Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Program – Az első hónapok eredményei

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Program – Az első hónapok eredményei

Elindult a józsefvárosi Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Program, a JóKer.

A program nevét, logóját is gyerekekkel és fiatalokkal közösen találtuk ki és terveztük.

Nyilvános programjaink elindulása óta sokféle eseményre vártuk az érdeklődőket, szakmai találkozók sorát szerveztük, illetve vettünk részt meghívottként ilyen programokon.

Alább az első hónapok közös munkáját és eredményeit tekintjük át.

Szeptember 22-én, a Kesztyűgyár 15. születésnapját ünneplő rendezvénysorozat keretein belül hivatalosan is elindult a JóKer.

Tali a téren néven rendszeres találkozókat szervezünk a II. János Pál pápa téren, ahol hétről hétre egyre többen játszunk együtt a program munkatársai, szociális munkások és önkéntesek segítségével. Szeptember 13. óta minden szerdán találkozunk a kerületi gyerekekkel a téren, ahol közösen beszélgetünk, kosarazunk, tollasozunk, játszunk – az egészen kicsiktől az idősebbekig sokan tartanak velünk.

A nagyobb gyerekek új játékokat ismernek meg, közben új barátokat is szereznek, miközben a szüleiknek, nagyszüleiknek van idejük egymással beszélgetni. Már visszatérő gyerekek is vannak, akik számára a szerda délutáni program már egyértelműen a Tali a téren. Október 25-én is várunk mindenkit szeretettel! (Aztán a tervek szerint zárt térbe költözik a program – a részleteket hamarosan közzétesszük.)

Már készülnek a gyerekekkel és fiatalokkal is dolgozó legfontosabb józsefvárosi intézmények, például a Kesztyűgyár, a FiDo, a Józsefváros Újság és a Józsefvárosi Múzeum, valamint a csatlakozó óvodák részletes tervei a programhoz.

Képzéseket is szervezünk a program keretében munkatársak számára: a projekt szakmai vezetője, dr. Mátyók Fanni gyerekjogi és gyerekrészvételi alapozó tréninget tartott az önkormányzati munkában különböző területeken dolgozó vezetőknek. A tréning célja az volt, hogy együtt gondolkodjunk azon, hogyan lehetne az önkormányzat még inkább gyerekbarát, és mi kell a gyerekek biztonságos bevonásához a döntésekbe.

Kétnapos képzést tartott a projekt nemzetközi konzorciumi partnere, Európa legnagyobb gyermekjólléti ernyőszervezete, a Eurochild a részt vevő partneritézményeknek a gyerekrészvételiségről. A tréning második napját a Eurochild-gyerektanács legfiatalabb, 12 éves tagja tervezte és vezette le közösen a szervezet szakemberével. Ő az első magyar résztvevő a Eurochild gyerektanácsában.

Az önkormányzat döntött arról, hogy egyes intézményeknél külön forrással támogatja, hogy a fiatalok és gyerekek ötletei megvalósulhassanak. A JóKer épít a kerületben már működő részvételi gyakorlatokra, ezért a Közösségi Részvételi Irodával folyamatosan egyeztetünk. Hamarosan megújul Józsefváros honlapja – külön a fiataloknak és gyerekeknek szóló fülre kattintva lesznek elérhetőek a legfontosabb információk.

Iskolai közösségi szolgálatra várjuk a középiskolás fiatalokat a FiDo-ba, a Tali a téren rendezvényeire, a Kesztyűgyárba, a Közösségi Részvételi Irodába és a Józsefvárosi Önkormányzat további osztályain, valamint a Józsefváros Újsághoz és a Józsefvárosi Múzeumba, ahol programszervezéstől a kommunikációs tartalmak készítésén át akár a múzeumpedagógiai foglalkozások tartásáig számítunk rájuk.

Dolgozunk olyan javaslatokon, amelyek általában segíthetik egy még inkább gyerekbarát Józsefváros mindennapi működését. Például egy olyan javaslatcsomagon, hogy a kiskorúak biztonságát és méltóságát miként tudják érvényesíteni a nyilvános eseményeken képeket készítők.

Emellett készülünk november 20-ra, a gyerekek jogainak világnapjára is. Ez az idén hétköznapra esik – egy borongós hétfőre –, úgyhogy a megelőző hétvégén, november 18-án várjuk majd az ifjú józsefvárosiakat sok-sok programmal. A részletekről hamarosan beszámolunk.

Jó hír, hogy megérkeztek az első elismerések is: a JóKer program és a Tali a téren is felkerült az ajánlott jó gyakorlatok közé a fiatalokkal foglalkozó európai szakemberek legnagyobb ernyőszervezetének honlapján.

Kövessék a munkánkat, a programjainkra pedig minden érdeklődőt várunk szeretettel!

Kérdése van? Írjon nekünk: joker@jozsefvaros.hu

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!