„Szirmaim” Fukui Yusuke kiállítása a H13 Kultpontban

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Szirmaim Fukui Yusuke képzőművész kiállítása Megynitó időpontja 2025. március 12. 18 óra a belépés ingyenes

A japán származású, több generációs művész család sarjaként felnövő, a keleti művészeti hagyományokhoz mélyen kötődő, de Magyarországon festő diplomát szerző, X generációs képzőművész, Fukui Yusuke művészete igazi szintézis a „Kelet” és a „Nyugat” képzőművészeti gondolkodása között. 

Egy művészeti kísérlet keretében a szöveg és a kép közötti metaforikus kapcsolat és fordíthatóság kérdésével foglalkoztunk. Yusukét Molnár Eszter művészettörténész arra kérte fel, hogy három impresszionista szabadvers alapján fessen képeket. Végül, 2024 május-júniusában Törökbálinton készült el az a 12 darabból álló, 72, 7 x 72,7 cm-es, kvázi-nonfiguratív, lírai és szecessziós hangulatú festménysorozatsorozat, amelynek fő motívumai olyan organikus természeti képek és szimbólumok voltak, mint a rózsa, a szirom(levél), a villám, vagy az eső. Szándékosan dolgoztunk olyan egyszerű természeti képekkel és mediatizálható, tárgy- vagy érzetszerű emberi alapélményekkel, amelyek Yusuke egyéni képtémáihoz, stílusához szintén illeszkednek.

A H13 Kultpontban bemutatott új, még nem kiállított 12 darabos festménysorozat mellett Fukui Yusuke néhány hagyományos japán tusképét is megtekintheti a közönség.

A kiállítás kurátora: Molnár Eszter művészettörténész

Megnyitó időpontja: 2025. március 12. 18 óra

A kiállítást megnyitja: Vojnits-Purcsár Vító  kortárs művészeti szakíró, kurátor

Zenei közreműködő:  Papp Máté zenész, irodalmár

A kiállítás megtekinthető: 2025. március 12. – 2025. április 1.

Helyszín: H13 Kultpont, 1085 Budapest, Horánszky u.13.

A belépés díjtalan.

Az esemény nyilvános, melyen kép- és hangfelvételek készülhetnek.

Adatkezelési tájékoztató: https://www.h13.hu/adatkezelesi-tajekoztato/

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!