Ki volt Dirnfeld Janka?

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Ki volt Dirnfeld Janka?

Dirnfeld Janka, az 1904-ben alapított Feministák Egyesületének oszlopos választmányi tagja a Népszínház utca 21. szám alatt lakott. Az egyesület titkáraként egyik fő szervezője volt az 1913-as budapesti Nemzetközi Női Választójogi Kongresszusnak. 

A mozgalom tagjaként küzdött azért, hogy a férfiak és a nők egyenlő feltételek mellett dolgozhassanak, a politikai, társadalmi és gazdasági egyenjogúságért, ahogyan az anya- és a gyermekvédelem feltételeinek jobbításáért is. Ahogy a Pesti Hírlap 1910. áprilisi száma írja, Dirnfeld Janka részletesen tárgyalta a nők választójoga érdekében indított mozgalmat és eredményeit. 

A legkülönbözőbb iparágakat is bemutatta női perspektívából. Hangsúlyozta: minden mesterségre alkalmasak a nők. Rendszeresen publikált az első hazai feminista lapban: A Nő és a Társadalomban. 

Testvérével együtt túlélte a holokausztot, majd a háború után segített újraszervezni a Feministák Egyesületét. Hosszú éveken át levelezett a magyar feminizmus megalapítójának is tartott, 1921-ben az USA-ba emigrált, később Nobel-békedíjra is jelölt Bédy-Schwimmer Rózsával.

Dirnfeld Janka írását itt olvashatja: https://mtda.hu/ADATTAR/cikktar/d_cikk/dirnfeld_janka_a_feministak_egyesuletenek_evi_jelentese.pdf 


Felhasznált irodalom: 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!