Ki volt Karacs Ferencné Takács Éva?

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Ki volt Karacs Ferencné Takács Éva?

Takács Éva író, a nők művelődésének és jogainak harcosa, az első magyar nő, aki  közügyekről írt. 

Szülei halálát követően, 17 évesen nehéz, kétkezi munkákat és lányok tanítását is elvállalta a család megélhetése érdekében. 

Később férjével, Karacs Ferenc rézmetsző-térképésszel Ősz utcai (ma Szentkirályi utca) otthonukban a kor kiváló művészeit látták vendégül, szalonjukban élénk volt a társasági élet. Megfordult náluk Kazinczy, Kisfaludy, Vörösmarty, Katona József néhány évig náluk is lakott.

A kor ünnepelt színésznői – köztük Déryné és Laborfalvi Róza – is gyakori vendég volt náluk. 

A Tudományos Gyűjteményben szépirodalmi dolgozatai és elbeszélései jelentek meg, ezenkívül színikritikákat is írt. Szót emelt a nők egyenjogúsága mellett, fontosnak tartotta a lányok iskoláztatását, képzését. 

Karacs Ferencné Takács Éva írásait itt olvashatja: https://real-eod.mtak.hu/7998/2/MTA_Konyvek_867500_1.pdf


Felhasznált irodalom: 

  • Fábri Anna: Az irodalom magánélete Magvető Könyvkiadó Bp., 1987. 
  • Konrádyné Gálos Magda: Irodalmunk hajdani hajlékai Pesten II. Irodalmi szalonok és összejövetelek a 18. század végén és a  reformkorban In: Budapest 13. évfolyam 10. szám (1975.) 
  • Takáts Éva: Karacs Ferencné élete In: Café Bábel 11. évfolyam 41. szám Napló (2001.)

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!