2024 novemberében alakult meg a Józsefvárosi Ifjúsági Fórum a JÓKER gyerekrészvételi projekt keretében, amit részben az Európai Unió támogatásával valósított meg a Józsefvárosi Önkormányzat. A fórum célja az volt, hogy a kerületben élő fiatalok elmondhassák véleményüket a kerület ügyeiről, és saját javaslatokat és igényeket fogalmazhassanak meg a döntéshozók felé.
Az Ifjúsági Fórum tíz fiatal tagja összesen nyolc alkalommal találkozott 2024 november és 2025 június során, ahol a korábban a Gyerekfórum által felvetett témákat gondolták tovább, és kidolgozták saját ötleteiket is. A megbeszélések során több fontos témával is foglalkoztak:
- a biztonságérzet javítása,
- a zöldterületek állapota,
- köztisztaság kérdései,
- valamint a kortárs bántalmazás megelőzésének lehetőségei.
Találkozás a döntéshozókkal
Bár a fórum munkája júniusban lezárult, 2025 októberében a résztvevő fiatalok személyesen találkoztak a kerület vezetőivel, és bemutatták nekik javaslataikat.
A találkozón részt vett:
- Pikó András, polgármester
- Dr. Udvarhelyi Éva Tessza, alpolgármester
- Sátly Balázs, alpolgármester
- Rádai Dániel, alpolgármester
A fiatalok kettesével beszélgettek a döntéshozókkal, elmondták a javaslatokat és rákérdeztek azok megvalósításának lehetőségeire.

Vállalások a döntéshozóktól
A záróalkalom során a vezetők konkrét vállalásokat is tettek, többek között:
- A közrenddel kapcsolatos intézkedésekről az alpolgármester beszámol az ifjúsági fórum munkáját folytató Józsefvárosi Ifjúsági Tanácsnak.
- A Deák Diák Iskola környékén a zebrák biztonságosabbá tétele.
- Annak vizsgálata, hogy a gyalogátkelőknél, főként iskolák közelében, tudna-e több közterület-felügyelő lennik.
- Több járőröző közterület-felügyelő a kerület utcáin.
- Folyamatos egyeztetés a VIII. kerületi rendőrkapitánnyal a nagyobb rendőri jelenlét érdekében.
- Több utcai szemetes kihelyezése, gyakoribb takarítás.
- Még több új, nyilvános WC megnyitása.
- Játszótéri játékkölcsönző rendszer kialakítása.
- Információk eljuttatása az iskolákba a hajléktalanságról.
Köszönjük a részvételt és a féléves közös munkát mind a tíz fiatalnak!
Indul a Józsefvárosi Ifjúsági Tanács (JIT)
A fórum munkájának folytatásaként a Józsefvárosi Önkormányzat elindítja a Józsefvárosi Ifjúsági Tanácsot (JIT). Ez egy állandó, fiatalokból álló testület lesz, amelynek célja, hogy a kerületi gyerekek és fiatalok folyamatosan és öntevékenyen képviselni tudják saját szempontjaikat az önkormányzat munkájában.
A JIT lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok beleszóljanak a döntésekbe, javaslatokat tegyenek, és valódi hatással legyenek a kerület életére.
Szeretnél tag lenni?
Jelentkezz a Józsefvárosi Ifjúsági Tanácsba!
Jelentkezési határidő: 2025. november 7.
Jelentkezési űrlap és további információk – kattints ide!

