Civil szervezetek jelentkezését várjuk – Ukrajnából menekült gyermekek ellátása és befogadása pályázat 2024

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Civil szervezetek jelentkezését várjuk – Ukrajnából menekült gyermekek ellátása és befogadása pályázat 2024

A Fővárosi Szociális Közalapítvány (FSZKA) pályázati kiírást tett közzé a 0–8 éves gyermekek inkluzív gyermekjóléti ellátásának, oktatásának, nevelésének, fejlesztésének és gondozásának megerősítése érdekében Budapesten, különös tekintettel az ukrajnai háború elől Magyarországra menekült – a továbbiakban: menekült –, továbbá a más okból sérülékeny vagy hátrányos helyzetű gyermekekre.

  1. március 4-én hirdették ki a FSZKA pályázatát, amelyen akár 50 millió forint támogatás nyerhető szociális célokra.

A pályázat kiírója négy kiemelt célt jelölt meg, ezek valamelyikét előmozdító projekttel lehet pályázni:

  • Menekült gyermekeknek közvetlenül nyújtott szolgáltatások és eszközök
  • Menekült gyermekek szüleinek, kísérőinek nyújtott szolgáltatások és támogatások
  • Szolgáltatást nyújtó szakemberek képzése, támogatása
  • Intézményi fejlesztések

Kik pályázhatnak?

a) a fővárosi kerületi önkormányzatok;

b) a fővárosi területi és települési nemzetiségi önkormányzatok;

c) a költségvetési szervek;

d) az olyan gazdasági társaságok, amelyekben részesedéssel kizárólag Budapest Főváros Önkormányzata vagy az a)-b) pontban meghatározott jogalanyok rendelkeznek;

e) a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségek és az egyházi jogi személyek;

f) az olyan civil szervezetek és gazdasági társaságok, amelyek Budapest Főváros Önkormányzatával vagy az a)-d) pontban meghatározott jogalanyokkal közfeladatellátási szerződéssel rendelkeznek, vagy velük együttműködve pályáznak;

g)     a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátás intézményei, köznevelési intézmények, területi védőnői ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók, valamint ezek fenntartói/tulajdonosai, akkor is, ha nem tartoznak az a)-f) pontok hatálya alá.

A pályázati felhívást ITT lehet elérni.

A Józsefvárosi Önkormányzat várja a pályázaton indulni kívánó civil szervezetek megkereséseit.

A Józsefvárosi Önkormányzat célja olyan, kölcsönösen előnyös megállapodások megkötése, amelyek egyben előremozdítják az önkormányzat céljait is. Ennek érdekében a partnerségi megállapodások megkötése előtt az önkormányzat előzetesen egyeztetni szeretne az önkormányzattal közösen pályázni kívánó civil szervezetekkel.

Együttműködési megállapodás megkötése esetén az önkormányzat nem számít pályázó félnek, de egyetért a projekt megvalósításával, annak céljaival. Az együttműködési megállapodás rögzíti, hogy a projekt megvalósítása során mit tud esetleg egymásnak nyújtani – pénzbeli vagy természetbeni hozzájárulásként – az önkormányzat és a szervezet.

Civil szervezetek önállóan is pályázhatnak, amennyiben az önkormányzattal közfeladat-ellátási szerződéses jogviszonyban állnak, és a közfeladat-ellátási szerződés tárgya megegyezik a pályázat keretében megvalósítani tervezett konkrét projekttevékenységgel.

Amennyiben civil szervezetként a Józsefvárosi Önkormányzattal megkötött együttműködési megállapodás alapján szeretne indulni, kérjük, küldje el:

  • a szervezet rövid bemutatását, tevékenységeinek ismertetését
  • a kapcsolattartó nevét, e-mail-címét, telefonszámát
  • a tervezett projekt címét, rövid összefoglalóját – az önkormányzattal való együttműködés keretében megvalósítani kívánt tevékenység rövid leírását
  • a projekt tervezett teljes költségvetését (Ft) és az igényelt támogatást (Ft)
  • a projekt tervezett ütemezését (év/hó-tól év/hó-ig)
  • pontosan miben kérik az önkormányzat együttműködését

A pályázati anyag tervezetét a reszvetel@jozsefvaros.hu e-mail-címre várjuk legkésőbb 2024. március 20-ig.

A levél tárgyába, kérjük, a következőket jelölje meg: Fővárosi Szociális Közalapítvány 2024_[civil szervezet neve]

A beérkezett jelentkezéseket a Józsefvárosi Önkormányzat szakmailag ellenőrzi, az elbírálásról a jelentkezőket a 2024. március 25-ig értesítjük.

Ezt követően szükség esetén egyeztetjük a jelentkezőkkel az együttműködés pontos részleteit, az együttműködés tartalmi és formai előkészítése 2024. március 27-ig várható.  A sikeres jelentkezőkkel ezután az önkormányzat megköti az együttműködési vagy konzorciumi megállapodást.

A Fővárosi Szociális Közalapítvány pályázatának beadási határideje: 2024. március 31.  

2024. március 18-án online konzultációs fórumot tartanak annak érdekében, hogy a pályázók minél átgondoltabb pályázatot adhassanak be. ITT tudnak az eseményre regisztrálni.

 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!