Településfejlesztési Szövetség: szakmai elismerést kapott a Józsefvárosi Önkormányzat

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Településfejlesztési Szövetség: szakmai elismerést kapott a Józsefvárosi Önkormányzat

A Településfejlesztési Szövetség 2021. július 6-án Budapesten tartotta a Településfejlesztési Díj átadó ünnepségét, ahol a Józsefvárosi Önkormányzat az önkéntes rendszer 2020. évi fejlesztéséért „Önkéntesség és civil társadalom” külön elismerést kapott.

A Településfejlesztési Szövetség a településfejlesztéssel gyakorlatban foglalkozó szakemberek szervezete. Fő célja a térség- és településfejlesztéshez kapcsolódó szakmai kiválóság elősegítése, a tudományos kutatások és a jó gyakorlatok közti tudástranszfer megvalósítása.

Az évente egyszer kiosztott díjak célja, hogy elismerjék a valamilyen szempontból kiemelkedő projekteket és ezzel minél több minőségi fejlesztésre bátorítsák, inspirálják a településeket.

A szakmai zsűri a benyújtott projekteket olyan szempontok szerint értékelte, mint a megvalósítás színvonala, adaptálhatóság, a kifejtett társadalmi hatás mértéke, a fenntarthatóság és a partnerség.

A zsűri így méltatta a programot

Az élet időről-időre nehézségek elé állít bennünket. A kérdés az, hogyan tudunk adaptálódni a megváltozott körülményekhez és létre tudunk-e hozni valami szépet, valami jót a ránk zúduló problémából.

Ezzel a kérdéssel szembesültünk mindannyian a világméretű COVID járvány idején úgy egyéni, mint települési szinten, köztük Józsefváros is. A VIII. kerület a nehézséget egyben lehetőségként is kezelte. A koronavírus-járvány kapcsán kialakított józsefvárosi közösségi segítőrendszer rendszerszintű fejlődési lehetőséget nyújtott a szociális ellátórendszer, a helyi civil társadalom és az önkormányzat számára is. Az első hullám alatt elkészített stratégia mentén olyan közösségi, önkéntes munkacsoportokban indult meg a munka, mint

–    Tájékoztatás a közérdekű információk széleskörű eljuttatása érdekében

–    Segítőmunkacsoport, amelyben már az első hullám alatt is több mint 80 önkéntes segített bevásárlásban, települési támogatás igénylésében kutyasétáltatásban, gyógyszerek, adományok és étel eljuttatásában

–    Közösségi munkacsoport a lakossági konzultációs folyamatok lebonyolításáért

–    Zöld szám a gyors információhoz jutásért

A bemutatott program további erényei az önkéntesek számára nyújtott pszichológusi segítség valamint az önkéntességi módszerek, segédanyagok nyilvánossá tétele, hogy a példát más önkormányzatok is követhessék.

Vannak olyan kihívások, amelyek összekovácsolnak bennünket és az erős kötelékek a baj elmúltával is velünk maradnak. E kötelékek további erősítésének érdekében a zsűri a Budapest VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat részére „Önkéntesség és civil társadalom elismerést” adományozott.

Hogyan látja az önkormányzat?

A Szövetség a gratuláció mellett néhány kérdést is feltett az önkormányzatnak a projektről.

Miért fontos ez a díjazott projekt a Józsefvárosban élők számára? Miben látják legnagyobb értékét?

A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet a Józsefvárosi Önkormányzat minden szervezeti egységétől, intézményétől és cégétől a megszokottól eltérő működést, valamint a rendes ügyvitelnél sokkal nagyobb rugalmasságot, gyorsaságot, nyitottságot és empátiát követelt meg. A veszélyhelyzetre válaszul kialakított közösségi segítőrendszer azonban túlmutat a helyzethez való szükséges alkalmazkodáson és rendszerszintű fejlődési lehetőséget nyújtott mind a szociális ellátórendszer, mind a helyi civil társadalom, mind pedig az önkormányzat számára – és ami még fontosabb, a három szereplő együttműködése tekintetében is.

A koronavírus-járvány okozta egészségügyi, gazdasági és társadalmi válsághelyzetre adott válaszában a Józsefvárosi Önkormányzat egyszerre épített a már jól beágyazott szociális intézményrendszerben dolgozók tapasztalatára és az önkormányzathoz újonnan csatlakozott, a civil és közösségi munkában jártas munkatársak tudására. Az innováció kulcsa ennek a két megközelítésnek a jól összehangolt és egymást tiszteletben tartó működése, amely minden szereplőből a legerősebb odalát tudta kihozni, és így józsefvárosiak ezreinek tudott hatékony segítséget nyújtani a korábban nem tapasztalt veszélyhelyzetben.

A segítőrendszer szerves részeként kezdtük el az önkéntesek bevonását, amely korábban ismeretlen gyakorlat volt az önkormányzatban, mára viszont stabil bázisát adja a helyi lakók aktivizálásának, a közösségépítésnek és a szociális szolgáltatások fejlesztésének.

Elképzelhető-e folytatás a díjazott projektre építve valamilyen új, további fejlesztéssel esetleg a jó gyakorlat fenntartásával?

A pályázatban leírt rendszert továbbra is működtetjük, és azóta egy újabb csoporttal egészült ki a józsefvárosi önkéntesek csapata: a fordító önkéntesek az Önkormányzat híreinek angolra fordításában segítenek Budapest egyik leginkább multikulturális kerületében. Ennek köszönhetően elindult az önkormányzat honlapjának angol nyelvű szekciója: https://old.jozsefvaros.hu/english

Fontos számunkra az önkéntesség kultúrájának terjesztése és a modellteremtés, ezért tevékenységeinkről számos alkalommal számoltunk be nyilvánosan, illetve széles körben elérhető segédanyagokat is közzé tettünk, hogy más önkormányzatok is követhessék a példánkat.

• A járványhelyzet elején útmutatót készítettünk önkéntesek számára a higiéniai előírásokról, amely Facebook oldalunkról is elérhető és több más önkormányzat is átvette: https://www.facebook.com/jozsefvaros.hu/photos/a.115487313255991/154957902642265/

• Az önkéntesekkel kisokost készítettünk a járvány alatt végzett tevékenységeinkről: https://old.jozsefvaros.hu/hir/75289/kisokos-onkenteseknek-koronavirus-idejen

• Részt vettünk egy online kerekasztal-beszélgetésen is, ahol megosztottuk a tapasztalatainkat: http://www.kozeletiskolaja.hu/post/a-mi-dolgunk-hogy-megmutassuk-a-kiutat-ebbol-a-helyzetbol-szegenyseg-es-onszervezodes-a-koronavirus-idejen

• A járványhelyzet végén meghívást kaptunk a Fővárosi Önkormányzattól, hogy a kerületi civil referensek számára bemutassuk az önkéntes koordinációval kapcsolatos gyakorlatunkat. A visszajelzések alapján a résztvevők hasznosnak találták munkánk bemutatását. Munkatársunk tapasztalatainkat összefoglalta egy civil szervezet honlapján is: http://www.kozeletiskolaja.hu/post/onkentesek-szervezese-koronavirus-idejen

• Részt vettünk egy online tartott nemzetközi konferencián is, ahol szintén beszámoltunk az önkénteseknek a járvány első hulláma alatt végzett tevékenységéről: https://varosszolidaritasdemokracia.blog.hu/2020/11/05/the_role_of_municipalist_cities_after_the_covid-19_crisis_and_the_need_for_eu_funding_for_cities

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!