul meg.

Az első épület egy fedett-nyitott teraszt is kapott, amely esős idő esetén is megoldást kínál a gyerekek levegőztetésére, kinti tartózkodására.

Az udvar teljesen megújult: öntött, színes gumiburkolatot kapott, valamint új játszóeszközöket helyeztünk ki. A hátsó tűzfal rendbetétele és a fal elé ültetett bokrosodó növénysor kellemes és barátságos látványt nyújt.

Az Óbudai Egyetemmel határos gazdasági épület külső burkolata és belső felújítása is megtörtént.

A felújítással kapcsolatos további részletek ITT olvashatók.

 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!