Hozzuk létre együtt Józsefváros Értéktárát!

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Hozzuk létre Józsefváros értéktárát jozsefvaros.hu/go/ertektar

Mi józsefvárosiak gyakran úgy érezzük, hogy különleges kerületben élünk, ahol mind az épített, mind a természeti környezet, tárgyaink, emlékeink,  józsefvárosiak történetei és életútjai, közös ünnepeink és szokásaink átszövik és alakítják életünket, kapcsolatainkat, önmagunkról alkotott képünket.

Közös értékeink felfedezése, megőrzése és bemutatása olyan feladat, amely nem elképzelhető a józsefvárosiak közössége nélkül. Ezért a Józsefvárosi Értéktár Bizottság most nyílt felhívásban kéri Önöket, javasoljanak a Józsefvárosi Értéktárba ötleteket. Az értéktárba az alábbi kategóriákban jelölhetők józsefvárosi értékek:

  •   kulturális örökségünk szellemi és tárgyi értékei (irodalom, tudomány, népművészet, népi kézművesség, néprajz, filmművészet, iparművészet, képzőművészet, táncművészet és zeneművészet, zenekarok, énekkarok; védett ingatlanok, kiemelkedő értékű műemlékek és régészeti lelőhelyek, nemzeti és történelmi emlékhelyek, világörökségi helyszínek), valamint az ezekkel foglalkozó egyesületek, szervezetek, alapítványok, alkotóműhelyek
  •   természeti környezetünk értékei (fizikai és biológiai képződmények vagy képződménycsoportok, geológiai és geomorfológiai képződmények, természeti tájak, természeti területek, életközösségek és ökológiai rendszerek), valamint az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódó szellemi termékek
  •   az agrárium szellemi termékei és tárgyi értékei (beleértve az erdészet, halászat, vadászat és állategészségügy területét, a mezőgazdasági termékeket és élelmiszereket, borászatot, állat- és növényfajtákat)
  •   az egészség és életmód múlt- és jelenbeli értékei (a tudományos és népi megelőzés és gyógyászat, természetgyógyászat szellemi termékei és tárgyi javai, gyógynövények és lelőhelyeik)
  •   épített környezet (a környezet tudatos építési munka eredményeként létrehozott, illetve elhatárolt épített része, amely elsődlegesen az egyéni és közösségi lét feltételeinek megteremtését szolgálja, az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódó szellemi termékek)
  •   ipari és műszaki megoldások (az ipari termelés, a kézműipar, kézművesség szellemi termékei és tárgyi javai, különösen az egyes technológiák, technikák, berendezés-, gép- és műszergyártás, műszaki eszközökkel végzett személy- és áruszállítás)
  •   sport (a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgáló, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, sportolói életművek és csúcsteljesítmények)
  •   turizmus és vendéglátás (a turizmus és a vendéglátás szellemi termékei és tárgyi javai, különösen a turisztikai attrakciók, szolgáltatások, a vendéglátó-ipari termékek, valamint vendéglátás körébe tartozó étel- és italkészítési eljárások)

A Józsefvárosi Értéktárba egy online űrlap kitöltésével tud ötletet benyújtani, mely itt elérhető: https://jozsefvaros.hu/kerdoiv/javaslattetel-a-jozsefvarosi-ertektarba-torteno-felvetelhez/

A Józsefvárosi Értéktár Bizottságról bővebben itt olvashat.

 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!