Ki volt Brunszvik Júlia?

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Ki volt Brunszvik Júlia?

Brunszvik Júlia 1786-ban született. Édesapja, Brunszvik József műgyűjtő, országbíró, aki 12000 csigát és több mint 300 festményt gyűjtött össze korompai és budai palotájában, amit Brunszvik Júlia a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott.

Júlia életében meghatározó volt Alsókorompa, ahol édesapja táncmulatságokat, koncerteket rendezett, valamint könyv- és festménytár is helyett kapott otthonukban. Júlia ennek köszönhetően is mélyen érdeklődött a festészet iránt. Júlia a Budai Nőegyletben is nagyon sokat jótékonykodott, pénzzel és élelemmel segítették a rászorulókat. Az egylet 1817 tavaszán jött létre. Dologházat is alapítottak, amelyben az özvegyek például tollfosztással, varrással pénzt kereshettek. 

1852-ben munkás nők gyermekeinek nappali gondozására jótékony egyesületet hozott létre, amelynek előbb a Kalap utcában, majd a Rákóczi úti Beleznay-házban volt a helyiségük. Az első gondozási évben 38 gyereket vettek fel a bölcsődébe. 1866-ban az egylet elhatározta, hogy önálló bölcsődeépületet építtet. 1868-ban el is készült a józsefvárosi Mária utcában, a mai Bőrgyógyászati Klinika helyén. 1877-ben ismét új helyre költöztek, hiszen a Mária utcai telket választották a Klinika új épületének helyéül, az új bölcsőde épülete a Nagytemplom utcában épült meg Ybl Miklós tervei alapján. Ez volt a Pesti Első Bölcsőde Egyesület.

2020-ban a Józsefvárosi Önkormányzat kezdeményezésére teret neveztek el róla: https://maps.app.goo.gl/B24EfnehinFA1con6 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!