Semmelweis napi díjátadó 2022

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Semmelweis napi díjátadó 2022

A hagyományokhoz híven Semmelweis Ignác születésének évfordulóján emlékezünk az anyák megmentőjére, valamint ezen a napon fejezzük ki elismerésünket az egészségügyben kiemelkedően teljesítő dolgozóknak.

A díjak átadása előtt Kiss Flóra és Tóth Mátyás zenés műsorát hallgatták meg a résztvevők.

A Józsefvárosi Önkormányzat Semmelweis napi ünnepségén díjakat adott át kerületi egészségügyi dolgozóknak Pikó András polgármester, Szili-Darók Ildikó alpolgármester és Hermann György képviselő, Dr. Koroknai András, a Szent Kozma Egészségügyi Központ főigazgató főorvosa, Juhász Julianna, a JEK ápolási igazgatója, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara járóbeteg-szakellátás alelnöke.

Átadtuk a „Józsefváros Egészségügyéért”, a „Polgármesteri Dicséret” és a „Főigazgatói Dicséret” kitüntetéseket, valamint a „Kerületi törzsgárda okleveleket”.

Józsefváros Egészségügyéért” kitüntetésben részesült:

Husserl Viktória osztályvezető főorvos Husserl Viktória 36 éve dolgozik az egészségügyben. A JEK kardiológiai osztályán 2018-tól szakorvosként, 2021 márciusától pedig kinevezett osztályvezető főorvosként irányítja a kardiológiai rendelő munkáját. Megbízható, szorgalmas, munkáját precízen látja el. A Covid-19 járvány közepén a járvány második hullámának csúcspontján vállalta az oltás programban való részvételt. Ezen kívül Önkormányzati szűrésekben, szűrőszombatokon is rendszeresen részt vesz. Munkájával a páciensek és a kollégák is maximálisan elégedettek.

Gulyás Erzsébet asszisztens Gulyás Erzsébet 1975 óta dolgozik az egészségügyben, immáron 47 éve, 2015-től a kardiológiai osztályon. Minden munkafolyamatból kiveszi a részét. Szakmailag felkészült, megbízható, szorgalmas, a munkáját precízen látja el. A betegekkel kedves és tisztelettudó.

Poórné Sümeghy Kinga területi védőnő Poórné Sümeghy Kinga 2012-től dolgozik a JEK Auróra utcai rendelőjében területi védőnőként. Gyermekei születése előtt is itt dolgozott, majd néhány év szünet után visszahúzta a szíve kerületünkbe. Mindig lelkiismeretesen, nagy empátiával végzi munkáját. Gyógytornász képesítését is jól tudja kamatoztatni a gondozottak ellátása során. Az általa ellátott családok és a munkatársai bármikor fordulhatnak hozzá segítségért, szeretettel támogat mindenkit. Szívesen vállalja a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Védőnői Szakirányon tanuló diákok területi gyakorlatának irányítását is.

Győri Istvánné szakasszisztens Győri Istvánné 1992 óta dolgozik az egészségügyben, 1993 óta a JEK fül-orr-gégészeti osztályán. Folyamatosan képezi magát, önerőből OKJ-s ápolói szakon kiváló eredménnyel végzett. Jelenleg az allergológiai szakrendelésen látja el a speciális asszisztensi teendőket. A munkáját lelkiismeretesen, magas fokú szakmai tudással és tapasztalattal végzi. Empátiakészsége kimagasló, a betegekkel és kollégáival rendkívül segítőkész.

Juhász Barbara asszisztens Juhász Barbara 2017-től a Szigony utca 2/b. szám alatti felnőtt háziorvosi rendelőben dolgozik asszisztensként. Alapos és megbízható, jól ismeri a betegeket, munkáját a betegek maximális elégedettségére nagyfokú szakmai felkészültséggel végzi. A mellette rendelő orvosok „keze alá” dolgozik, nagymértékben elősegítve ezzel gyógyító munkájukat. Betegei szeretik, mindig számíthatnak rá.

Polgármesteri Dicséret kitüntetésben részesült:

Csipkó Erika asszisztens Csipkó Erika 1991 óta dolgozik az egészségügyben, 2016 óta a radiológiai osztályon. 2018-ban szerzett felsőfokú mammographias végzettséget. Munkáját az ultrahang, a mammographia és a röntgen területén is kiválóan végzi, a most induló DEXA vizsgálatokban is részt vesz. A betegekkel kedves és türelmes.

Kiss Edit vezető főorvos Kiss Edit 1983-ban szerezte diplomáját, 1988 óta dolgozik a JEK reumatológiai osztályán, reumatológus szakorvosként, 2019 óta szakrendelést vezető főorvos. Magas szakmai tudással, segítőkészen áll a betegek rendelkezésére. Több évtizedes tapasztalattal a rehabilitáció terén is segíti a reumatológiai szakrendelés munkáját. Modern terápiás és diagnosztikus lehetőségekkel is fejleszti az osztály színvonalát. Csapatépítő, munkatársai és betegei is szívesen fordulnak hozzá.

Dobó Katalin háziorvos Több mint 30 éve dolgozik Józsefvárosban háziorvosként, külső józsefvárosi rendelőben kezdte, majd a Mikszáth téri rendelőbe került, ahol azóta is dolgozik. Belgyógyász végzettséggel is rendelkezik, mely nagyban segíti a betegségek diagnosztizálását. A munkáját lelkiismeretesen, nagy odafigyeléssel végzi, betegei szeretik, jó kapcsolatot ápol velük.

Főigazgatói Dicséretben részesült:

Csucsi Erika

Nagy Zoltánné

Áts Katalin

Benkó Edit

Cserni Nagy Éva

Auer István

Jóna Mária

Korondiné Noé Erika

Serhok Krisztina

Molnár Emese

„Törzsgárda Jutalom” kitüntetésben részesült:

Szám László

Hegedűs Krisztina

Lippei-Rózsa Mártonné

Szintayné Dr. Szőczei Beáta

Kiss József

Varga Elisabeta

Ribár Miklós

Nagy Luca

Vankó Annamária

Bóra Sándor

Gaál Ramóna

Szőke Anna Mária

Baranyi Tamásné

Kaufmann Gergely

Mercs Ilona

Koroknai András

Cserniné Nagy Éva

Hegedűs László

Berzai Eszter Júlia

Mészárosné Farkas Brigitta Ivett

Pazsitka Andrea

István Lajosné

Kovács Tamásné

Smainné Szegő Ágnes

Kovács Klára Andrea

Molnár Ilona

Birinyi Zsuzsanna

Pavlov Pelkov Alekszandar

Lángné Deák Katalin

Péter-Szabóné Krusch Veronika

Egyedné Vizi Katalin

Jezsóné Dr. Simola Margit

Kozmáné Csontos Márta

Szabó Péter Józsefné

Karáné Dr. Kovács Judit

 

 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!