Önkormányzati támogatás felsőoktatásban tanulóknak

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Önkormányzati támogatás felsőoktatásban tanulóknak

Ebben az évben is pályázhatnak a kerületben élő, hátrányos helyzetű hallgatók az önkormányzat támogatására a Bursa Hungarica program keretében. A pályázat benyújtásának határideje: 2021. november 5.

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium hozta létre azzal a céllal, hogy a felsőoktatási intézmények hátrányos helyzetű hallgatói számára rendszeres anyagi segítséget nyújtson, illetve a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetővé váljon a felsőoktatásban való részvételt. A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként több forrás szolgál, közülük az egyik a kerületi önkormányzat által nyújtott támogatás.

Milyen típusai vannak az ösztöndíjnak?

Az ösztöndíjnak két típusa van:

  • az „A” típusú pályázat időtartama 10 hónap, ami két egymást követő tanulmányi félévet foglal magában. Jelen esetben ez a 2021/2022. tanév második féléve és a 2022/2023. tanév első féléve.
  • a „B” típusú pályázat időtartama háromszor 10 hónap, ami hat egymást követő tanulmányi félévet foglal magában. Jelen esetben ez a 2022/2023. tanévet, a 2023/2024. tanévet és a 2024/2025. tanévet jelenti.

Kik pályázhatnak?

Az „A” típusú ösztöndíjra azok a VIII. kerületben lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű pályázók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali munkarend), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

Az ösztöndíjra azok is pályázhatnak, akik 2022 tavaszi félévében befejezik a tanulmányaikat, azaz 2022 őszén már nem lesznek hallgatók. Ebben az esetben a 2022/2023. tanév első félévére eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra.

Az ösztöndíjra pályázhatnak azok is, akiknek a hallgatói jogviszonya a pályázás időpontjában szünetel, viszont a 2021/2022. tanév második félévében aktív hallgatói jogviszonnyal fognak rendelkezni.

A „B” típusú ösztöndíjra azok a VIII. kerületben lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű, fiatalok jelentkezhetnek, akik a 2021/2022. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek, akik és a 2022/2023. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.

A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik a 2022. évi felsőoktatási felvételi eljárásban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2022/2023. tanévben ténylegesen megkezdik.

Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki:

  • – a Magyar Honvédség és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója
  • – doktori (PhD) képzésben vesz részt
  • – kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban és/vagy vendéghallgatói képzésben vesz részt.

Mekkora a támogatás?

A támogatás minimum összege 5.000 Ft/fő/hó, maximum összege 12.000 Ft/fő/hó.

Hogyan történik az elbírálás?

Az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. Önkormányzatunk ösztöndíjrendszerhez történő csatlakozását követően 2014. évben 46 fő, 2015. évben 62 fő, 2016. évben 56 fő, 2017. évben 61 fő, 2018. évben 49 fő, 2019. évben 33 fő, 2020. évben 25 fő, 2021-ben 22 fő részesült támogatásban.

Az önkormányzat a határidőn belül benyújtott, formailag megfelelő pályázat elbírálását követően a pályázót támogatásban részesíti vagy a pályázó támogatási igényét elutasítja. Az önkormányzat a megítélt havi támogatás összegét a pályázati forduló teljes tartamára garantálni köteles, annak módosítására nem jogosult.

A bírálati szempontsor a következő:

– a pályázó egyedül élő (egy fős háztartásban él) és havi nettó jövedelme a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 200%-át nem haladja meg (57.000,- Ft)

– a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelme a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150%-át nem haladja meg (42.750,- Ft), és a pályázó munkaviszonyra, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelemmel nem rendelkezik

– a pályázó háztartásában élők közül valamely személy a pályázat benyújtásakor a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 33. §-a szerinti aktív korúak ellátására jogosult vagy a pályázat benyújtását megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott,

– a pályázó vagy vele egy háztartásban élő személy súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg,

– a pályázónak gyermeke van, aki a pályázóval egy háztartásban él,

– pályázó árva vagy félárva,

– pályázóval egy háztartásban élő eltartott gyermekek száma 3 vagy annál több,

– a pályázó állami gondozásban nevelkedett,

– a pályázó MACIKA ösztöndíjban részesült.

Ha a pályázónál az itt felsorolt szociális körülmények közül legalább három előfordul, úgy őt halmozottan rászorulónak kell tekinteni és pályázatát az elsők közé kell sorolni.

A pályázatok elbírálása a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik, az erre vonatkozó döntést 2021. december 6. napjáig kell meghozni.

Hogyan kell benyújtani a pályázatot?

A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges itt: https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx

Az EPER-Bursa rendszerben véglegesített pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a Józsefvárosi Önkormányzat Humánszolgáltatási Ügyosztály Családtámogatási Irodáján (1082 Budapest, Baross utca 66-68.) kell benyújtani személyesen vagy postán.

Személyesen:

Hétfő: 13.30-18.00

Szerda: 8.15-16.30

Péntek: 8.15-11.30

Postacím: Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat, 1082 Budapest, Baross utca 63-67.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes, és csak véglegesített pályázatot lehet elbírálni!

A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2021. november 5.

További információ:

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Bursa Hungarica Ügyfélszolgálat

1381 Budapest Pf. 1418

Tel.: (06-1) 550-2700

bursa@emet.gov.hu

www.emet.gov.hu (Bursa Hungarica)

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Humánszolgáltatási Ügyosztály Családtámogatási Iroda

1082 Budapest, Baross utca 66-68.

Tel.: (06-1)459-2277 (Nagy Ibolya, Balázs Mónika)

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!