Kutyabarát önkormányzat

Október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját, amelynek tiszteletére a Józsefvárosi Önkormányzat Baross utcában található Polgármesteri Hivatala is kutyabaráttá válik. Ezentúl szeretettel várjuk az itt dolgozók és az ügyfelek kutyáit!

A kutyabarát önkormányzat bevezetését a kutyabarat.hu szakmai javaslatára egy széleskörű felmérés előzte meg a Hivatal munkatársai között, amelyben a Közösségi Részvételi Iroda egy kérdőívben arról kérdezte a munkatársak véleményét, hogy mit szólnának ahhoz, ha kutyabaráttá válna az épület és milyen feltételekkel szeretnék ezt megvalósítani. A visszajelzésekből kiderült, hogy a munkatársak túlnyomó többsége örül vagy elfogadja a kutyabarát önkormányzat kialakítását. A kutyákra vonatkozó szabályozás és házirend kialakításakor a munkatársak igényeit maximálisan figyelembe vettük, hogy ez az újítás senki számára ne okozzon kellemetlenséget.

Az önkormányzat dolgozói akkor hozhatják be magukkal állataikat, ha közvetlen munkatársaik számára ez elfogadható. Az ügyfelek által behozott kutyákra pedig az alábbi házirend vonatkozik, amelyet az épület bejáratánál is elhelyeztünk jól látható helyen.

A kutyabarát önkormányzatra vonatkozó belső szabályzat innen letölthető. Reméljük, más önkormányzatok számára is hasznos lesz a józsefvárosi példa!

Ha kérdése vagy megjegyzése van a kutyabarát önkormányzattal kapcsolatban, keresse bizalommal a Közösségi Részvételi Irodát a reszvetel@jozsefvaros.hu címen.

Amennyiben szeretné megkapni a Józsefvárosi Önkormányzat kutyatulajdonosoknak szóló tájékoztatóit, erre a linkre kattintva tud feliratkozni a Józsefvárosi Önkormányzat kutyás hírlevelére.

Tudta? Józsefvárosiként havonta 100 db ingyen kutyapiszok-gyűjtő zacskót vehetnek át a kerületi kutyatulajdonosok, lakcímkártya bemutatásával. Az átvevő pont a Kálvária téri Infópont (barna faház), minden nap 07.00-09.00, 12.00-14.00 és 17.00-19.00 óra között.

KUTYABARÁT HELYEK A KERÜLETBEN

Ma már Józsefvárosban is sok helyen látják szeretettel a kutyákat is. Az általunk kereskedelmi vagy vendéglátó helyekről itt talál további információ >>>

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!