Józsefvárosi kötődésű civil szervezetek és csoportok online fóruma – beszámoló

event_available Utolsó frissítés:

A Józsefvárosi Önkormányzat számára kiemelten fontos a józsefvárosi kötődésű civil szervezetekkel és csoportokkal való együttműködés, ezért a Közösségi Részvételi Iroda 2021. június 23-án online fórumot szervezett a civilekkel való párbeszéd elősegítése érdekében. Az eseményre több mint 20 józsefvárosi kötődésű civil szervezet regisztrált.

A fórum célja a különböző területen, józsefvárosi közösségek érdekében tevékenykedő civil szervezetek munkájának, nehézségeinek megismerése volt annak érdekében, hogy az elfogadott Civil Stratégia alapján a számukra leginkább alkalmas platformot alakítsák ki közösen, ahol az önkormányzat irányába visszajelzéseket adhatnak, illetve részt vehetnek az őket érintő döntések alakításában. A résztvevő szervezetek hozzászólásai alapján, a civil szektor kapacitásainak, és erőforrásainak figyelembevételével arra jutott a fórum, hogy elsősorban a jelenleg működő tematikus egyeztető kerekasztalokhoz való csatlakozási lehetőség átláthatóbbá tételére van szükség. A részvételiséget erősítheti, ha minél több lehetőség van egymás megismerésére, az aktuális ügyekben - például krízishelyzet során - való együttműködésre. Erre jó lehetőséget adhat, ha tematikus kerekasztalok állnak fel, amelyek olyan önkormányzati hiányterületekre fókuszálnak, melyekben hagyományosan civil szervezetek vállalnak szolgáltató, segítő szerepet.

A fórumon a Közösségi Részvételi Iroda ismertette, hogy milyen lehetőségek adottak a helyben működő civil szervezeteknek a bemutatkozásra, tevékenységeik, programjaik terjesztésére. Bemutatásra került az újratervezett pályázati rendszer is, amelynek célja, hogy a kerületben minél több, és többféle szervezet kapjon támogatást. Az önkormányzat célja, hogy egy átláthatóbb, rugalmasabb rendszerben legyen lehetőség helyiséget bérelni, így támogatva a közösségek megerősödését, kerületben maradását. Ezek a területek egyelőre tesztüzemben működnek, várják a civil szervezetek visszajelzéseit a folyamatokban szerzett tapasztalataikról.

A fórum kötetlen beszélgetéssel zárult, melynek tanulsága, hogy egy civil szervezeteknek és informális csoportoknak szóló fórum összehívása minimum évi rendszerességgel hasznos lehet, annak érdekében hogy az önkormányzat figyelemmel kísérhesse a kerületben zajló folyamatokat, és lehetőséget adjon a szervezeteknek a civil kontroll gyakorlására.

Részletes összefoglalónkat a fórumról ide kattintva olvashatják.

Várjuk kérdéseiket, észrevételeiket a reszvetel@jozsefvaros.hu címen. A Józsefvárosi Civil Hírlevélre ide kattintva tudnak feliratkozni.

We only use cookies (data stored in your browser) when necessary to make our sites smarter for you. Please click the Accept button after reading the Privacy Policy!