Biciklipályázat fiataloknak

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Biciklipályázat fiataloknak

A Józsefvárosi Önkormányzat pályázatot ír ki 14 és 25 év közötti fiatalok részére kerékpár vásárlásának és biztonságos kerékpáros közlekedést kiegészítő vagy karbantartáshoz szükséges eszköz vásárlásának támogatására.

Várjuk azoknak a 14-25 éves diákoknak a jelentkezését, akik legalább 12 hónapja folyamatosan kerületi bejelentett lakóhellyel rendelkeznek, és közép- vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatának aktív tanulói, hallgatói.

Kerékpárvásárlás támogatására legfeljebb 50 ezer forint támogatásra lehet pályázni, kerékpáros eszköz támogatására pedig legfeljebb 25 ezer forintra. A teljes pályázati keretösszeg 5 millió forint.

Pozitív elbírálás esetén a támogatás feltétele, hogy a nyertes pályázó eredményesen vegyen részt az Önkormányzat által meghatározott, ingyenes közúti közlekedési elméleti, városi közlekedés gyakorlati és az elsősegély-nyújtási ismereteket nyújtó elméleti és gyakorlati képzéseken.

A pályázatok benyújtásának 2022. szeptember 30.

Az érvényes pályázás feltétele a kitöltött pályázati adatlap és mellékletei, illetve az arra jogosult aláírása. A pályázati adatlap letölthető az önkormányzat honlapjáról.

A pályázat leadásának módja:

– a pályázatokat a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Kerületgazdálkodási Ügyosztályára (1082 Budapest, Baross u 63-67. III. em. 311.) személyesen vagy postai úton „Kerékpár pályázat” jeligére vagy

– elektronikusan hitelesített módon, a hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapon a zoldpalyazat@jozsefvaros.hu e-mail címre lehet benyújtani.

A pályázattal kapcsolatos további felmerülő kérdéseikkel a +36 1 459 2576-os vagy + 36 1 459 2552-es telefonszámon, illetve a zoldpalyazat@jozsefvaros.hu e-mail címen keresheti munkatársainkat.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!