Számok és a józsefvárosi részvételi költségvetés

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Számok és a józsefvárosi részvételi költségvetés

Az alábbi írás célja 2022-ben Józsefvárosban megvalósult részvételi költségvetés bemutatása számokon és statisztikákon keresztül. Elemzi például azt, hogy honnan érkeztek az ötletek, hogyan oszlottak meg a kerületben a szavazatok, hogyan értékelték a részvételi költségvetés folyamatát a résztvevők és mit fejlesztenének rajta.

Az írás csak úgynevezett leíró statisztikákat tartalmaz, azaz az olvasónak bőven jut helye arra, hogy a miérteken, okokon gondolkozzon, és ezekből kiindulva javaslatokat tegyen, ami segíti a következő, 2023-as részvételi költségvetés megvalósítását. Mindebből kiindulva ez az összefoglaló gondolatébresztésként használható úgy, hogy a számok mentén is átlássuk, mi történt az első Józsefvárosi részvételi költségvetés során.

Az írás nagyobb részekre tagolódik, az első részben a részvételi költségvetéssel kapcsolatos főbb statisztikákat osztjuk meg, a második részben pedig egy (nem reprezentatív) kérdőíves kutatásra, valamint a reszvetel.jozsefvaros.hu oldalon generált adatokra épülve mutatunk be néhány statisztikát a folyamattal kapcsolatban.

A részletes elemzés itt elérhető >>>

Köszönjük Gosztonyi Mártonnak az elemzést!

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!