Véleményezze a megújuló Bacsó Béla, Krúdy és Mária utcák terveit!

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Véleményezze a megújuló Bacsó Béla, Krúdy és Mária utcák terveit!

Elkészültek a Bacsó Béla utca, illetve a Krúdy és Mária utcák egy-egy szakaszának új tervei. Ha kíváncsi, hogy milyen változások várhatok az utcákban, most megnézheti őket, és egészen 2022. szeptember 22-ig elmondhatja véleményét a tervekről!

A Bacsó Béla utca teljes hosszában megújul a tervek szerint. Az utca eleje már közel 2 éve gyalogos sétányként működik. Volt azóta itt rengeteg koncert, afrikai tánc előadás, szitanyomó műhely és a Rév8 a városlakókkal közösen lefestette az aszfaltot. Kísérletképp mozgatható asztalokat és székeket is kihelyezett az önkormányzat, hogy megnézze, hogyan használják a teret az arra járók. A sárga virágládák és a girlandok pedig otthonossá tették az addig szürke utcát. A legutóbbi kérdőíves kutatás eredménye az volt, hogy a kitöltők többsége megszerette a gyalogos sétányt és a jövőben is szeretné, ha így maradna.

Az elmúlt két év tapasztalatai alapján megszülettek az új utca tervei. Nemcsak a gyalogos sétány újul meg, hanem az egész utca. Több szabadföldbe ültetett fa és zöldfelület szerepel a tervekben, ezeknek köszönhetően nyáron hűvösebb lesz az utca, kellemesebb lesz végigsétálni rajta.  A terv célja az is, hogy a felújítások végén a közlekedők számára biztonságosabb utcák, szélesebb járdák, és egy olyan tér jöjjön létre, ahol szívesen tölt időt az ember.

Az utca terveit itt nézheti meg és itt várjuk visszajelzését is: bit.ly/bacsobelautca

A Krúdy és Mária utcák terveinél is hasonló szempontokat vettek figyelembe a tervezők. A terv célja, hogy a Kálvin teret és a Nagykörutat összekösse, ezáltal gyalogosan kényelmesen el lehessen jutni egyik csomópontból a másikba. A két utcaszakasz a Palotanegyed legfontosabb bejáratai közé tartoznak, így sokak számára lesz kényelmesebb a megérkezés. Az átalakítással akadálymentesen lehet majd megérkezni a Lőrinc pap térre, valamint kerékpárral is könnyebben megközelíthető lesz a Palotanegyed.

Az utcák terveit itt nézheti meg és itt várjuk visszajelzését is: https://bit.ly/krudy-maria

Kérjük, töltse ki fenti kérdőíveket, és észrevételeivel Ön is járuljon hozzá a végleges tervek megalkotásához! A beérkezett javaslatok feldolgozása után a végleges terveket a Józsefvárosi Önkormányzat és a Rév8 online felületein mutatjuk be.

Véleményét 2022. szeptember 22-ig várjuk mindkét felújítással kapcsolatban. A kérdőív kitöltése anonim módon zajlik, és körülbelül 5-10 percet vesz igénybe. Ha bármilyen kérdése van az utcákkal kapcsolatban, írja meg nekünk az info@rev8.hu email címre!

A terveket szeptemberben a helyszíneken is bemutatjuk, ahol sok szeretettel várjuk az érdeklődőket:

Előre is köszönjük, hogy megosztja velünk véleményét!

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!